A szobatisztaság elsajátítása nem csupán szoktatás kérdése, mivel megfelelő idegrendszeri érettség szükséges hozzá, ami két-hároméves korra alakul ki. A szobatisztaságra való érettség jelei a gyermek viselkedéséből, ürítési szokásaiból is kiolvashatók.
• Ritkábban, egyszerre nagyobb mennyiségeket pisil, akár 3-4 órás szárazabb időszakok is előfordulnak.
• Odafigyel a vizelést, székelést jelző ingerekre.
• Fizikai vagy verbális jelét adja a kakilásnak: nyögdécsel, leguggol, esetleg közli a szülővel, mi történik.
• Kialakul egy viszonylagos rendszeresség a székelésben (például ugyanabban a napszakban kakil).
• Kellemetlenül érzi magát nedves vagy kakis pelenkában.
• Érdeklődést mutat mások vécéhasználata, illetve a bili iránt, szeretne ő is bugyit, kisgatyát viselni.
• Képes nyugodtan ülni egyhelyben néhány percig.
• Önállósodási törekvéseinek jelét adja.
• Együttműködő a tanulási folyamatokban.
• Büszke a sikereire, a dicséretet örömmel fogadja.
A szobatisztaságra szoktatásban két fő szempontot jó szem előtt tartani: legyen benne fokozatosság, valamint könnyed, játékos módon történjen az új helyzettel való ismerkedés! A külső körülményeket szintén fontos figyelembe venni. A bilire szoktatás megfelelő ideje egy néhány héten keresztül tartó, nyugalmasnak ígérkező időszak, amikor nagyobb változások – nyaralás, költözés, testvér születése – nem várhatók.
A kisgyermek kétéves kora körül elkezdhet ismerkedni, barátkozni ezzel a kialakítandó készséggel. Érdemes őt beengedni a fürdőszobába olyankor, amikor láthatja a felnőttet vagy az idősebb testvéreket WC-használat során. Közben mesélhetnek neki a vécépapír szerepéről, a pisi és a kaki utazásáról, együtt megtekinthetik a végterméket. Ezzel egy elfogadó hozzáállást közvetíthetnek azt üzenve, hogy a vécén való pisilés és kakilás teljesen természetes, az élet mindennapjainak szerves része.
Ma már számos gyermekeknek íródott könyv is segíti a szobatisztasággal kapcsolatos ismerkedést. Ezekben egyszerű szavakkal, természetes hozzáállással, olykor viccesen írnak a bilizésről, elsősorban a kisgyermek szemszögéből láttatva a folyamatot. Az olvasgatás során a kicsi azonosulhat a főhőssel, képzeletében már ő maga is megteheti azt, amit később „élesben” is végigcsinál.
Következő lépésként beszerezhető egy bili. Eleinte csupán lehetőséget kell adni arra, hogy ismerkedjen, játsszon vele. Kialakíthatnak egy közös játékot, amelyben a kisgyermek egyik kedves babája vagy állatkája pisilni, kakilni szeretne, és együtt bilire teszik őt. Ő maga is kipróbálhatja a bilin ülés érzetét, először csak ruhában, később már meztelen popsival is. A bili jelentősen különbözik a pelenkától: hideg, kemény, ráülve nyomja a gyermek popsiját. Ha nem szeretne a bilire ülni, ne kényszerítsék rá! Tegyék félre a témát, majd egy-két hét múlva kellő játékossággal közelítsék meg újból a kérdést!
Miután a gyermek megismerkedett és összebarátkozott a bilivel, elkezdhetik rendszeresíteni a használatát – lehetőleg a napirendhez igazodva, meghatározott időpontokban (például a reggeli ébredés után, séta előtt, a délutáni alvás előtt és azt követően). Nem szükséges megvárni az „eredményt”; öt percnél tovább ne üljön rajta! Ha pisil vagy kakil a bilibe, örüljenek neki, dicsérjék meg őt, ellenkező esetben teljes természetességgel folytassák a napi teendőket! A szoktatás ezen szakaszában az a cél, hogy a bilizés a mindennapok részévé váljon, vagyis nem szükséges azonnali eredményt elvárni. Idővel ez magától megtörténik, mindenféle kényszerítés, elvárás nélkül.
A kicsiknél tanulást igényel a vizelési, székelési inger felismerése, valamint ennek összekapcsolása a bili használatával. Olyan esetekben, amikor látják ennek külső jelét, kérdezzék meg a gyermeket, kell-e pisilni vagy kakilni. A kérdés segít összekapcsolni az érzetet a cselekménnyel. A kérdezgetés azonban ne váljon folytonossá! A gyermek folyamatos figyelmeztetése, éjszakai bevizelés esetén felébresztése nem célravezető, hiszen nem azért megy ki, mert észleli, hogy pisilnie vagy kakilnia kell, hanem azért, mert a szülei jelezték ezt számára. A saját testi funkciója feletti kontrollt a gyermeknek kell kialakítania a külső szabályozás belsővé tételével, amelynek gyakorlását éppen a külső kényszer akadályozza meg az ilyesfajta szoktatás esetén.
Meleg időben, amikor nem fenyeget a felfázás veszélye, adjanak bugyit a gyermekre, a bilit pedig tartsák a közelben! Minél több időt tölt pelenka nélkül, annál természetesebbé válik a bili használata.
Ha már egyszer eljutottak a szobatisztaságig, kényelmi okok miatt, például hosszabb utazás vagy téli kirándulás alkalmával, ne adjanak rá újból pelenkát!
A biliről a WC-re szoktatásnak is fokozatosan kell történnie. A gyermek eleinte csak ismerkedjen a vécén ülés érzetével! Az ülőke ne csúszkáljon, a lába pedig kapjon támasztást alulról! A térde a csípőnél magasabban álljon, mivel felhúzott lábú testhelyzetben a végbél alsó szakasza kiegyenesedik, így a székletürítés könnyebbé válik (ez egyébként a felnőttekre is érvényes).
Szobatisztaságra szoktatás idején ne buzdítsák a gyermeket a széklet visszatartására, mivel a későbbi ürítés fájdalmas lehet, ez pedig elindíthat egy ördögi kört: a fájdalomélmény miatt szeretné elkerülni az újabb székelést, ezért hosszú ideig magában tartja, így valóban gyötrelmesebbé válik a következő alkalom.
Az éjszakai szobatisztaság rendszerint legkésőbb öt-hat éves korig alakul ki. A gyermekek még nem tudják 10-11 órán keresztül visszatartani a vizeletüket, az éjszaka során pedig nem érzékelik elég erősen az ingert.
A gyermekek többsége minden zökkenő nélkül válik szobatisztává, de vannak olyan családok, ahol ez a folyamat a mindennapi veszekedések, a gyermekkel való elégedetlenség forrásává válik. A szobatisztaság kialakulása során, gyakran csupán néhány alkalommal, de azért előfordulnak „balesetek”. Legfontosabb ilyenkor a türelem, a biztonság megteremtése, hiszen a gyermek megszégyenítése súlyos következményekkel járhat.
Problémát jelenthet továbbá, ha a szülők kényelmi szempontok alapján nem is kezdeményezik az átszoktatást, semmiféle elvárást nem közvetítenek gyermekük felé. Ennek következtében megakadályozzák őt abban, hogy egy következő fejlődési fokra lépjen. De ha egy konkrét életeseményhez (például kistestvér születése, óvodakezdés, költözés, haláleset, válás) köthető a bepisilés vagy bekakilás, mindenképpen időre van szüksége a gyermeknek és a szülőknek egyaránt. Ha a probléma néhány hét alatt nem rendeződik, szakember tanácsát kell kérni.
Enuresisről, azaz bevizelésről abban az esetben beszélünk, ha a gyermek betöltötte az ötödik életévét, és akaratlanul, vagy néha szándékosan nem a megfelelő helyre: ágyba vagy ruházatba üríti a vizeletét. A tünet legalább három egymást követő hónapon át jelentkezik, és heti kétszeri gyakorisággal előfordul. Ha a gyermek soha nem volt legalább fél éven keresztül szobatiszta, akkor primer, azaz elsődleges formáról van szó, ha viszont egy már többé-kevésbé hosszabb szobatiszta periódus után jelentkezik ez a tünet, akkor másodlagos enuresisről beszélünk. A másodlagos formához gyakran köthető valamilyen megterhelő pszichés történés, a kistestvér születése, válás, haláleset, vagy más stresszes élethelyzet.
Az encopresis – amikor a gyermek a székletét nem a megfelelő helyre üríti – jóval ritkább, és jóval súlyosabb magatartási zavar, mint az enuresis. Négyéves kor után, az utóbbi időben oly divatos pelenkába való szándékolt székletürítés is problémásnak tekinthető.
Mivel a bepisilés és bekakilás hátterében szervi (organikus) probléma is állhat, ezért a kivizsgálás első lépése ennek kizárása. A nem organikus esetekben, illetőleg az orvosi kezelésekkel párhuzamosan, a másodlagos tünetek megelőzése és megszüntetése érdekében kerülhet sor pszichológiai terápiára. A terapeuta a családdal együttműködve törekszik a probléma megoldására, hiszen csak közösen tudnak változtatni a nehézségeken. Mivel a bepisilés vagy bekakilás egy tünet, ezért a terápia célja az azt okozó háttértényezők feltérképezése, és lehetőség szerint azok megváltoztatása.
Forrás: Kereki J. – Tóth A. (szerk.) (2019): Lépések. Módszertani kézikönyv a kora gyermekkori intervencióban dolgozó szakemberek számára. EFOP 1.9.5 A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése projekt. Budapest, Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.
Szabóné Harangozó Andrea
