Szakemberek, szülők kompetenciáinak erősítése, mentálhigiénés támogatása

SZAKEMBEREK, SZÜLŐK KOMPETENCIÁINAK ERŐSÍTÉSE, MENTÁLHIGIÉNÉS TÁMOGATÁSA

A szakemberek számára szupervíziós és esetmegbeszélő csoportokat szervezünk, valamint szakemberek és szülők együttműködését támogató csoportokat indítunk. A családoknak szülői szerepeket megerősítő csoportfoglalkozásokat tartunk, különös tekintettel az eltérő fejlődésű gyermekeket nevelő családokra, szülőkre.

1. ÁGAZATKÖZI SZUPERVÍZIÓS CSOPORT

A képzés célja, tartalma:

Az ágazatközi szupervíziós csoport a gyermekeket ellátó különböző ágazatban dolgozó szakemberek együttműködését, egymás munkájának, a munkával kapcsolatos nehézségeknek, egy-egy szakmai döntés hátterének mélyebb megismerését támogató folyamat.

A szakemberek számára kihívást jelentő helyzetek feldolgozása történik a szakmai személyiség fókuszba helyezésével. A reflektált tapasztalatok, a csoporttársak nézőpontjai segítik a résztvevőket, hogy differenciáltabban kezelhessék a helyzeteket, új perspektívát kapjanak, érzelmi viszonyulásaik, gondolkodási sémáik tisztázódjanak, és rejtett képességeik, tudásuk aktivizálódjon.

A képzési alkalmakat a szakmai önismerettel, a gyermekúttal, a kommunikációs és konfliktushelyzetekkel, a rendszerszemlélettel, hálózatépítéssel kapcsolatos elméleti háttérismeretek egészítik ki, valamint kapcsolódó strukturált gyakorlatok, dramatikus és szerepjátékok teszik színessé. A szakemberek számára nyújtott ágazatközi szupervíziós csoportok munkája jelentős előrelépést jelenthet az interdiszciplináris szemlélet formálásában, az ahhoz szükséges attitűdök kialakításában.

A képzés keretei:

A szupervízió 6 hónapon keresztül kéthetente 4 × 45 perc időtartamban tapasztalt, diplomás szupervizor vezetésével 7–9 fős csoportokban valósul meg.

KIKNEK AJÁNLJUK?

A kora gyermekkori intervenció területén, az érintett ágazatokban (egészségügyi, köznevelési, szociális) dolgozó szakemberek számára.

Jelenleg nem hirdetünk képzést, kérjük látogasson vissza később.


2. ÁGAZATKÖZI ESETMEGBESZÉLŐ CSOPORT

A képzés célja, tartalma:

A jelen projektben megvalósuló ágazatközi esetmegbeszélés egy interdiszciplináris módszer. Célja, hogy közös szakmai nyelvet és egységes eljárásrendeket segítsen kialakítani, oldja a munkát nehezítő szakmaközi hierarchikus beidegződéseket. Az ágazatközi esetmegbeszélés újszerűsége abban rejlik, hogy nem csupán a különböző szakterületeken dolgozó szakemberek találkozását teszi lehetővé, hanem egy-egy eset kapcsán együttműködésre, közös gondolkodásra, tényleges problémafeltárásra és problémakezelésre kerül sor. Főbb témák: motiváció, szemlélet és attitűd, asszertivitás, ágazatközi szakmai szerepek, feladatok és kompetenciák, problémakezelés, konfliktuskezelés, rendszerszemlélet és rendszerelméleti megközelítés, hatalom és hierarchia, gyermekutak.

A képzés keretei:

A továbbképzés 6 hónapon keresztül kéthetente 4 × 45 perc időtartamban, 10–12 fős csoportokban valósul meg egy képzett és tapasztalt, diplomás szakember vezetésével.

KIKNEK AJÁNLJUK?

A kora gyermekkori intervenció területén, az érintett ágazatokban (egészségügyi, köznevelési, szociális) dolgozó szakembereknek.

Jelenleg nem hirdetünk képzést, kérjük látogasson vissza később.


3. SZÜLŐ-SZAKEMBER CSOPORT

A képzés célja, tartalma:

A program abban támogatja a gyermeket és családját ellátó szakembereket, intézményeket, hogy az egyes ágazatok szereplői jobban ráláthassanak egymás munkájára, hatékonyabb együttműködés alakul ki közöttük. A továbbképzés célja, hogy ezzel kapcsolatos ismereteket nyújtson, valamint lehetőséget biztosítson a szakembereknek gyakorlati készségeik fejlesztéséhez. A továbbképzés specifikuma, hogy a különböző szakterületek szakemberei az érintett szülők és családtagjaik bevonásával vesznek részt benne.

A képzés keretei:

A továbbképzés 6 hónapon keresztül kéthetente 3 × 45 perc időtartamban, 8–12 fős csoportokban valósul meg. A foglalkozásokat egy képzett, az esetmegbeszélés műfajában és a családokkal való munkában egyaránt tapasztalt szakember vezeti.

KIKNEK AJÁNLJUK?

A továbbképzés specifikuma, hogy nemcsak a különböző szakterületek szakembereit várjuk a programra, hanem az érintett gyermekek szüleit, vagy a gyermek nevelésében, gondozásában aktívan részt vevő egyéb családtagokat is.

Jelenleg nem hirdetünk képzést, kérjük látogasson vissza később.