A játék során a gyermekek különböző érzékszervi, fizikai és kognitív (más szóval ismeretszerzéssel kapcsolatos) tapasztalatokat szereznek. A tapasztalatok alakítják ki és erősítik meg az agyban azokat az idegrendszeri kapcsolatokat, melyek hozzájárulnak a testi, a mozgás- és a megismerési folyamatok, az érzelmek, valamint a társas kapcsolatok fejlődéshez. A gyermekek a játékot egyre inkább a világ megismerésének és megértésének eszközeként tekintik, amely révén az őket körülvevő világban való tájékozódáshoz szükséges jártasságot szerzik meg. Ezért fontos, hogy a gyermekeknek különféle játéklehetőségei legyenek. A tipikus fejlődésmenet során a játék gyakorisága és típusa függ a gyermekek életkorától, fizikai és értelmi fejlettségétől csakúgy, mint attól a kultúrától, ahol felnőnek.
A gyermek személyiségének, életkörülményeinek megismerése, viselkedésének megfigyelése, illetve ezek összevetése az adott életkorra jellemző viselkedésekkel és kompetenciákkal támpontot adhat ahhoz, hogy a fejlődés mely területén milyen segítségre van szüksége. A fejlődés folyamata azonos minden gyermeknél, azonban az egyes funkciók (pl. mozgás, beszéd stb.) párhuzamosan, de különböző ütemben változnak. A lassúbb és/vagy eltérő ütemű fejlődés tetten érhető a gyermek játékában is. A fejlődésükben lemaradt gyermekek is játszanak, de lassabban juthatnak el a játékfejlődés egyes szintjeire, és/vagy több támogatást igényelnek a felnőttektől. A lemaradásnak többféle oka is lehet: pl. eredhet a környezet tárgyi és kommunikációs ingerszegénységéből vagy fejlődésbeli rendellenességből. A környezet ingerszegénysége és az önállósági törekvések megvalósításának korlátozottsága különösen a valamilyen szempontból hátrányos körülmények közt felnövő gyermekek játékát befolyásolhatja.
A jogszabály sajátos nevelési igényűként nevesíti azt a különleges bánásmódot igénylő gyermeket, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd. (Szakmai berkekben három éves kor alatt nem szívesen beszélünk fogyatékosságról, inkább a különböző funkciók eltérő fejlődéséről.)
A sajátos nevelési igényű gyermekek is játszanak, de egyes játékfajták gyakorlásában lemaradást mutatnak, és több segítségre, felügyeletre van szükségük. A fogyatékosság és annak típusa is befolyásolja, hogy milyen gyakran és mit játszanak, illetve hogy játszanak-e egyáltalán. Feltehetően minél súlyosabb a fogyatékosság, a gyermek játéka annál jobban eltér a tipikus fejlődésmenetű gyermekek játékától, főleg az „úgy tesz, mintha” és a szerepjáték esetében.
Az eltérő fejlődésű, illetve a sajátos nevelési igényű gyermekeknek fejlődési potenciáljuk eléréséhez a saját maguk által kezdeményezett játék bátorításával lehet segítséget nyújtani, egy számukra biztonságos környezetben. Fontos a játékuk ösztönzése, de reálisan kell figyelembe venni az állapotukból adódó korlátokat. Ha spontán, örömteli, felszabadult élményhez akarjuk őket juttatni, akkor figyelmet kell fordítani arra, hogy valódi játékhelyzetek, vagyis csak a tevékenység öröméért végzett aktivitások is részei legyenek az életüknek.
A motoros funkciók eltérő fejlődésével, illetve a mozgásszervi fogyatékossággal küzdő gyermekek fejlődésében tapasztalható lemaradás és nehézség hátrányosan befolyásolja a környezetük felfedezéséhez (explorációhoz), a helyváltoztatáshoz szükséges mobilitást, testtartást és erőt – a helyváltoztatás pedig arra is szolgál, hogy a téri viszonyok megértését segítse. Akik csak segítséggel képesek mozogni, azoknak az állapota jelentősen korlátozza mozgásos (esetleg manipulációs) játékaik fejlődését. Ha érzékszervi és beszédfogyatékosság is fennáll náluk, az korlátozza a társakkal való együttjátszást. Játéklehetőségeik eleve a felnőttek által kialakított és kontrollált helyzetekre korlátozódnak. Az önindított mozgás hiánya azonnal észrevehető, aminek korai felismerése komoly jelentőséggel bír, mert nehézségeket eredményezhet nemcsak a játékban, hanem az intellektuális fejlődésben is. A kézhasználat fejlődése a mozgás-, az értelmi és az észlelési fejlődés állapotát jelezheti.
Az értelmi fogyatékossággal (intellektuális képességzavarral) élő gyermekeknél a mindennapi életben szükséges adaptív viselkedés alacsony szintje tapasztalható. Gyakran jellemző rájuk a magányos játék, a kooperáció hiánya, a gyakorló vagy a funkciójáték dominanciája. A társakkal való együttműködés nehezített, az ok-okozati kapcsolatok felismerése nem, vagy csak nehezen következik be. Az utánzás elmaradása vagy késése is jelzésértékű lehet.
A beszédfogyatékosság (vagy másképpen beszéd- és nyelvfejlődési zavar) óvodáskortól jelentősen gátolja a gyermekek kommunikációját, ismeretszerzését és a másokkal való együttműködését. Társakkal való közös játék során gyakran visszakérdeznek, a kérdésekre nem megfelelő válaszokat adnak, és nehezen értik meg a feléjük irányuló kéréseket. Általában nem szeretnek mesét hallgatni, és nem értik a mese részleteit, összefüggéseit, ezért nem tudják a hallott mesét elmondani. Minél súlyosabb a beszédfogyatékosság, annál elmaradottabb a gyermekek játéka, kifejezetten a szimbolikus és a szerepjáték területén.
A gyengénlátó és a vak gyermekeknél kísérő tünet a mozgásfejlődés elmaradása, ami hátrányosan befolyásolja a mozgásukat és a téri viszonyok megértését. A látássérült gyermekek számára nehéz az „úgy tesz, mintha” játék és a szerepjáték, amelyek a látást igénylő utánzás képességéhez kötöttek, ugyanakkor a szimbolikus játékuk az azonos életkorú és intelligenciájú, nem fogyatékos gyermekekéhez hasonlítható. A szimbolikus játék szintjét ugyanis a szociális képességek és nem a látás határozza meg.
Az autizmussal élő gyermekek a neurotipikus fejlődésmenetet mutató társaikhoz hasonlóan nagyon szeretnek játszani, de azt másképpen teszik. Gyakran egyes mozdulatokat ismételgetnek, a játékszereket sorba rendezik, és általában egyedül játszanak. Az „úgy tesz mintha” játék kialakulását akadályozhatja náluk az ehhez szükséges új ötletek és tevékenységek kitalálásának, valamint a közös figyelmi viselkedés képességének a hiánya. A kortársakkal folytatott játék során a társas interakciók nagy kihívást jelentenek számukra, elsősorban a többiek érzelmi és társas üzeneteinek a megértése, a szereplőváltás, a tárgyak megosztása, valamint a kölcsönös cselekvések nehézségei miatt.
A fejlődésükben elmaradást mutató gyermekek játékának támogatása különösen gondos odafigyelést igényel – a lemaradás okainak figyelembevételével – a biztonságos körülmények, a játékeszközök kiválasztása, továbbá a gyermekekkel való együttműködés terén. A saját kezdeményezésű tevékenységek ösztönzése megkívánja, hogy a felnőtt ne kontrollálja nyilvánvalóan a játék menetét annak érdekében, hogy a gyermekek önkifejezése és önállósága szabad utat kaphasson.
Irodalom:
NYITRAI Á. – KORINTUS M. (2017): Játék az első életévekben. EFOP-3.1.1-14-2015-00001 számú, Kisgyermekkori nevelés támogatása kiemelt projekt. Budapest, Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.
KEREKI J. – TÓTH A. (szerk.) (2019): Lépések. Módszertani kézikönyv a kora gyermekkori intervencióban dolgozó szakemberek számára. EFOP 1.9.5 A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése projekt. Budapest, Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.
Korintus Mihályné
