Túlzott visszahúzódás

Túlzott visszahúzódás

Milyen jelek mutatják, hogy gyermek túlzottan visszahúzódó? Általában szerények, passzívak, csendesek. A játszótéren, az óvodában a többiektől távol, egyedül játszanak, vagy csak egyetlen barátjuk van, akit talán nem is ők választottak. Ha ez az egyetlen barátjuk nincs ott, akkor nem csatlakoznak máshoz, nem keresik a társaságot. Sokszor lehet őket felnőtt közelében látni.

A közösségben kifogástalanul igyekeznek alkalmazkodni. Félnek a konfliktushelyzettől, és el is kerülik őket: ha például valamit el akarnak venni tőlük, vagy kiszorítják őket a játékból, akkor rendszerint nem tiltakoznak, nem állnak ki magukért, hanem hagyják, hogy a nagyobb, erősebb vagy határozottabb gyerekek „átgázoljanak” rajtuk.

Milyen következményekkel számolhatunk?

Látszólag ezeket a helyzeteket a visszahúzódó gyermekek nyugodtan élik meg, és csak ritkán zaklatják fel őket ezek a méltánytalanságok. De a valóság az, hogy a közösségben nagyon is feszültek lehetnek, és sokat szoronghatnak, csak nem mutatják. Nekik ugyanúgy lehetnek olyan vágyaik, amelyek nem tudnak teljesülni, és emiatt ugyanúgy átélhetik a csalódást, a rossz érzést, a feszültséget, de ezeket mélyen elfojtják magukban. Mindez kifejezetten veszélyezteti őket a szorongás kialakulására vagy arra, hogy felnőtt életükben semmilyen helyzetben, kapcsolatban nem lesznek képesek kiállni önmagukért.

Hogyan segíthetünk a gyermekünknek?

A visszahúzódás kialakulásában szerepe lehet a gyermek veleszületett adottságainak, temperamentumának, a szülőktől látott viselkedési mintáknak, valamint a szülői bánásmódnak is.

A visszahúzódó gyermeket úgy lehet támogatni, ha az őt gondozó felnőttek észreveszik, hogy neki nehézsége van a társas helyzetekkel, és segítik őt. Figyelnek arra, hogy az ő vágyai is teret kapjanak, az ő elképzelései is megvalósulhassanak egy-egy játék során. Elengedhetetlen, hogy a saját életkori szintjén átélhesse, mi mindenre képes, és hogy mi mindenben ügyes. Ha a szülők állandóan kijavítják, ha olyan elvárásokat támasztanak vele szemben, amiknek nem tud megfelelni, attól nem erősödik egyetlen kisgyermek önbizalma sem. Ha a szülő nem bízik a gyermek képességeiben, hanem folyton mellette van, és gyakran beleavatkozik az előtte lévő helyzetek megoldásába, mert meg akarja őt óvni a fizikai környezettől, a többi gyermektől – „nehogy megsérüljön, nehogy bántsák” –, akkor ennek ugyanúgy káros következményei lehetnek a gyermek személyiségfejlődésére nézve. Fontos, hogy szülőként minél több olyan helyzetet teremtsünk, amelyben gyermekünk önmagát kompetensnek éli meg, ezzel is erősítve az önbizalmát.

A konfliktushelyzetekben szintén szüksége lehet a felnőtt közvetítő szerepére, mert ha nemcsak az erő alapján döntik el, hogy kinek van igaza, akkor átélheti, hogy egy vita során az ő szempontja is fontos lehet. Ez egyben azt is jelenti, hogy ő ugyanúgy fontos, mint bárki más.

Mikor forduljunk szakemberhez? Ki tud segíteni?

A viselkedésszabályozás nehézsége azoknál a gyermekeknél is fennáll, akik a közösségben, a családban túlzottan visszahúzódnak, csak őket kevésbé veszik észre. Mivel ritkán okoznak problémát (például egy óvodai csoportban), ezt a viselkedést általában nem tekintik problémásnak sem a szülők, sem az óvodapedagógusok. Inkább csak akkor figyelnek fel rá, ha az ehhez társuló szorongás tünetei felerősödnek.

Amennyiben a túlzott visszahúzódás akadályozza a gyermeket a társas kapcsolatok kialakításában és fenntartásában, vagy társas helyzetekben túlságosan szorong, érdemes szakember, gyermekpszichológus segítségét igénybe venni.

(Szabóné Harangozó Andrea)