Kötődés – kapcsolat a szülő és a gyermek között

Kötődés – kapcsolat a szülő és a gyermek között

A születés után, de már a várandósság alatt is anya és gyermeke között kölcsönös egymásra hangolódás zajlik. A csecsemő kiszolgáltatottsága miatt biztonságot keres, az anyának pedig legtöbbször belső szándéka nyújtani ezt gyermekének. Az így kialakult kötődés a pillanatnyi biztonság megélésén túl életre szólóan meghatározza a személy kapcsolatainak minőségét, pszichés jóllétét.

Elkényeztetés vagy biztonságadás?

A biztonságos kötődés az anya és a csecsemő egymást kiegészítő viselkedésében jelenik meg, a kölcsönös egymásra hangolódásban. Nehezen határozható meg előre, hogy mikor mit tegyen az anya, hiszen éppen mindig azt csinálja, amire a csecsemőnek aktuálisan szüksége van. A babák igényei pedig igen különbözőek lehetnek, ami jó az egyiknek, az lehet zavaró a másiknak, az egyedi szükségletek felderítését pedig az anya érzékenysége teszi lehetővé. Ennek előfeltétele az anya önbizalma. Fontos, hogy merje elhinni, képes jól észlelni babája jelzéseit. Ezzel segíti csecsemőjében is az önbizalom kialakulását, mert azt éli meg, hogy jól jelezte szükségletét, hiszen ezt az anya pontosan észlelte, és az kielégítésre került. Hosszútávon pedig ezzel a „lehet bízni a világban” érzés kialakulásához járul hozzá az anya. Fontos, hogy az édesanya ne külső elvárásoknak, szabályoknak akarjon megfelelni, hanem a baba észlelt szükségleteinek.

Nem kell félni az elkényeztetéstől, hiszen ha valós, kifejezett szükségletet elégít ki az anya, akkor nem elkényeztet, hanem biztonságot ad, azt az érzést ébreszti a kicsiben, hogy lehet rá számítani, és hogy ez egy biztonságot nyújtó kapcsolat. Ez a „válaszkész” gondoskodás a gyermek szükségleteiről szól, szemben az elkényeztetéssel, ami a szülő szükséglete, amivel azt fejezné ki, hogy ő jó szülő, hisz mindent megad a gyermekének.

Ha bizonytalan a kötődés

Lehet, hogy az anya valamilyen problémája miatt nem tud folyamatosan a babára figyelni, aggodalmaskodó, vagy saját problémái foglalkoztatják, és csak részben ad megfelelő válaszokat a csecsemő jelzéseire. A baba ilyenkor bizonytalan lesz, hol kap figyelmet, hol nem, az anya néha megközelíthető, máskor nem. Az ilyen anyai reakcióra kialakuló kötődési mintázat a csecsemő részéről egy álfüggetlenséget jelent. Olyan, mintha neki nem is lenne szüksége a biztonságot adó anyára, ez azonban nincs így, de megtanulja maga kezelni a problémákat, ami közben jelentős szorongással tölti el. Ez nem keverendő össze az életkornak megfelelő önállósággal, hiszen itt egy kiszámíthatatlanság jelenik meg.

Ha nincs kötődés

Előfordulhat, hogy az anya nem áll rendelkezésre, vagy fizikailag ugyan jelen van, de érzelmileg nem. Előfordulhat, hogy átmenetileg krízisben van, vagy szerfüggése, mentális betegsége eredményezhet olyan állapotot, amikor nem képes ráhangolódni gyermekére, annak szükségleteit nem tudja kielégíteni. Ilyenkor a kicsit egy bizonytalan, félelemmel teli világ veszi körül, amelyben a feltételek nem támogatják az optimális személyiségfejlődést, hiszen hiányzik az alapvető biztonságérzet.

Bár kötődési mintázataink generációkon keresztül, transzgenerációsan átadódnak, de nem végérvényesen meghatározottak, eleve elrendeltek, hanem tudatosan átalakíthatók! Az anya krízishelyzetének megoldása után is erre a tudatos átalakításra van szükség.

A kötődő nevelés

A kötődő neveléssel a szülő és a gyermek is örömmel élheti meg kapcsolatukat. A kötődő nevelés alapelemei az észlelt szükséglet kielégítése, a válaszkészség, amikor az etetés, altatás igény szerinti, a lehető legnagyobb biztonság megadása érdekében. Természetesen ennek a kötődési mintázatnak is vannak nehézségei, a legmeghatározóbb, hogy jó-e ez egyszerre az anyának és a babának? Nem lehet hatékony, ha csak „divat” és nem belső elköteleződés, a kötődő nevelés elveivel való azonosulás miatt alkalmazzák a szülők ezt a viselkedési mintát. Akkor tud eredményes lenni, ha ez a gyermek és az anya, vagy az őt gondozó személy közötti teljes szinkronra épül.

(Szabó Győzőné Magdi)