Bölcsőde, óvoda – a beszoktatás nehézségei

Bölcsőde, óvoda – a beszoktatás nehézségei

A kisgyermek életében az első nagy változás általában akkor következik be, amikor valamilyen közösségbe kerül. Egy részük családi napköziben, mások bölcsődével kezdik az intézményi életet, a többségüknek azonban az óvoda az első családon kívüli közösség.

Mikor adjuk gyermekünket bölcsődébe vagy óvodába?

A kérdésre természetesen nincs egyetlen, mindenkire érvényes válasz. Az óvoda a jelen jogi szabályozás szerint hároméves kortól kötelező. Elsősorban a bölcsődei elhelyezés esetén fogalmazódhat meg bennünk a kérdés: előnyös-e gyermekünk számára az intézményesített nevelés? A korai kötődés széles körű vizsgálata alapján elmondhatjuk, hogy a gyermekek számára a stabil, háborítatlan anya-gyermek kapcsolat meghatározó fontosságú – s ez a szempont az otthontartás mellett szól.

A családok azonban gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy nem tudják az óvoda megkezdéséig kizárólag otthon nevelni gyermeküket, és bölcsődébe adják. Természetesen ez sem feltétlenül kedvezőtlen hatású. Amennyiben nem feltétlenül szükséges – legalább az első életévben jobb a gyermeket nem adni intézménybe. Egyéves kor után megfontolandó a bölcsődei gondozás igénybevétele, arra azonban érdemes ügyelni, hogy a bent töltött idő ne haladja meg a 6-8 órát, de lehetőleg ettől kevesebb, inkább csak félnapos legyen. A figyelmes bölcsődei gondozás és a szülővel együtt töltött idő tudatos tervezése (sok figyelem, odafordulás, szeretet, foglalkozás a gyermekkel) kiegyensúlyozhatja az esetleges nehézségeket.

Hogyan könnyíthetjük meg gyermekünk beilleszkedését?

Igyekezzünk időben felkészíteni őt az új helyzetre: látogassuk meg a bölcsődét vagy az óvodát, sétáljunk arrafelé, nézegessük, ahogy a gyermekek az udvaron játszanak, próbáljunk kedvet csinálni a helyhez. Gyermekünk eleinte ebből nem sokat ért, de előbb-utóbb ismerős lesz neki a környezet. Aztán előkerülhetnek azok a dolgok, amiket be kell vinni a bölcsődébe vagy az óvodába: ágynemű, pizsama, mindez a kedvenc figurával. Ezek sokat jelenthetnek, de a legtöbbet egy olyan tárgy, plüssállat, rongydarab stb. segíthet, aminek otthon is különösen fontos szerepe van a gyermekünk életében, ami fontos neki a megnyugváshoz, elalváshoz. Ezek az átmeneti tárgyak képesek felidézni azt a megnyugtató biztonságérzést, amit mellettünk élt át. Éppen ezért fontos, hogy ezek a tárgyak ne csak a beszoktatás idején, hanem később is, amikor a kicsi szomorú vagy elkeseredett, akkor elérhetők legyenek számára, és ne a szekrényben „pihenjenek”. Ezek „helyettesítik” ugyanis az otthon biztonságát, és teszik lehetővé, hogy minél előbb tudja csökkenteni a pillanatnyi feszültségét.

A hosszabb beszoktatási idő a bölcsődékben mindenhol bevett gyakorlattá vált, mint ahogy az is, hogy lehetőleg mindenkinek „saját” állandó gondozónője van, aki a gondozási műveleteket végzi vele. Fontos, hogy a reggeli elválásnál lehetőségünk legyen a búcsúzásra, hogy elkísérhessük a gyermekünket a csoportszobába. Folyamatosan tartsuk a kapcsolatot a kisgyermeknevelővel, vagy óvodapedagógussal, probléma esetén forduljunk hozzájuk bizalommal.

Kulcskérdés továbbá, hogy a nem otthoni gondozás kedvező feltételekkel szolgáljon a gyermekünk fejlődéséhez: lehetőség szerint minél kisebb létszámú csoportok, szakképzett, szeretetteljes gondozók és inger gazdag környezet legyen az általunk választott intézményben.

Mikor forduljunk szakemberhez? Ki tud segíteni?

A legtöbb gyermek eleinte keservesen tiltakozik a bölcsődébe, vagy óvodába járás ellen, de a megnyugvás után, ha visszanyeri a biztonságérzését, akkor képes lesz nyitottan, érdeklődéssel közelíteni a társak és a tevékenységek iránt.

A következő helyzetekben érdemes a pedagógiai szakszolgálat pszichológusához fordulni, hiszen nagyon sok összetevője, akár családi háttere is lehet egy-egy gyermek szokatlan viselkedésének:

(Szabóné Harangozó Andrea)