Altatás, alvás

Altatás, alvás

Hat hónapos kor előtt a csecsemők túlnyomó része nem képes az alvási-ébrenléti állapotát a nappal és éjszaka ciklikus váltakozásaihoz igazítani, ezért nem elvárható, hogy átaludja az éjszakát. A gyermek növekedésével és érésével a nappali alvások hossza és száma csökken, míg az éjszakai egyvégtében átaludt időtartam nő, a felébredések száma csökken.

Mi kell a sikeres alváshoz?

A sikeres alváshoz szükség van megfelelő külső feltételek megteremtésére: kényelmes fekhelyre és ruházatra, megfelelő hőmérsékletre, valamint az éhség, szomjúság, fájdalom, stb. csillapítására. A csecsemő és a kisgyermek életében az ébrenlétből az alvás állapotába kerülés egy fontos átmenet, ezért a felnőttek által kialakított, biztonságot adó, kiszámíthatóan ismétlődő ceremóniák segítik őt ebben a folyamatban. A gyermek életkori- és egyedi szükségleteire válaszoló testi és érzelmi közelség biztosítása elengedhetetlen feltétele a sikeres alvásnak. Az altatási szokásokban is fontos követni a gyermek fejlődését, és alkalmazkodni az egyéni önszabályozó képességeihez és biológiai szükségleteihez.

Együtt vagy külön? A gyermekkel való együttalvásról

Az együtt vagy külön alvás kérdése a szülők választásán alapul. Az az ideális, ha a csecsemő egyéves koráig, vagy legalább az első hat hónapban egy szobában alszik a szüleivel, mivel ez nagyban segíti a csecsemő jelzéseire történő gyors reagálást, és a szoptatás sikerét is. Amikor megszületik, az újszülöttnek és az anyának egyaránt a közelség a legtermészetesebb érzés. Ebben az időszakban a legtöbb anya igyekszik testi közelségben tartani gyermekét, így azonnal észleli, ha bármi baja van. Az anya testi közelsége segít szabályozni a baba légzését, a testhőmérsékletét, a vérnyomását és a stressz-szintjét, vagyis a gyermek fejlődését legjobban segítő környezet az anya teste, annak közelsége.

Amennyiben az együttalvás, az egy ágyban való alvás mellett döntenek, néhány fontos szabályt mindenképpen be kell tartaniuk:

A közelséget az is megteremtheti, ha a pici egy szobában, a szülők ágya mellett lévő kiságyban, bölcsőben vagy az anya ágyához csatolható bébiszigeten, félszigeten, stb. alszik.

Ebből a közelségből a gyermek fejlődési ütemének megfelelően lehet eljutni a külön szobában való alvásig. Az, hogy a gyermek mikor érik meg a különalvásra, teljesen egyéni kérdés. Jó, ha ez fokozatosan történik: a kiságya először a szülők hálószobájában lehet, később átköltözhet külön szobába úgy, hogy nyitva hagyják az ajtaját. Az esti alvási szokásokat lehetőleg úgy érdemes alakítani, hogy a saját ágyában aludjon el, és ha éjszaka esetleg felébred, átmehessen a szülőkhöz.

Ezt a folyamatot segítheti, ha a kicsi a testvérével vagy a testvéreivel közös szobába kerül, mert ott kevésbé érzi magát magára hagyottnak. Az is sokat old ezen a feszültségen, ha van egy úgynevezett átmeneti tárgya, egy alvóállatkája, babája, rongydarabja.

Ha van gyerekszoba, érdemes ott is saját alvóhelyet létrehozni, kis lakásban pedig egy önálló sarkot, kuckót kialakítani. Érdemes időnként felkínálni a lehetőséget a saját ágyban való pihenésre, de az is előfordulhat, hogy azt a gyermek igényli egy idő után.

A nagyobb gyermeknél a biztonságérzet mellett szintén fontos szempont, hogy fejlődhessen az önállósága. A féltés nehezítheti az autonóm, önálló személyiséggé válást, azaz hogy kialakulhassanak azok a megküzdési módok, amelyek csökkenteni tudják a feszültségérzést.

Az egész különalvás nem lesz olyan nehezen kezelhető kérdés, ha vannak kivételes időpontok: például hétvégén vagy a szünetben megengedett lehet, hogy a gyermekek együtt aludjanak a szüleikkel.

Mikor forduljunk szakemberhez?

Az alvással kapcsolatban is elmondhatjuk, hogy átmeneti nehézségek, visszaesések minden gyermeknél előfordulhatnak. Ezeket okozhatja egy betegség, de akár egy aktuális fejlődési ugrás is. A rövid ideig tartó, átmeneti alvásproblémák még nem jelentenek alvászavart.

Alvási zavarokról a csecsemő hat hónapos korától beszélhetünk, amennyiben legalább hetente ötször az elalvásnál, vagy az átalvásnál komoly nehézségekkel küzd. A csecsemő, vagy a kisgyermek nem, vagy csak nehezen tud elaludni, óránként, vagy kétóránként felébred, sír, nehezen megnyugtatható. Az elalvás és az átalvás csak szülői segítséggel működik, az elalvás időtartama meghaladja a fél órát, és az éjszakai ébrenlét 20 percnél tovább tart.

Két, az önszabályozással össze nem függő, ám viszonylag gyakori alvászavarról is fontos szót ejtenünk: az alvajárásról (szomnanbulizmus), és az úgynevezett pavor nocturnusról (éjszakai felriadás vagy rémület), amikor a gyermek pánikszerűen megébred, gyakran felsikít, összefüggéstelenül beszél. A felriadást általában kétségbeesett sírás követi, amely a szülő vigasztalására sem csillapodik. Mindkét alvászavarra igaz, hogy a mélyalvás fázisában, éjfél körül történik, amelyből a gyermek nem tér éber tudatára, ezért utólag nagyrészt nem is emlékeznek ezekre az epizódokra.

Ki a megfelelő szakember számunkra?

A szülők számára fontos, hogy tudják, hogyan viszonyuljanak, és mit tegyenek ezeknél a különös alvásviselkedéseknél. Mivel az alvási nehézségek hátterében organikus okok is állhatnak, ezért először ezeknek a problémáknak a kizárására van szükség. További szakorvosi vizsgálatra a házi gyermekorvostól kaphatnak beutalót. Ha organikus okok nem mutathatóak ki, az életkorral foglalkozó pszichológus, szülő-csecsemő- és kisgyermek konzulens, vagy perinatális szaktanácsadó segítségét érdemes igénybe venni.

(Szabóné Harangozó Andrea)