Az óvodai bullying elkövetője és áldozata egyaránt óvodás korú, tehát közvetlenül a saját kortársainak kiszolgáltatottja a gyermek. A helyszín legtöbbször éppen az óvoda, ahova a gyermek nap mint nap jár, esetleg valamilyen különóra, rendszeres foglalkozás, ami kikerülhetetlenné teszi a találkozást.
A bullying meghatározásához hozzátartozik, hogy szándékos és ismétlődő viselkedés-folyamatról, kapcsolódási módról beszélünk, melynek célja, hogy a másiknak kárt vagy fájdalmat okozzon. Ezzel ellehetetlenül a kisgyermek felhőtlen játék-korszaka, beköltözik az életébe a félelem, a megoldhatatlan baj, és gondterheltté válik.
A bullying talán legnagyobb pszichés terhe, hogy folyamatos, nincs kilátás a helyzetből való szabadulásra, s teljes elszigetelődést eredményez.
Az óvodáskori bullying leginkább csúfolódásban, barátkozás megvonásában - ami a kiközösítés jellemző formája ebben a korban -, illetve fizikai bántásban (rúgás, ütés, csípés, harapás, hajhúzás), vagy valamely fontos tárgy (játék, ruházat) rendszeres elvételében, megrongálásában nyilvánul meg.
A fiúk esetében inkább a fizikai erejük vagy egyéb teljesítményük provokálása, kigúnyolása, az ebben való megszégyenítés a fő módszer, lányok esetében pedig inkább a kiközösítés a jellemző, a már kialakított kapcsolataikban való ellehetetlenítés, barátaitól való megfosztás, érzelmi zsarolás.
Szülőként és pedagógusként is nagyon nehéz „rajtakapni”, elcsípni a bántalmazás pillanatát. Az a tapasztalat, hogy lényegesen gyakoribb, mint ahányszor beszélnek róla a gyerekek. Sokkal árulkodóbbak a bántalmazott gyermek érzelmi állapotának megváltozására utaló jelek.
Mindenképpen fontos beszélgetést kezdeményezni a gyermekkel, de ez ne legyen faggatás, vallatás. Teremtsen kellemes légkört! Ha a gyermek kezdeményezi a beszélgetést, hagyja, hogy elmondja a saját sértettségét, bánatát, a saját verzióját. Ne bagatellizálja az ő problémáit! Ha a gyermek azt tapasztalja, hogy a szülőnek ez nem nagy ügy, akkor csak még jobban mélyül a magába roskadás, a magára hagyottság, egyedül maradottság érzése, a „senkiben sem bízhatok” szubjektív élménye.
Az sem jó megoldás a felnőttek részéről, ha teljesíthetetlen tanácsokkal látják el a gyermeket, például: hogyan tudja megvédeni magát és hogyan álljon ki magáért. Ha ezt korábban sem tudta megtenni, akkor a fokozódó piszkálódásnak kitett gyermek elhiszi, hogy nem is képes rá, és valójában képtelen lesz szembeszállni a bántalmazójával. Ez a tanult tehetetlenség folyamatának a lényege. Ha ebben a helyzetben a szülő azt várja, s arra tanítja gyermekét, hogy hogyan „kell” ilyen helyzetben visszaszólni, beszólni, visszaütni, visszarúgni, akkor a gyerekben még erősebb lesz a tehetetlenség és a „selejt vagyok” élménye, hiszen arra sem képes, ami másnak oly könnyen menne.
Fontos, hogy szülőként álljon gyermeke mellé! Jelezze az óvodapedagógusnak, esetleg beszéljen a többi szülővel is, hogy ők mit tapasztalnak. Azonban sohase kezdeményezzen önbíráskodást, ne szidja, fenyegesse a bántalmazó ovis társat, ne veszekedjen annak szüleivel!
Extrém esetben megoldás lehet az óvodaváltás, bár ezt csak akkor érdemes meglépni, ha semmilyen egyéb kezdeményezés nem járt sikerrel.
Elsősorban a gyermekkel közvetlenül kapcsolatban lévő két óvódapedagógussal érdemes erről beszélni. Ha nem történik komoly változás, akkor a vezető óvónő, vagy akár a többi szülő nyílt(!) bevonásával lehet próbálkozni. (A bullyingban ugyanis nemcsak az elkövető és elszenvedő gyermek érintett, hanem a többi csendes szemlélő is. Ők is félhetnek, hogy mikor kerül rájuk a sor, vagy számukra is kényelmetlen a barátkozástól való eltiltás, zsarolás).
A helyi pedagógiai szakszolgálat vagy a gyermekjóléti szolgálat megfelelő szakemberei (pszichológus, szociálpedagógus mediátor, szupervizor, tréner) is nyújthatnak segítséget önnek, gyermekének, a többi gyermeknek, ill. az óvodapedagógusoknak. Már az óvodában (sőt sokkal korábban) fontos, hogy különböző módszerekkel és programokkal támogassuk a gyermekeket, valamint a velük foglalkozó felnőtteket, hogy megelőzhető legyen a bullying kialakulása. Egészen pontosan: ne legyen vonzó, és ne legyen megoldási mód az erőszak. Azt szeretnénk elérni, hogy az egymásra figyelés, az együtt játszás, a biztonságos légkör, a közös problémamegoldások, a tiszta örömforrások megtalálása valódi, élhető értéket jelentsenek a gyerekek számára.
Forrás: Kereki J. – Tóth A. (szerk.) (2019): Lépések. Módszertani kézikönyv a kora gyermekkori intervencióban dolgozó szakemberek számára. EFOP 1.9.5 A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése projekt. Budapest, Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.
György Margó
