A család fejlődésének legfontosabb állomásai a gyermek hatéves koráig (II. rész)

A család fejlődésének legfontosabb állomásai a gyermek hatéves koráig (II. rész)

Cikksorozatunk első részében a család életciklusának első két állomását – a párkapcsolat kialakulását és a házasság időszakát – mutattuk be. Most a család fejlődésének következő szakaszairól: a várandósság, a szülővé válás valamint a kisgyermeket nevelő család kihívásairól, fejlődési feladatairól ejtünk szót. Az életciklusok váltása – az egyik szakaszból a másikba történő átmenet – általában krízissel jár, ilyenkor sebezhetőbb a család és segítségre szorulhat.

Fontos, hogy a családtagok képesek legyenek olyan erőforrásokat keresni (pl.: szakemberhez fordulnak, családi vagy baráti kapcsolatokat mozgósítanak, információt gyűjtenek, vagy önmagukban változtatnak meg valamit stb.), amelyek megtartó erővel bírnak és segítenek igazodni a megváltozott igényekhez. Minden szakasz változással jár és alkalmazkodást igényel, például a várandósság alatt a párnak már a szülői szerepre is koncentrálnia kell, nemcsak egymásra, később pedig el kell tudniuk engedni gyermeküket, amikor bölcsődébe/óvodába megy.

A családi életciklus harmadik periódusa: a várandósság időszaka

Ez optimális esetben a boldog várakozás és a gyermek fogadásának fordulatértékű időszaka. Két ember szerelméből létrejön egy kis egység, a család: az anya, apa, gyermek hármasában. A szülőktől függ, hogy ez hosszú távon kiegyensúlyozott család lesz-e, vagy csupán kötelességekkel teli gyermeknevelés két stresszes szülővel.

A várandósság előrehaladtával a pár folyamatos változásokkal szembesül. Az édesanyánál jelentős fizikai átalakulás történik, emellett az érzelmi és kedélyállapota ingadozhat, depresszió is előfordulhat. A leendő édesanya nyugalmat és biztonságot igényel. A várandósság alatti tartós stressz a magzatra is kedvezőtlen hatással van. A változások nemcsak a leendő anyát viselhetik meg, hanem az apát is nehéz helyzet elé állíthatják. A kismama figyelme egyre inkább a gyermek felé fordul, a férfira mind kevesebb idő jut, a szexuális élet is megváltozik.

Jelentős feladatuk, hogy egymás igényeit, nehézségeit, gondolatait megismerjék, és ezeket el tudják fogadni és tiszteletben tartsák. Nagyon fontos a fejlődő magzatot szeretettel várni és gondolatban foglalkozni vele! Ennek azért van jelentősége, mert az érzelmeknek biológiai következményei vannak. Amikor az édesanya pozitív érzelmekkel (örömmel, várakozással, szeretettel, békével) rágondol a babájára, akkor hormonális változások következnek be: endorfin (örömhormon) szabadul fel és a baba „fürdik” ebben a hormonban. Az endorfinnak nagyon kedvező hatása van a magzatra, egyfajta vitalitásgenerátor, stimulálja a fejlődést.

Krízist jelenthet a pár életében a nem várt gyermek, vagy ha kiderül a szervi vagy funkcionális meddőség. A szervileg nem megalapozott meddősség (funkcionális) esetén fontos azoknak a tudattalan lelki tényezőknek a pszichológiai feltárása, amelyek blokkolhatják a megtermékenyülést. Ilyenek lehetnek például a testi változástól való félelmek, a szüléstől való rettegés, a lelki felkészületlenség az anyaságra, a partner rejtett elutasítása, a személyiség éretlensége, párkapcsolati problémák stb.

Negyedik szakasz: a szülővé válás kialakulásának időszaka

Csecsemő és kisgyermek (0-3 év) a családban

A csecsemővel immár a valóságban is megtapasztalható a szülőszerep. A pár élete fordulóponthoz érkezik. Egyrészt meg kell őrizni azt a tüzet, ami korábban a gyermekáldáshoz segítette őket. Másrészt ki kell alakítani egy új, közös életritmust, a saját hagyományaikat, értékeiket és a családi harmóniát. Ez utóbbi különösképpen fontos a gyermek fejlődése szempontjából, hiszen a hitnek, a reménynek, a szeretetnek, az ősbizalomnak a biológiai gyökerei az első életévben alapozódnak meg. A kapcsolatban helyet kell teremteni az új családtagnak, családtagoknak, de átalakulás történik a tágabb családban és a baráti kapcsolatokban is. Új feladatok alakulnak ki, és a korábbiakat is újra kell gondolni. Számos kutatás és gyakorlati tapasztalat alátámasztja, hogy a harmonikus kapcsolatot egy gyermek érkezése megerősíti, míg a rosszul működőt tovább zilálhatja, ami az együttélés felbomlásáig fajulhat.

A változások számos nehézséget hozhatnak, melyekkel a szülőknek gyakran nem könnyű megküzdeniük. Az édesanya élettere sokszor teljesen beszűkül. Átmenetileg a munkáját is fel kell adnia, amely egyrészt anyagi teherként hárul a családra, másrészt karrierépítési törekvéseinek szabhat gátat (legalábbis egy időre). Gyakori a fáradtságérzés, a fizikai kimerülés. A szülést követő időszakban gyermekágyi pszichés zavarok, később gyes-neurózis vagy szülés utáni depresszió fordulhat elő. A férfiak sok esetben belevetik magukat a munkájukba, esetleg későig elmaradnak, és elszaporodhatnak a konfliktusok. Ha a nagyszülők távol élnek vagy nem tudnak segíteni (pl.: néhány órára a gyermekre vigyázni), az fokozott terhet és még nagyobb megpróbáltatást okozhat az újdonsült szülőknek. Mindezek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a pár vagy valamelyikük elégedetlen a kapcsolatukkal. Viszont teherbíró kapcsolati szövetségben (lásd cikkünk első részében), ha megbirkóznak az új helyzettel, személyiségük érettebbé, házastársi kapcsolatotuk pedig mélyebbé válhat.

Az óvodáskorú (3-6 éves) gyermeket nevelő család az ötödik életciklusba lép

A korábban zárt világ ebben a periódusban kezd kinyílni. A gyermek közösségbe kerül, így már nemcsak a családi, hanem az intézményi hatások is érvényesülnek a fejlődésében. Az édesanya egyre több időt fordíthat a saját igényeire, az édesapa pedig jobban bevonódhat a gyermek körüli teendőkbe, a közös játékba. Ebben az életkorban nagyon fontos szerepet töltenek be a simogatások, a bőrérintések, a testi kontaktusok, a mozgásos játékok (pl.: hinta, pörgés-forgás, ugrálás, stb.) az ideg- és az immunrendszer fejlődésében, valamint az egyensúly- és a stressz-szabályozó rendszer kiépülésében. Például a birkózás az édesapával, a finom „dobálgatós” játékok kifejezetten jóhatásúak, és nemcsak az apa-gyermek kapcsolat mélyülése miatt, hanem azért is, mert ezek a tevékenységek elősegítik az agyi idegsejtek közötti kapcsolatok számának gyarapodását. A kisgyermek állandóan és rendkívül gyors tempóban tanul. Mindent észrevesz és magába szív, mint egy szivacs. Nagyon fogékony a ki nem mondott szavakra, a szülők nonverbális (mozdulat, tekintet, gesztus, hanghordozás) kommunikációjára. Ez az utolsó túlérzékeny fejlődési fázis a felnövekvő gyermek szempontjából, amikor még lelki életének egészére kiható sebeket kaphat!

Ebben az időszakban a szülők között konfliktust okozhat, ha az anya újra munkába áll, mert ez szükségszerűen együtt jár a családi szerepmegosztás és a feladatok újratervezésével. A másik komoly feszültségforrás az lehet, ha a házaspár nevelési elvei nem egyeznek, és mindketten eltérő módon – sokszor sajnos következetlenül – állnak a gyermeknevelés kérdéseihez. Ha a két szülő egymástól eltérő szempontok szerint nevel – ez az úgynevezett széttartó nevelés –, az a gyermek számára frusztrációt okoz, és alkalmazkodási problémákhoz vezethet. Az óvodáskorú még nem tud egyszerre több nézőpontot összeegyeztetni. Ha azt tapasztalja, hogy más elvárások és szabályok érvényesek az anyjánál, és mások az apjánál, vagy gyakran még szemtanúja is annak, hogy az egyik szülő rászól a másikra és indulatosan fejezi ki egyet nem értését, akkor a gyermek elbizonytalanodik, összezavarodik, sőt előfordulhat, hogy emiatt viselkedése indulatosabbá válik.

Ezek a családi életciklusok fejlődési lehetőségeket hordoznak. Azonban a szakaszok feladatainak megoldása esetenként meghaladhatja a család problémamegoldó kapacitását. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni (tanácsadó szakpszichológushoz vagy pár- és családterapeutához), aki segít abban, hogy a család új és adaptív (rugalmas, alkalmazkodást elősegítő) megoldásokat alakítson ki.

Bajor Anita