A szociális kapcsolatteremtés zavara: Szelektív mutizmus ~ Helyhez kötött hallónémaság

A szociális kapcsolatteremtés zavara: Szelektív mutizmus ~ Helyhez kötött hallónémaság

Mit jelent az, hogy szelektív mutizmus?

Az egyik legrejtélyesebb kommunikációs zavar, ritkasága miatt a köztudatban nem elterjedt. A gyermek bizonyos helyzetekben vagy személyek jelenlétében nem képes megszólalni, míg egyéb helyzetekben, más személyekkel ez a probléma nem áll fenn. Leggyakrabban a normális beszédfejlődés utáni iskolakezdés előtti periódusban alakul ki vagy válik nyilvánvalóvá. Már óvodába kerüléskor észrevehetik az óvónők, hogy a gyermek nem szólal meg az óvodában, de sok esetben a félénkségre fogják. Döntően 4-5 éves kor között derül ki, hogy bár a gyermek fizikailag egészséges, beszéd- és kommunikációs képességével nincs probléma, beszédszervei épek és a hallása is jó, mégis kizárólag csak a családi környezetben hajlandó beszélni. Azért hívjuk szelektívnek, mert a tünetek a társas helyzetek függvényében jelentkeznek: a gyermek az egyik helyzetben beszél, a másikban pedig hallgat, de mindezt nem szándékosan teszi.

Átmeneti némaság

Átmeneti formában jóval gyakrabban fordul elő (pl.: óvodakezdéskor, szülőtől való távollét esetén, érzelmileg súlyosan megterhelő esemény után). A fellépő tünetek hirtelen jelentkeznek. A korábban már jól beszélő gyermek bizonyos helyzetekben vagy feltételek között nem szólal meg. Visszautasítja a beszédet, ugyanakkor a kiválasztott személyekkel, bizonyos helyzetekben vagy időpontokban kommunikál. A zavar a legtöbb esetben viszonylag gyorsan megszűnik. Más esetekben a tünetek komoly hátrányokat okozva, akár 5-10 évig is elhúzódhatnak. A cikk további részében erről a súlyosabb formáról lesz szó.

Milyen okok állhatnak a szelektív mutizmus hátterében?

A szelektív mutizmus előfordulási aránya alacsony, lányoknál jellemzőbb, mint fiúknál. Kialakulásában genetikai, családi, környezeti hatások, kötődési zavarok is szerepet játszhatnak.

A mutizmus egy „stratégia”, védekezés a szorongás leküzdésére. Sok esetben maguknál a szülőknél is előfordulnak szociális szorongásra utaló jelek. A szülők túlóvó (a gyermek önállóságának korlátozása) vagy kényszerítő nevelése is hozzájárulhat a probléma megjelenéséhez. Emellett valamilyen nehezen feldolgozható esemény (pl.: közeli személy halála, trauma, erős érzelmi sokk) is eredményezhet tartós elnémulást. A beszédfejlődés zavarának talaján szintén kialakulhat ez a probléma, mert egy megkésett beszédfejlődésű gyermeknél a környezet türelmetlensége gátlást okozhat, ami visszatartja a gyermeket a társas helyzetekben való megnyilvánulástól.

Melyek a figyelemfelkeltő jelek?

A gyermek idegen környezetben nagyon tartózkodó, bátortalan, otthon viszont hajlamos lehet indulatkitörésre. A legáltalánosabb, hogy a szelektív mutizmusban szenvedő gyermek az otthonától távol nem beszél (pl.: az óvodában) vagy az óvodában is inkább csak a kortársaival beszél, mintsem a felnőttekkel, legkevésbé pedig ismeretlen felnőttekkel hajlandó kommunikálni. Súlyosabb esetben idegen jelenlétében teljes mozdulatlanságba dermedhet. Összességében azonban a tüneti kép nagyon változatos lehet:

- A közvetlen családtagokkal beszél, de a tágabb családdal már nem.

- Nemcsak a közvetlen családtagokkal, hanem a gyakrabban látott közeli rokonokkal, barátokkal is kommunikál.

- Idegen jelenlétében a szűkebb családtagokkal sem beszél.

- Otthon beszél mindenkivel, de az óvodában nem beszél sem a felnőttekkel, sem a kortársaival vagy csak a kortársaival beszél az óvodában (főleg azokkal, akikkel közelebbi kapcsolatban van).

Jellemző lehet a visszahúzódás (az emberekkel való kapcsolatok kerülése), a szégyenlősség, a félelem (idegenektől, ismeretlen-és társasági helyzetektől), a szorongás és az érzékenység. Előfordulhat, hogy a gyermek mutogatással, gesztusokkal, suttogással tart kapcsolatot a környezetével vagy rajzban kommunikál.


Fontos a társuló problémákra is odafigyelni

A szelektív mutizmus az esetek többségében szorongásos betegség, ami a gyermek önértékelését, teljesítményét, kapcsolatainak alakulását hátrányosan befolyásolja, de társulhat egyéb problémákkal, övetkezmények hatványozódása enyhíthető. Megjelenhet alvás-és evészavar, kényszeres viselkedés (pl.: túlzott ragaszkodás a rituálékhoz), agresszió. Beszéd hiányában a kortársaktól, a világtól elszigetelődhet, szociális-és értelmi fejlődése is elmaradhat a várhatótól.

Ki állapítja meg a diagnózist és hova lehet fordulni?

A betegség megjelenése és a diagnózis felállítása között gyakran évek is eltelhetnek, mert például a szülők abban reménykednek, hogy majd biztosan kinövi a gyermek. Amennyiben felmerül a szelektív mutizmus gyanúja, akkor a Pedagógiai Szakszolgálatok munkatársai adnak segítséget és javasolhatják a továbblépést. Pszichológus, logopédus, súlyosabb esetekben orvos, gyermekpszichiáter foglalkozik a gyermekkel. Diagnosztikai kritériumok alapján állítja fel a szakember a diagnózist. Fontos a szelektív mutizmus elhatárolása más problémáktól (pl.: autizmus, expresszív beszédzavar, értelmi fogyatékosság, süketség, átmeneti mutizmus).

Terápia

A terápia szükséges, mert ha a gyermek nem kap megfelelő segítségét, úgy a későbbiekben nagyobb valószínűséggel fokozódhat a szorongása. A kezeletlen probléma befolyásolja a gyermek társas kapcsolatait és a későbbi tanulmányait. A feltétel nélküli elfogadás az egyik legfontosabb tényezője a gyermek terápiájának. Elképzelhető, hogy hosszabb munkára és folyamatos együttműködésre (terapeuta, óvónő, szülők) lesz szükség, tehát nélkülözhetetlen a türelem. Ha a szelektív mutizmust valamilyen szorongás, gátlás tartja fenn, akkor lényeges a tüneteket létrehozó trauma vagy funkciózavar feltárása. Emellett a terápia során leginkább abban kell segíteni a gyermeket, hogy a kortárs kapcsolataiban határozottabb, bátrabb, önérvényesítőbb legyen. A verbális kommunikáció elindítására hatékony a viselkedésterápia, mely a megszólalás pozitív megerősítésén alapul, bizonyos esetekben a család bevonása is szükséges lehet (családterápia). A szakemberek a lovasterápiát kifejezetten javasolni szokták szelektív mutizmus esetében, ahol a cél az önbizalom növelése, a gátlások oldása, a vágy felkeltése a külvilág felfedezésére és a másikkal való kapcsolatra.

Mit tegyen a szülő?

A legfontosabb a türelem, a teljes elfogadás és az, hogy a gyermek érezhesse, szavak nélkül is megértik őt. A gyermek viselkedése mögött nem dac vagy makacsság áll, nem szándékosan választja ki, hogy mely helyzetekben és kikhez nem beszél. Nem szabad kényszeríteni a beszédre, mert az erőltetéstől a gyermek még inkább feszült lesz, ahogy az sem szerencsés, ülői dicséret, a pozitívumok hangsúlyozása, ezzel is támogatva a gyermek önértékelésének a megerősödését. Bátorítani és segíteni kell abban, hogy lépésről-lépésre egyre határozottabb legyen és kezdje el használni a hangját.