Mivel az örökbefogadás egy végleges aktus, a döntés meghozatala igen alapos mérlegelést igényel. Örökbefogadó szülő lehet házaspár, de egyedülálló személy is, annak szexuális orientációjától függetlenül. Mindenekelőtt a cél annak meghatározása, hogy miért akarnak, akar valaki gyermeket örökbe fogadni. Rendelkeznek-e olyan szeretettel, érzelmi elkötelezettséggel, amelyet képes(ek) az örökbefogadandó gyermeknek továbbadni. Miközben a szeretet egy cirkuláris reakció, adni-kapni egységet alkot, a kezdeményezőnek a szülőnek kell lenni, azaz úgy kell érezzék, neki tesznek jót azzal, ha szülőjévé válhatnak a gyermeknek.
Az örökbefogadásnál is veszélyes lehet (ahogy a vérszerinti gyermek születésnél is) az, ha egy pár a házasságát próbálja a gyermekkel „megmentetni”, nyílt vagy nem is tudatosult szükségleteiket akarják általa kielégíteni, megoldani. Sok más motivációja lehet az örökbefogadásnak, azonban mindegyik esetben szükséges a megfelelő önismeret, és felelősségteljes gondolkodás, hiszen az örökbefogadás örökre szól.
Miután a babavárás időszaka ebben az esetben többnyire kimarad a szülő életéből, ezért a szerepre való felkészülés nehezebb lehet, de ha az örökbefogadást több idő előzte meg, vagy saját gyermekkel születése kapcsán ismerős az élethelyzet, ez a hiány nem számottevő. Amennyiben a pár számára már az anya várandóssága alatt ismert az örökbeadás ténye, ez sokat jelenthet a készülés szempontjából. Az örökbefogadó szülő az első időben szükség esetén kérjen családtagtól vagy szakembertől segítségét a csecsemő mellé éppúgy, mint a nagyobbacska kisgyermek érkezésekor. Az örökbefogadók nem ismerik pontosan a kicsi előzetes életkörülményeit, élményeit, nem tudják még, mire hogyan reagál. Ez lehet ijesztő akkor is, ha az egyébként még normálisnak tekinthető az adott élethelyzetben.
A csecsemő megszületése is izgalommal jár, minden szülőben felmerül a kérdés, hogy vajon egészséges-e, vajon képesek vagyunk-e jól ellátni – pedig egy édesanya a várandósság alatt általában mindent igyekszik a baba érdekében megtenni, többszöri vizsgálattal ellenőrizteti a magzat állapotát, fejlődését. Örökbefogadásnál azonban mindezekről nincs a szülőnek információja. Fokozott elköteleződést igényel, hogy kezelni tudjuk az esetlegesen fellépő nehézségeket, elfogadjuk az adott helyzetet. Az örökbefogadó szülőnek fokozott nyitottsággal kell rendelkezni és számolni szükséges az örökletes és a korai magzati-, csecsemőkorban ért hatások következményeivel.
Az örökbefogadás lehet nyílt vagy titkos. Az előző esetben az örökbefogadó és a vér szerinti szülő ismerik egymást, a titkos örökbefogadásnál nem. A gyermek szempontjából előnyösebb a nyílt örökbefogadás, azonban erre nincs minden esetben lehetőség.
Az örökbefogadást megelőzően 40 órás felkészítő tanfolyamon kell a leendő szülőknek részt venni, akik túlestek egy pszichológiai alkalmassági vizsgálaton is, hogy kiderüljön, személyiségük, élethelyzetük alkalmassá teszi-e őket az örökbefogadásra. Emellett komplex módon vizsgálják azt is, hogy egyéb feltételei, lakáskörülményei, egészségi állapota, jövedelmi viszonyai megfelelőek-e.
A titkos örökbefogadás komoly kérdést vet fel, megmondják-e és mikor a gyermeknek az örökbefogadás tényét. Pszichológiai szempontból az a szakmai álláspont, hogy 5 éves kor felett nem szabad eltitkolni az örökbefogadás tényét, de előtte sem célszerű. A halogatás – „most nem célszerű elmondani” és a „véletlen kiderülés” – sokkal súlyosabb helyzeteket rejt, ami traumatikus lehet szülőnek, gyermeknek egyaránt. Különösen a kamasznak, a saját identitás kialakításának időszakában fontos, a „ki vagyok én,”, „mi dolgom a világban?” kérdéseinek megválaszolásához, hogy tudhassa, ha nem a vér szerinti szülei nevelik.
Akár ismeri a gyermek a vér szerinti szüleit, akár nem, soha ne mondjunk róluk rosszat! Az örökbefogadott gyermeknek több szülője van, akiket integrálni kell a saját magáról kialakított tudásba, ne nehezítsük a helyzetét a meg sem tapasztalt negatív információkkal!
Az örökbe fogadott gyermek nehézségei mellett érdemes figyelmet fordítani az örökbefogadó szülők speciális helyzetére is, hiszen gyakran ők is támogatásra szorulnak. Sokszor nem könnyű a feldolgozása annak, ha valaki nem volt képes foganni/nemzeni. Ha saját gyermekek mellé történik az örökbefogadás, akkor a testvérek felkészítésének felelőssége is a szülőre hárul. Mindezek mellett naponta kell szembesülni a személyiségfejlődésben, a képességek alakulásában az örökletes tényezők meghatározottságával. Ezeken a nehézségeken azonban mindig segít átlendülni az a tudat, hogy az örökbefogadott kisgyermek szempontjából ez volt a legjobb, ami történhetett vele.
Forrás: Kereki J. – Tóth A. (szerk.) (2019): Lépések. Módszertani kézikönyv a kora gyermekkori intervencióban dolgozó szakemberek számára. EFOP 1.9.5 A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése projekt. Budapest, Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.
Szabó Győzőné Magdi
