Az éntudat kialakulása – dackorszak

Az éntudat kialakulása – dackorszak

A szülők olykor valódi megdöbbenéssel figyelik, miként válik a bájos, angyali kisbabából akaratos, konok kisgyermek, akinek kedvenc szava a „nem”, még akkor is, amikor szülei szívből jövő kedveskedéssel fordulnak hozzá, bízva az átütő sikerben.

Ez az embert próbáló időszak azonban nem hiábavaló. A szülőkkel folytatott küzdelmek során rendkívül fontos személyiségfejlődési lépéseket tesz a kisgyermek, főként az éntudat kifejlesztése, önmaga és a külvilág elhatárolása terén.

Milyen lélektani folyamatok zajlanak kisgyermekükben?

A kezdeti időszakban az újszülött és a környezete még bontatlan egységben létezik. Az elkülönülés csak később, fokozatosan játszódik le. Az éntudat megszilárdulása a dacosság megjelenéséhez köthető. A tagadásban, a gyakran hangoztatott „nem”-ben a gyermeki szándék kerül szembe a szülői tilalmakkal. Az „én akarom”, „én csinálom” törekvéseiben felfedezi saját aktivitásának akarását, miközben megtörténik a környezettől való elkülönülése, illetve önmaga határainak kijelölése is.

A dacosság tehát nem hiábavaló, de nem is a szülő bosszantása a célja, hanem az az önfelismerés eszköze. Így jön létre az éntudat, amely a gyermeket összeköti, de egyben el is választja a környezetétől. Ezt pedig csak akkor képes megtenni, ha mindeközben nem veszíti el alapvető biztonságát, tehát érzelmi kapcsolata a szüleivel stabil marad.

Mit tehetünk?

Az önállóság gyakorlására kellő teret szükséges biztosítani. Természetesen nem a korlátlan szabadság biztosítására gondolunk; a jól kijelölt, támaszként szolgáló határokra nagyon is szükség van. A kisgyermek egészséges fejlődéséhez egyfajta „középút” a kívánatos, amely állandó mérlegelést, odafigyelést igényel, és amelyben helye van az önállósági törekvéseknek és a biztonsági korlátoknak egyaránt.

A szülők engedjék a gyermeknek, hogy bontogassa szárnyait, teremtsenek erre lehetőséget például hétvégén, amikor a családnak több ideje van! Hagyják, hadd próbálkozzon egyedül a cipő felhúzásával, a fogmosással, az autósülésbe való bekötéssel – még akkor is, ha jól tudják, nem sikerülhet neki! Vonják be őt „felnőttes” tevékenységekbe, segédkezzen az asztalterítésnél, teregessen ruhákat, vegyen részt a főzésben, süteménykészítésben, barkácsoljon együtt apával!

A gyerekidő is remek lehetőséget nyújt az önállósági vágyak megélésére. Ez a gyermek számára kijelölt idő, amikor ő határozza meg, mit szeretne tenni, a szülő pedig együttműködik vele. A gyerekidőben kiélvezheti, hogy – észszerű határokon belül – az történik, amit ő szeretne. Játszhatja kedvenc játékait, gyakorolhatja magát még kevésbé kifejlett képességeiben, olvastathat magának kedvére – mindezt a szülő figyelmével és szeretetével övezett biztonságos közegben.

A gyengéd, szeretetteli határkijelölés elsajátításával mindenki jól jár: a kisgyermek nagyobb biztonságban érezheti magát, a szülő pedig megszabadulhat a bűntudattól, hiszen semmi olyat nem tesz gyermekével, ami árthat neki. Íme, néhány javaslat a megfelelő határkezeléshez:

• A szabályok pontosan legyenek rögzítve, kerüljék a homályos megfogalmazást! Mondják ki azt is, milyen helyzetekre és körülményekre érvényesek a szabályok!

• Biztosítsanak némi alkuteret azokban a helyzetekben, amelyekben ez lehetséges. (Például játszhat még öt percet, azután menjen fürödni.) Így megélheti, hogy figyelembe veszik az akaratát, ugyanakkor a feladatát is teljesíti.

• Határozott és kedves hangnemben képviseljék a szabályokat! A könyörgés, utalgatás, sejtetés süket fülekre talál.

• Mindig az adott tettet, magatartást bírálják, ne a gyermek személyét!

• A tiltások ellenére a kicsiknek mindig biztosnak kell lenniük szüleik szeretetében- Kerüljük a „Ha ilyen rossz vagy nem is szeretlek!”, vagy „Elmegyek, ha nem viselkedsz rendesen!” típusú mondatokat.

• A szabályszegésnek legyenek logikus és természetes következményei, de a büntetést, megalázást, megszégyenítést, fenyegetést feltétlenül kerüljék! (Néhány példa a logikus következményre: ha megrongál valamit, meg kell javítani; ha szétdobálja a ruháját, anya csak azt mossa ki, ami a szennyes kosárban van, egy idő után nem lesz tiszta ruhája; bántja a kistestvérét, tegye jóvá, szerezzen neki örömet.)

Mikor forduljunk segítségért? Ki tud segíteni?

Vannak olyan esetek, amikor a dacos gyermek beleragad az ellenállásba, és irreálisan sokáig tart a dackorszak. Amennyiben nem tudják kezelni gyermekük dührohamait, képtelenek úrrá lenni a helyzeten, érdemes szakemberhez, gyermekpszichológushoz, súlyosabb esetekben gyermekpszichiáterhez fordulni.