Miért agresszív a gyermek?

Miért agresszív a gyermek?

A gyermek agresszív magatartása azt jelenti, hogy olyan viselkedésmódok, amelyek átmenetileg szinte minden gyermeknél jelen vannak, náluk túlsúlyba kerülnek vagy sokáig fennmaradnak, ami már a környezet számára nehezen tolerálható. Az agresszív magatartásnak mindig oka van. A gyermek viselkedése racionális, ami azt jelenti, hogy abban az időszakban, amikor kialakult, ez volt számára a legmegfelelőbb válasz azokra a hatásokra, amelyek a környezetéből érték. Az agresszív viselkedés azért maradt fenn, mert nem történt a környezetében olyan változás, amely ezt felülírta volna. Éppen ezért nagyon fontos a problémáját fenntartó környezet megváltoztatása és a felnőttek támogatása, hiszen az agresszív gyermek sokszor maga is szenved.

Az agresszivitás nem egyszerűen az önfegyelem hiánya, hanem egy összetett viselkedésbeli probléma. A gyermeknek nemcsak a saját indulataival, hanem az egész helyzet kezelésével lehetnek nehézségei. Számos esetben nem az őt ért valós vagy vélt támadás váltja ki az agressziót, hanem a frusztráció, hogy tehetetlen, nem tudja megoldani a szituációt (nincsenek eszközei hozzá). Az agresszió kialakulásában szerepet játszhatnak alkati tényezők, de a nevelés, a környezeti hatások is, melyek rendkívüli formáló erővel hatnak a gyermek viselkedésére.

Milyen háttértényezők vezethetnek agresszív viselkedéshez?

Érzelem- és viselkedésszabályozás

Az agresszív viselkedéssel kapcsolatban fontos szót ejteni az indulatkezelés és az önkontroll fejlődéséről, melyek az érzelemszabályozás folyamatának lényeges összetevői. Az érzelmek szabályozása azt a képességet jelenti, hogy meg tudjuk nyugtatni magunkat, heves érzelmeinket le tudjuk csillapítani. Mindezt az idegrendszer érése mellett temperamentumbeli sajátosságok, valamint a környezeti hatások és reakciók együttesen alakítják.

Tanulás és gyakorlás során tudja elsajátítani a gyermek a megfelelő érzelem- és viselkedésszabályozást, ami döntő fontosságú a társas kapcsolatok, a beilleszkedés, és később az iskolai követelményekhez való alkalmazkodás szempontjából is. Ehhez nagyon sok érzelmi támogatásra, útmutatásra és jó példára van szüksége. Fontos, hogy a szülő úgy utasítsa el a nemkívánatos viselkedést, hogy közben fizikailag és érzelmileg is biztonságot nyújtson. Ha ezt következetesen megteszi, akkor a gyermek megtanulja, hogy az indulatos, agresszív viselkedése nem vezet célhoz. Emellett olyan példákat is elsajátít, melyekkel előbb-utóbb önállóan is meg tudja változtatni érzelmi és indulati állapotát.

Nevelési stílus

A szülői bánásmód már kezdetektől fogva meghatározza a gyermek személyiségfejlődését, viselkedésmódját. A hatalomhangsúlyozó (autoriter) büntetési módokat (fizikai büntetés, kiabálás, megszégyenítés, érzelmi zsarolás) alkalmazó szülők gyermekeinek viselkedését hosszútávon a büntetés elkerülése motiválja, és hajlamosabbak agresszív megnyilvánulásokra. Ha a szülő ellenségesen, agresszióval válaszol a kisgyermek érzelemkitöréseire, azt erősíti meg, hogy a társas konfliktusok kezelésére az agresszió alkalmazható. A büntetés nem segít a gyermeknek megbirkózni azzal az érzéssel, ami a rossz viselkedéséhez vezetett. A büntetés ráadásul attól is problematikus, hogy nem kínál fel viselkedési alternatívát, hanem csak az adott mintát próbálja legátolni.

Feszültséget, agressziót szülhet az is, ha a gyermek folyamatos korlátozást él meg és minden tiltva van a számára. Ha érzelmeit nem szabad kifejeznie, ha nem kérdezhet, ha mindig csak azt hallja, hogy „mit nem szabad”, akkor a nevelés csak a viselkedés szabályozására irányul, de nem segít az érzelmek elviselésében. Ilyenkor lehet, hogy otthon nem lesz agresszív, de a feszültség más környezetben (pl.: óvodában) valószínűleg ki fog robbanni.

Ugyanakkor azokban a családokban, ahol nincsenek korlátok és hiányzik az életkornak megfelelő viselkedés elvárása, szintén növekedhet az agresszivitás szintje. Hiszen ilyen környezetben nem tanulja meg a gyermek, hogy a viselkedésének következményei vannak. Ha a szülő enged az érzelemkitöréseinek, és nem szabályozza azokat, akkor megerősíti az indulatos viselkedést, így a gyermek később is az agresszió segítségével próbálja elérni céljait.

Összezavarja a gyermeket az a szülői minta is, mely nem tartja elfogadhatónak a gyermek negatív érzelmeit (pl.: harag, félelem, féltékenység) és törekvése arra irányul, hogy a gyermek egyáltalán ne érezzen ilyesmit. A gyermek emiatt úgy érezheti, hogy valami baj van vele, hiszen nem azt érzi, amit várnak tőle. Ha nagyon nagy a nyomás a szülők részéről, a gyermek elnyomja magában ezeket az érzéseket, ami viszont lehetetlenné teszi az érzelmek felismerésének és kezelésének a megtanulását. Ha a gyermek nem képes felismerni, megérteni a saját érzéseit, akkor nem fogja tudni kezelni azokat. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy mások érzelmeit sem fogja érteni és nem lesz képes belehelyezkedni mások érzelmi állapotába. Ez viszont erősíti az agresszív magatartást, mert nem érti vagy félreérti a társai viselkedését.

Családon belüli rizikótényezők

Minél több a rizikótényező a gyermek környezetében, annál nagyobb eséllyel alakulhat ki a kedvezőtlen viselkedésmód. A kockázati faktorok közé sorolhatók a családi működészavarok (pl.: tartós feszültség, gyakori konfliktusok), a változások és a krízisállapotok. Mivel az érzelemszabályozás és a viselkedésszervezés óvodáskorban még könnyen mutat visszaeséseket, így egy korábban kiegyensúlyozott gyermek viselkedésében is megjelenhetnek indulatos megnyilvánulások, például akkor, ha a környezetében történő változás miatt kibillen a lelki egyensúlyából. Ilyenkor feszültséget élhet át, ami agresszióban is levezetődhet.

A családban történő traumatikus események (pl.: kisállat elvesztése, édesanya elhúzódó távolléte, válás, közeli hozzátartozó betegsége vagy halála) szintén megváltoztathatják a gyermek viselkedését. Ezek az élethelyzetek félelmeket, szorongást vagy csalódottságot generálhatnak benne, melyek hirtelen dühkitörések, sértődékenység, indokolatlan agresszió formájában megmutatkozhatnak a viselkedésében. A családban lévő egzisztenciális és anyagi problémák – amikor a mindennapi létfenntartásért folyik a küzdelem – is komoly stresszfaktort jelentenek. Ez a folyamatos feszültség a gyermekben is megjelenhet és agresszivitást okozhat. A strukturálatlan napirend, a kaotikusabb életvezetés szintén hozzájárulhat a gyermek viselkedésével kapcsolatos problémák kialakulásához.

Hogyan segíthetünk gyermekünknek indulatai kezelésében és az önmegnyugtatásban?

Az indulatkezelő, önmegnyugtató módszerek nem az érzelmek tagadására, elfojtására irányulnak, hanem feloldják vagy elvezetik a feszültséget. Mindez persze csak akkor lehet eredményes, ha a szülő is olyan példát mutat, amit a gyermek követni tud. Az érzelmek önszabályozása akkor fejlődik egészségesen, ha nem tartjuk helytelennek és nem vonjuk kétségbe azt, amit a gyermek érez. Ugyanakkor világos és következetes elvárásaink vannak arról, hogyan mutathatja ki az érzelmeit és mindig megerősítjük, támogatjuk, ha sikerül önfegyelmet tanúsítania.

Kapjon a gyermek pozitív visszajelzést, amikor egy konfliktushelyzetben a kívánatos vagy ahhoz közelítő módon viselkedett, például: „Nagyon ügyesen kérted vissza a játékot”. A gyermek feszültségének csökkentéséhez az is hozzátartozik, hogy eszközöket, lehetőségeket kínálunk az energia levezetéséhez. A rendszeres mozgás (pl.: egy olyan sport, amit szeret) sokszor már önmagában is képes rendezni a problémát. A terhelés boldogsághormonokat szabadít fel, ami hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek könnyebben tudja megnyugtani magát. Arra azonban figyeljünk, hogy ne osszuk be minden percét, fontos, hogy maradjon szabadideje az önfeledt játékra is.

Őszinte érdeklődéssel vegyük körbe a gyermeket. Érezze, hogy fontos számunkra az, hogy mit érez és gondol. A napi eseményekkel kapcsolatos meghitt esti beszélgetések, a testi kontaktus, az ölelések segítik megnyugtatni őt, még ha nem is tudja elmondani a benne lévő feszültségeket. Ha a gyermeket úgy neveljük, hogy biztonságban érezze magát és legyen önbecsülése, akkor kevésbé fog szorongani és jobban fogja tűrni a feszültségeket. Megsegíthetjük azzal is, hogy hangsúlyt fektetünk tűrőképességének és frusztrációs toleranciájának növelésére. Ez az akadályokkal való megküzdés, a kitartás és a várakozás képességének a fejlesztését jelenti. Mindezeket a hétköznapi élet apró eseményei közben tudjuk erősíteni, például: előre megbeszéljük, hogy csak egy dolgot vásárolunk neki a közértben, és csak akkor eheti meg vagy kaphatja meg, ha már kifizettük.

Feszültségcsökkentő hatásúak a szimbolikus játékok (pl.: szerepjátékok, bábozás). Ezekben anélkül szabadulhat meg a felhalmozódott fájdalomtól, feszültségtől, hogy meg kellene fogalmaznia, mi az, ami bántja. Adjunk teret annak is, hogy szabadon firkáljon, rajzoljon, fessen, gyurmázzon, sokféle anyaggal, eszközzel dolgozzon, hogy kedve szerint mindenféle alkotó tevékenységet végezzen, mert ilyen módon is sok mindent ki tud dolgozni magából. Ezek jótékony hatású tevékenységek.

Ha a gyermekünk viselkedését saját nevelési eszközeinkkel nem tudjuk befolyásolni és a probléma olyan mértékű, hogy a mindennapi életvitelben tartósan szenvedést okoz (a környezetnek és a gyermeknek is), akkor keressünk fel egy gyermekpszichológust.

Bajor Anita