A viselkedésszabályozás a kisgyermek és a számára fontos személyekkel, az anyával és az apával átélt kapcsolat során alakul. A gyermek 8-9 hónapos kora körül, ahogy egyre inkább képes az önálló helyváltoztatásra, a világ felfedezésére, megjelenik a szándékos viselkedés, ami azt jelenti, hogy azért csinál valamit, mert valamit meg akar szerezni, el akar érni. Az új helyzetekben keresi az anya tekintetét, és az anya pillantásából tájékozódik arról, hogy amit tesz, azt a jelenlévő felnőtt elfogadja-e. Számtalan ilyen jelenet figyelhető meg a szülő és a gyermeke között. Ez a tekintet mintegy lehetőséget ad a felnőttnek a beavatkozásra.
Ebben a folyamatban nagyon fontos, hogy szülőként miként értelmezzük a gyermek viselkedését, a szándékait, az érzelmeit. Az érzelmi állapotokra való anyai ráhangolódás a kölcsönös szabályozás alapja, és ez lesz a kiindulópontja a viselkedésszabályozásnak is.
A különböző anyai reakciók jól megfigyelhetők például a játszótéri helyzetekben. Van olyan szülő, aki aggódva rohan a gyermeke után, és amikor a csúszda közelébe érnek, akkor rémülten rákiabál, hogy álljon meg. A gyermek, mire a kétségbeesett anya utoléri, megáll. Vannak olyan szülők, akik épp ellenkezőleg, nagyon lazán kezelik a dolgot; beszélgetnek, telefonálnak, miközben a többi szülő szorongva figyeli, mi fog történni. Ekkor messziről kiabálni kezdenek, és amikor utolérik a gyermeküket, hangosan, dühösen szidják őket.
Vannak olyan szülők, akik – mielőtt elengednék a gyermeküket – elmondják nekik a szabályt, és folyamatosan figyelemmel kísérik őt, de csak akkor avatkoznak be, ha igazán veszélyt éreznek, vagy ha a gyermekük segítséget kér. Ha valamit rosszul csinált, elmagyarázza a helyzetet, ha szükséges. Ha valamit jól csinált, az anya megdicséri.
A gyermek veleszületett impulzivitása úgy alakítható át, ha a szülők folyamatos figyelme mellett olyan jól követhető „szabályokat” alakítanak ki, amelyek nem korlátozzák őt a szükségesnél jobban, viszont reagálnak mindazokra a megnyilvánulásokra, amely a társas helyzetekbe való beilleszkedést akadályozhatná.
Ennek a hiánya figyelhető meg azoknál a gyermekeknél, akik túlmozgásosak, kiszámíthatatlanok, meggondolatlanok, és nem tudják felmérni, hogy mennyire veszélyes az a helyzet, amit kipróbálnak. Egy-egy élvezetes dolgot nem tudnak abbahagyni. Lehet, hogy az impulzuskontroll hiánya a tévézéssel vagy a videojátékokkal, az édességekkel kapcsolatban mutatkozik meg. Ma már nem ritka, hogy egy két-hároméves gyermek is „odatapad” a képernyő elé, és nem képes elszakadni a rajzfilmektől, vagy erőszakosan követeli az anya telefonját, mert a rajta lévő játéknak nem tud ellenállni, magától pedig nem tudja letenni. A probléma megjelenhet az érzelmi szabályozás hiányában is. Ezeknek a gyermekeknek a dühe könnyen vezet agresszióhoz.
Ennek a problémának a legsúlyosabb megnyilvánulása a hiperaktivitás és a figyelemzavar. De még ha ezt a szintet nem is éri el a viselkedésszabályozás hiánya, akkor is számos nehézséget rejt magában ez az állapot. Ezek a gyermekek veszélyeztettek lehetnek a különböző függőségekre, az óvodai, iskolai beilleszkedésük akadályozott lehet, és az érzelmi, indulati féktelenség miatt gyakran alakul ki magatartászavar az óvodás-, iskoláskorra.
Probléma esetén először a kisgyermeknevelővel vagy az óvodapedagógussal beszéljük meg, hogyan viselkedik a gyermek az intézményben. A bölcsődében, az óvodában jól kiszámítható napirend van, és könnyen követhető, hogy mit szabad és mit nem. Ha az intézmény keretei nyugodt, elfogadó nevelői attitűddel párosulnak, az sokat segíthet a belső szabályozás alakulásában.
Amennyiben a probléma hosszabb időn keresztül is fennáll, a pedagógiai szakszolgálat szakembereitől kérhetnek segítséget.
Forrás: Kereki J. – Tóth A. (szerk.) (2019): Lépések. Módszertani kézikönyv a kora gyermekkori intervencióban dolgozó szakemberek számára. EFOP 1.9.5 A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése projekt. Budapest, Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.
Szabóné Harangozó Andrea
