Bármennyi időt tölthet egy nagyszülő a gyermekkel, s bármilyen nagyszerű készségei, nevelési elvei, tapasztalatai vannak, a gyermek neveléséért a felelősséget elsősorban és meghatározó módon a szülőknek kell vállalniuk. Ők döntötték el az életre hívását, ők a meghatározó személyek a gyermek körül a legfontosabb kérdésekben: az etetés, az altatás, a lakás berendezése vagy milyen pelenkát használjanak, és mit tartanak fontos nevelési elveknek. Az ő kompetenciájukba tartozik a viselkedési szabályok felállítása, a családon kívüli kapcsolatok ápolása és a pénzügyek alakítása is. A szülők kezdeti, tapasztalatlanságból adódó bizonytalanságai láttán, a nagyszülőknek néha nehéz megállni, hogy beleszóljanak a kis család életébe, pedig a gyermek születésével létrejött családi átalakulásokban az új egyensúlyok kialakítása a szülők, a felnőtt pár dolga. Ez többnyire remekül szokott is sikerülni nekik!
A nagyszülőkkel való kiegyensúlyozott kapcsolatra mindenkinek szüksége van: a szülőknek, a nagyszülőknek és az unokáknak is. Alapvetően rengeteg erőforrás, örömforrás, biztonság, kölcsönös támogatás rejlik ebben az értékes kapcsolatban.
Az első időszakban nagy segítséget nyújt, sőt biztonságot ad, ha a nagyszülőre, a tapasztalatára lehet támaszkodni, de fontos, hogy ez tapintatos, a valós szükségletekre, sőt a kifejezett igényekre, kérésekre reagáljon. A későbbi időszakban felbecsülhetetlen értéke van annak, ha a nagyszülő a gyermekvigyázásban szerepet tud vállalni. Erre nemcsak a napi teendők tehermentesítése miatt, vagy a kivitelezhető logisztika miatt van szükségük a szülőknek (bár ez önmagában is hatalmas érték), hanem azért is, hogy maradjon idejük, lehetőségük a párkapcsolatuk ápolására. A párnak szüksége van a gyermeküktől független, közös tartalmas időre ahhoz, hogy feltöltődve ismét képesek legyenek szülői feladataik ellátására. Nem mellékes élmény az sem, amikor harmonikus együttlétben láthatják a gyermeküket és saját szüleiket.
Az unokák számára a nagyszülők fontos tapasztalatot jelentenek. Olyan tevékenységekben tudnak részt venni velük, amire a szülőknek nincs lehetőségük, olyan érzelmi szálakkal kötődhetnek, ami minden más felnőtt-gyermek kapcsolati mintától eltér. Megtapasztalhatják a nagyfokú toleranciát a nagyszülő részéről, ugyanakkor a gyermekek is tanulják, hogy a nagyszülőknek esetleg másfajta segítségre, türelemre, gondoskodásra van szükségük betegségükből, vagy egyéb idősebb korukból adódó akadályaik miatt (mozgás, látás, hallás, stb.) A nagyszülők tudnak mesélni múltbéli eseményekről, különleges figyelemmel, humorral, értékrenddel, türelemmel tudnak a gyermek mellett lenni, ami az unoka számára új tapasztalatokat, tágabb szemléletet, érzelmi intelligenciájának fejlődését jelentheti. Különös jelentőséggel bír ez a lehetőség, ha a nagyszülő(k) lakókörnyezete jelentősen eltér az otthoniaktól. A nagyszülőnél más az időbeosztás, más a napi rutin, étkezési, alvási szokások, színek, ízek, illatok, formák, anyagok, tárgyak. Esetleg más háziállatokkal ismerkedhet meg, sőt új baráti kapcsolatokra, unokatestvérekkel, más rokonokkal, szomszédokkal való találkozásokra is lehetősége nyílik a gyermeknek.
A nagyszülő számára többnyire egy régóta vágyott állapot az unokával való foglalkozás. Különleges érzelmi szál az, ami összekötheti őket. Új tevékenységeket, feladatokat ad ez a szerep, gyakran látni nagyszülőket, akik szinte megelevenednek, sőt megfiatalodnak az unokájuk környezetében. Az esetleg régóta nyugdíjas létben, vagy egyedül élő nagyszülőnek különösen fontos lehet az az élettel telítettség, elevenség, kíváncsiság, amit unokája hoz a hétköznapokba, még ha csak rövid időszakokra is. A dolgos, szülőként és munkavállalóként megélt évtizedek után újra fontos valakinek mindaz, amit tesz, amit mond. Az unoka érintése, simogatása, naiv érdeklődése, tiszta tekintete a nagyszülő számára is új, sokszor eddig ismeretlen érzéseket, élményeket ad. Az unoka megjelenése a saját szülői szerepének beteljesülését is jelentheti, hiszen gyermekének sikeres felnőtté válását koronázza meg, visszajelzés az élettől a saját szülői minőségére.
Alapvetően nagyon sok örömforrás is lehet a nagyszülővé válás, de éppen a nagyfokú érzelmek jelenléte és az előzetes várakozások miatt kudarcok, csalódások, elégedetlenségek, fájdalmak is kísérhetik. Hogy ez a kapcsolat mindenki számára örömteli legyen, tenni kell. A kölcsönös tisztelet, szeretet, a másik lehetőségeinek és korlátainak ismerete, elfogadása nagymértékben hozzájárul a sikeres kapcsolódáshoz.
Az első időszakban, a gyermek születése körül fontos, hogy a nagyszülő ne vegyen ki a szülő kezéből feladatokat csak azért, mert a fiataloknak valami lassabban, körülményesebben sikerül, vagy nem úgy csinálják, ahogy azt a nagyszülő elképzelte. Ne akarjon a szülőknél jobb szülő lenni! Egy folyton akadékoskodó, túlaggódó, mindenbe beleszóló nagyszülő nem segítség, inkább komoly konfliktusok forrása. Mindenképpen érdemes nyíltan, őszintén kommunikálni arról, hogy e tekintetben kinek milyen igényei és milyen lehetőségei vannak. Különösen nehéz jól jelen lenni, segíteni, ha a szülők valamelyike bizalmatlan a nagyszülő felé (lehet ez akár a saját, akár a házastárs szülője), vagy ha kifejezetten rossz a kapcsolat. Sajnos lehet látni olyan nagyszülőket is, akik nem találják meg sikeresen az új helyüket, szerepüket a megváltozott körülményekben: vagy a szülők elvárásai irreálisak, és túl nagy terheket tesznek a nagyszülőre, vagy éppen ellenkezőleg, teljesen kizárják a nagyszülő(ke)t az életükből, így gyermekük életéből is.
A bizalmon, nyílt kommunikáción alapuló kapcsolódás szülők és nagyszülők között lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálhassa és megtanulhassa új szerepét, helyét a megváltozott körülmények között, hogy ne legyenek nagy hiányok, vagy éppen terhes jelenlétek. Különösen érzékeny kérdés lehet ez azokban a családokban, ahol több generáció él egy fedél alatt, ilyenkor több tapintatot, több egyeztetést igényel a harmonikus együtt-, és egymás mellett élés.
Ne tegyünk szülőként negatív megjegyzéseket a nagyszülőre, sem pedig nagyszülőként az unokánk szüleire! – ez feldolgozhatatlan lojalitás-konfliktust tud okozni a gyermekben, ami akár megbetegedésekhez is vezethet.
Próbáljuk meg nem kritizálni, megjegyzésekkel minősíteni a fiatalokat (ez a szülői kompetenciájukat kérdőjelezi meg és önbizalmukat töri le, ami épp a kompetencia megélésükre hat negatívan)!
Ha a szülők nem engedik meg, hogy a nagyszülő találkozzon az unokájával. A nagyszülő ugyan nem gyakorol szülői felügyeleti jogot, de unokája láthatására joga van. Ennek rendezését kérheti a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatnál, akik, ha szükséges, segítenek ennek jogi tisztázásában, érvényesítésében, vagy további intézkedéseket kezdeményezhetnek.
Ha a szülők azt érzik, hogy a nagyszülő jelenléte terhes, vagy kiszámíthatatlan, vagy a gyermek számára nem megfelelő, az ő saját életritmusuk, értékrendjük kialakításában akadályozó, akkor kérhetnek családterápiás segítséget, ahol segítenek kijelölni az új családi határokat, megtalálni a kívánt egyensúlyokat, kapcsolódási lehetőségeket.
Forrás: Kereki J. – Tóth A. (szerk.) (2019): Lépések. Módszertani kézikönyv a kora gyermekkori intervencióban dolgozó szakemberek számára. EFOP 1.9.5 A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése projekt. Budapest, Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.
Szabó Győzőné Magdi
