A diszpraxia jellemzőbben a fiúgyermekeket érintő zavar. A központi idegrendszer szerveződése tele van egymásrautaltsággal, kölcsönhatásokkal, így akár egyetlen terület eltérő működése is sokféle következménnyel járhat. A diszpraxia is többféle formában megjelenhet, több területet érinthet, tünetei lehetnek látványosak, de kevésbé észrevehetők is. Ez a leírás a diszpraxia jellemzőit, változatos megjelenési formáit mutatja be és igyekszik támpontokat adni a figyelemfelkeltő jelek felismeréséhez, hiszen a korai felismerés és célzott fejlesztés nagyon fontos a gyermek személyiségfejlődése és – később iskolába kerülve – a tanulás szempontjából is.
A mozgás tanulásában, új mozgásos feladatok elsajátításában fontos szerepe van a praktikumnak/praxiának, mely tanulási folyamat eredményeként alakul ki. Minden mozgásos viselkedés eléréséhez kell egy terv (megoldási stratégia) és egy cél. A jól megtervezett és a célhoz igazodó cselekvés állandó érzékszervi visszajelzést, figyelmet, tudatosságot igényel. A praxia kialakulásához fontos szerepet tölt be a tapintás, az egyensúlyérzékelés, a saját testtel kapcsolatos hibátlan észlelés, melyek már a korai életszakaszban intenzíven fejlődnek. Ezek nélkül nem jöhet létre megfelelő cselekvés-tervezés és irányítás.
A testséma megfelelő fejlettsége a mozgásos tervezés alapja. A gyermek önmagát és környezetét elsődlegesen saját testén keresztül ismeri meg, tudnia kell, hogy a mozgás tervezése során milyen izmai, testrészei milyen sorrendben, milyen mozgásokkal vesznek részt.
A diszpraxiás gyermek ügyetlenebb, körülményesebb, nem tudja megtervezni a mozgások egymásutániságát, ami főleg új mozgáskészségek tanulásakor szembeötlő. A zavarok a nagymozgásokban (pl.: futás, ugrálás, járás vonal mentén, fél lábon állás) és a precízebben szabályozott finommozgásokban (pl.: kézhasználat, artikulációs mozgások, cipőkötés, gombolás, rajzolás) is megjelenhetnek.
A diszpraxia az agyi funkciók hibás működésének következtében lép fel. A diszpraxia kiváltó oka nem teljesen ismert, megjelenésében szerepet játszhatnak genetikai okok vagy enyhe oxigénhiányos állapot is. A fejlődés során az inger-és mozgásszegény környezet szintén befolyással lehet a diszpraxia kialakulására. Az ingergazdag környezet fontos, hiszen minél többféle információ kerül feldolgozásra, az annál inkább hozzájárul az idegrendszer megfelelő érési folyamataihoz.
• A cselekvések célirányossága hiányos (időnként a gyermek megállhat, hogy átgondolja a következő lépéseket).
• Nem tud másokat utánozni.
• Általános lassúság jellemzi (pl.: öltözködéskor).
• Nehézkes a két oldal koordinációja.
• A térbeli tájékozódás nehezített. Felcseréli az irányokat.
• Rendszeresen beleütközik emberekbe, tárgyakba. Sokszor elesik. Tele van sebekkel, horzsolásokkal, sérülésekkel.
• A játékhasználata sivár. Gyakran tönkremennek a játékok, mert nem tudja megfelelően használni.
• Jellemzőek a darabos mozgások, nehézkesség, körülményesség.
• Idegrendszere rugalmatlan, nehezen viseli a hirtelen változásokat.
• Stresszhelyzetekben nem tud olyan gyorsan reagálni, mint mások és reakciói gyakran nem a helyzetnek megfelelőek.
• Előfordulhat a beszédhangok kiejtésének a zavara, beszéde egyhangú, hangsúly nélküli.
• A cselekvések megtervezésében mutatkozó komoly nehézségek (játékok összeillesztése, puzzle, legóval vagy kockával való építés).
• A rajzolást hárítja, rajzai nem érik el az életkornak megfelelő szintet (pl.: fontos testrészek hiányoznak az emberrajzról).
• Problémát okoz az eszközök használata (olló, ceruza, ecset, evőeszközök).
• Nehezen tanulja meg az önkiszolgáló cselekvéseket (cipőkötés, gombolás, mosakodás, fogmosás és az öltözködés helyes sorrendjét). A szóbeli segítséget nem tudja hasznosítani a mozgás javításához.
• Ha megtanul egy mozgásmintát, akkor nagyon ragaszkodik hozzá, nem lehet eltéríteni.
• Nem képes megmutatni/megnevezni, hol értek hozzá. Nehezen tájékozódik a saját testén.
• Szívesebben néző, mint cselekvő.
A diszpraxia minél korábbi felismerése, kezelése fontos a későbbi magatartászavarok (pl.: hiperaktivitás), a tanulási zavarok (főleg olvasási-és számolási zavarok), valamint a személyiségproblémák megelőzése érdekében. A diszpraxia akadályozza a gyermeket az alkalmazkodásban, a kreativitás kibontakozásában és elveszi a kedvét a tapasztalástól, kísérletezéstől, ami ebben a korban nagyon fontos. A sorozatos kudarcok pedig az önbecsülésében okozhatnak sérüléseket.
Ha a szülőben felmerül a gyanú, hogy a gyermeke mozgásával problémák vannak, akkor a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálathoz kell fordulnia. Mivel a diszpraxia hátterében többféle zavar állhat, így a szakember rendszerint mindegyik funkciórendszert megvizsgálja (beszéd, emlékezet, testséma, észlelési területek). A szakszerű fejlesztés sokat javíthat a mozgásokon, finomítja, koordinálja, pontosítja azok kivitelezését, valamint hozzájárul a másodlagos tünetek elkerüléséhez (szorongás, önbizalomhiány, visszahúzódás).
Fontos tudnia a szülőnek, hogy gyermeke előbb-utóbb mindent meg fog tudni csinálni, csak késik a társaihoz képest és több támogatást igényel a környezetétől, mint a kortársai. Érdemes a gyermekkel foglalkozó szakemberrel megbeszélni, hogy milyen játékokkal, játékos gyakorlatokkal segítheti otthon a szülő is a gyermek fejlesztését (pl.: egyszerű játékok darabjaira való szedése, majd összerakása; baba vagy mackó öltöztetése, a vágás gyakorlása kivágós feladatalapokkal stb.).
Forrás: Kereki J. – Tóth A. (szerk.) (2019): Lépések. Módszertani kézikönyv a kora gyermekkori intervencióban dolgozó szakemberek számára. EFOP 1.9.5 A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése projekt. Budapest, Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.
Bajor Anita
