Pszichoszomatikus eredetű betegségek kisgyermekkorban

Pszichoszomatikus eredetű betegségek kisgyermekkorban

Ahogyan a test és a lélek sem választható külön, a betegségek esetében is nagyon nehezen különíthető el, mi a testi vagy szomatikus, illetve a lelki vagy pszichés rendellenesség. A pszichoszomatikus elnevezés ezt az összefonódást igyekszik megjeleníteni, elfogadva, hogy mindkettő okozhatja a másikat, vagy minden betegség egyben szomatikus és pszichés aspektussal is bír. Ezek a betegségek már gyermekkorban is megjelennek, amikor a gyermek érzelmi, lelki problémáit csak testi tünetekben tudja kifejezni.

Amit érdemes tudni!

A pszichoszomatikus megbetegedések esetében több tényező, biológiai, pszichológia és szociokulturális egyaránt kiváltó ok lehet. Ugyanaz a kiváltó ok egészen más tünetet produkál az egyes gyermekek esetében, és ennek megfelelően az azonos tüneteket mutató kisgyermekeknél is egészen különböző okok állhatnak a probléma hátterében. Egyelőre a kutatások nem tisztázták egyértelműen mitől függ, hogy melyik szerv betegszik meg. A szülők egymástól tanulása, az önsegítő csoportok egy-egy probléma esetében kiválóan működnek, nagy segítséget jelentenek, itt azonban nagyon egyedi, személy-, család-, környezet specifikus a kiváltó ok. Veszélyeket rejthet, ha valaki egy másik szülő elmondása alapján akar segíteni saját gyermekének! Ha szülőiként nem tudjuk a problémát megoldani, mielőbb szakembertől érdemes segítséget kérni!

Mi legyen a sorrend?

Amennyiben a gyermeknek testi tünetei, fájdalmai vannak, a legelső a gyermekorvosi kivizsgálás, aki, ha szükségét látja, különböző szakorvosokhoz irányítja a gyermeket. Abban az esetben, ha minden lelet negatív, és a tünetek továbbra is fennállnak, gondolhatunk lelki okokra, arra, hogy a gyermek az érzelmi nehézségeit nem tudja szavakban kifejezni, kezelni, a problémát megoldani, ezek tartós elfojtása pedig más úton, testi tüneteken keresztül üzen, hogy baj van, „segítséget kérek”. Ilyenkor először az óvodai pszichológus vagy a Pedagógiai Szakszolgálat pszichológusa, pszichiátere tud segíteni.

Mit lát a szülő?

A szülőnek az tűnik fel először, hogy megváltozott a gyermek érzelmi állapota, láthatóan más érzelmeket él meg, másként tudja azokat kifejezni. Feszült, szorongó, szomorú, vagy éppen agresszív, dühös, láthatóan nehezen kontrollálja indulatait. Ezek az érzelmek ugyan egymástól igen távol esnek, de mindegyik esetben az egyik oldalon annak megélése, kifejezése, a másik oldalon pedig a kontrollálásnak a nehézsége tapasztalható, ezáltal pedig a kettő egyensúlyának a beállítási nehézségéről van szó. Másodsorban a szülő tud a megjelenő testi panaszokról a fej- vagy hasfájásról, a bőrkiütésekről, a viszkető bőről. Harmadsorban ő tapasztalja a megváltozott viselkedést, az elalvási, alvási nehézséget, az étel elutasítását vagy éppen az állandó nassolást, az elkerülő viselkedéseket a helyek és személyek esetében. Mindezekből az következik, hogy itt is az elsődleges segítő a szülő, aki segítséget a kettejük kapcsolatán keresztül tud nyújtani.

Mit tud tenni a szülő, hogy elkerülje, csökkentse, megszűntesse a tüneteket?

• Teremtsen a gyermek számára biztonságos, kiszámítható körülményeket, megadva a személyes biztonságát.

• A gyermek általában több mindent észlel, mint a szülő gondolja, és ha ezek nem feldolgozhatók a számára, túlzott szorongást váltanak ki, megbetegítők lehetnek.

• Mérsékelje aggodalmaskodását, saját szorongásait! Ha túl sok helyzetet ítél meg veszélyesnek, amelyre kvázi pánikkal reagál, ez a megküzdési mód beépül a gyermekbe, az utánzás, a modellkövetés révén. A túlóvó attitűd fokozhatja a gyermeki szorongást!

• A gyermek életkorának és az adott területen megjelenő képességének megfelelő elvárásokat támasszon vele szemben! A túlzó elvárások, a szülői maximalizmus szintén rizikótényezője a pszichoszomatikus megbetegedéseknek.

• A gyermeki idegrendszer érettségének, a gyermek életkorának megfelelő ingermennyiséget adjon! A túl sok ingert tartalmazó környezet nehezen feldolgozható, szorongáskeltő.

• Legyen tekintettel a gyermek alapszemélyiségére (temperamentum, érzékenység, teljesítményre törekvés) és az optimális környezetet ezekhez alakítsa ki a gyermek számára.

• Próbáljon mértéktartó lenni a megjelenő nehézségek, problémák esetében. Az elbagatellizálás mélyíti a szorongást, azt üzeni a gyermekeknek, hogy nem is olyan súlyos, tehát nem hisznek neki. Nem tudja jól kifejezni a problémáját, ügyetlen, inkompetens, tehát van még egy dolog, ami miatt szorongani fog. A túlzott megerősítés pedig a baj nagyságát növelheti, ilyenkor azt éli meg a gyermek, hogy a baj nagyobb, mint gondolta, mintegy ráerősít a másodlagos betegségelőnyök kihasználására, hiszen a szülő a „nagy baj okán” partner ebben.

• Beszélgetéssel segítse az okok felderítését. Segítse a gyermeket az érzések megnevezésében, a súlyos jelentésű szavak ”kimondásában”, az életkorának megfelelő szinten.

Mit üzen a gyermek?

Segítséget kér, mert nem tud egyedül megküzdeni! Ebben segíti őt a tünet, amitől ugyan szenved és valódi fájdalommal jár, de talán a szülő, a környezet számára megfejthető!

Ha nem kap segítséget, az eredeti nehézség mellett – ami kiváltotta a tünetet- már a testi betegsége miatt is szorong. A fel nem dolgozott érzelmek pedig újabb elakadást eredményezhetnek, nehezebbé téve a „kibogozást”.

(Szabó Győzőné Magdi)