Artikulációs zavarok (pöszeség)

Artikulációs zavarok (pöszeség)

Gyermekem beszéde nehezen érthető, mit tegyek?

A beszédfejlődés kezdetén gyakran előfordul, hogy a gyermek a felnőttek számára kissé érthetetlenül beszél. Ahhoz, hogy az artikulációja pontos legyen, finoman összerendezett beszédmozgásokra és pontos hallási differenciálásra van szükség; mindezen készségek a beszédfejlődés során fokozatosan alakulnak ki.

A három-négy éves gyermek beszédének természetes velejárója a beszédhangok hibás ejtése, amit a szakirodalom élettani/fiziológiás pöszeségnek nevez. Ebben az életkorban a kicsi még nem elég ügyes a beszédmozgások kivitelezésében, ezért pontatlanul, hibás artikulációval beszél. Ha a gyermek artikulációjában folyamatos, spontán javulás tapasztalható, a szókincse megfelelő, a nyelvtani helyesség tekintetében is állandóan fejlődik, akkor nem beszélhetünk beszédhibáról, és nem igényel kezelést.

Amikor egy öt-hat éves gyermek, annak ellenére, hogy beszédszervei és hallása is ép, még mindig hibás artikulációval beszél, funkcionális pöszeségről beszélünk. Ilyenkor attól függően, hogy mi áll a pöszeség hátterében, más és más típusú hangzásbeli eltéréseket és torzulásokat észlelhetünk a beszédében. Előfordul a beszédhangok egy másikkal történő helyettesítése (például a sapka helyett ’szapkát’, róka helyett ’jótát’ mond), a hangok torz ejtése, illetve kihagyása. A pöszeség kiterjedtségétől függően lehet részleges vagy általános – amikor a gyermek beszéde szinte érthetetlen, akkor az artikulációs zavar 10-12 hangot is érinthet.

A helytelen kiejtésben több tényező is szerepet játszhat, ilyenek például a megfelelő beszédminta hiánya, a beszédhangok megkülönböztetésének zavara, a beszédszervi mozgások pontatlansága, illetve bizonyos beszédszervi rendellenességek és eltérések.

Hogyan segíthetünk a gyermekeinknek?

A felnőttek pontos artikulációja, a szemtől szembeni, türelmes kommunikáció elengedhetetlen feltételek a gyermek tiszta beszédének kialakulásához. Már csecsemőkortól lényeges a szájra irányultság kialakítása, hiszen ezzel elősegíthető, hogy a kicsinek lehetősége legyen az egyes hangok pontos kiejtésének, a száj, a nyelv, a fogak helyzetének megfigyelésére. Anyanyelvünkben kitüntetett szerepe van a zöngés és zöngétlen hangok megkülönböztetésének, amire az ölbéli játékok kiváló lehetőséget biztosítanak. A tükör előtt végzett játékos ajak- és nyelvgyakorlatokkal tovább ügyesíthetők a beszédmozgások. A helyes légzést segíthetik elő a fújó-szívó gyakorlatok, mint például a buborék- vagy a pingponglabdafújás. Szülőként azzal támogathatják leginkább gyermekük artikulációjának fejlődését, ha minél többet mondókáznak, beszélgetnek vele, mesélnek neki.

Fontos, hogy ne javítgassák, ne utánozzák, és semmiképpen ne nevessék ki gyermekük hibás beszédét, mivel ez a későbbiekben súlyos következményekkel járhat. Ennek hatására a gyermekben beszédfélelem és beszédgátlás, súlyosabb esetben esetleg mutizmus (pszichogén hallgatás) alakulhat ki.

Mikor forduljak szakemberhez?

Az élettani pöszeség általában ötéves korra megszűnik. Amennyiben a gyermek artikulációjában továbbra is megfigyelhetők hangcserék, kihagyások vagy torzítások, úgy logopédiai kezelésre lehet szükség. Az artikulációs problémák önmagukban nem tekinthetők annyira súlyos problémának, mint például a nyelvi területen jelentkező zavarok, ennek ellenére fontos, hogy a gyermek logopédiai vizsgálaton vegyen részt.

A beszédszervek fejlődési rendellenessége (lenőtt nyelvfék, fognövési rendellenességek vagy az ajak- és szájpadhasadék) következtében alakul ki az organikus pöszeség. Ilyen esetekben a terápia megkezdése előtt, vagy azzal párhuzamosan többnyire valamilyen műtéti beavatkozásra van szükség. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy ezeknél a gyermekeknél több évig tartó kezelésre lehet számítani, ami még az iskoláskorra is áthúzódik.

Ki a megfelelő szakember számunkra?

A funkcionális és az élettani pöszeség megkülönböztetése a logopédus kompetenciájába tartozó feladat. Az óvodában minden ötéves gyermek számára kötelező a beszéd- és nyelvi szűrővizsgálaton való részvétel, melynek célja a nyelvi zavart mutató gyermekek szűrésén túl az artikulációs zavarok vizsgálata is. A szűrés eredménye alapján a logopédus szükség szerint további, részletes logopédiai vizsgálatot végez, súlyosabb esetekben kezdeményezi a gyermek gyógypedagógiai, pszichológiai, orvosi vizsgálatát.