Az úgynevezett kompetencia minden megnyilvánulásban előtérbe kerül (jól rúg, ügyesen kerékpározik), ami a társas viselkedésben is szembetűnő. A mozgatórendszer fejlődése az ügyességi, szabály- és versenyjátékok felé fordítja a gyermek érdeklődését. A cselekvési szabályok (mit hogyan kell végrehajtani, sorrend) nagyon fontossá válnak. Kalandvágya, megismerési buzgalma szembetűnő. Társas kötődése megerősödik, „elpártol a szülőktől” a gyermektársak felé.
Tízéves korig még „önismereti zárlat” áll fenn, a gyermek önértékelése azon alapul, amire képes (megéli ügyességét, képességeit), valamint a szülők és a környezetében lévő felnőttek visszajelzéseiből építkezik. Ez alapján tud választ adni arra a kérdésre, hogy ki ő? Az, amire képes, és amit róla mondanak a felnőttek. Mivel a minősítéseknek lehet személyiségépítő, de romboló hatása is, ezért fontos, hogy az elmarasztalás ne kritika formájában legyen megfogalmazva. Sokkal inkább törekedjünk a jó tulajdonságok, helyes cselekedetek megerősítésére! Bátorító biztatással, dicsérettel jutalmazzuk.
Hat-hétéves kor körül minőségi változás tapasztalható a fejlődésben. Hosszú érési folyamat után hirtelen jelentkeznek a változások. Az új korszakot a testi változások vezetik be. Ezt nevezzük az első alakváltozásnak. Egyre ügyesebben használja a tárgyakat és a kezét (pl.: tud célba dobni). A nagymozgások koordináltak, összerendezettek. A finommozgások megfelelően fejlettek (a vállak, csukló, ujjak mozgékonyak, és a végtagokat egymástól függetlenül tudja mozgatni). Magabiztosabb a térérzékelés, a térben való tájékozódás, ami lényeges az olvasás- és írástanuláshoz.
Iskolás korára a gyermek mentális műveletek elvégzésére is képessé válik. Képes több szempont szerint értékelni valamit, a tárgyaknak egyszerre több tulajdonságát is figyelembe veszi. Tárgyakat, cselekvéseket, folyamatokat fejben tud csoportosítani, összekapcsolni, átalakítani. Azonban még csak akkor képes a valódi mentális műveletekre, ha ehhez kap valamilyen fogódzót (pl.: ha a gondolatban átalakítandó tárgyak, események aktuálisan jelen vannak). Ugyancsak jelentős változás a társas viselkedés szempontjából, hogy képessé válik valaki másnak a szempontjából is megvizsgálni a jelenségeket.
A hat-hétéves gyermek érzelmi és indulati fékrendszere már jól működik. Képes indulatait, késztetéseit uralni, szükségleteinek, vágyainak kielégítését késleltetni. Gondolkodásának érzelmi telítettsége csökken. Ezeknek az önszabályozási képességnek nagyon fontos szerepük van a társas kapcsolatokban és a tanulásban. Az önszabályozás befolyásolja a tudás megszerzését, a tanulásról való gondolkodást, a tanulási célok megfogalmazását. A feladatvégzés belső motivációja már óvodában megjelenik, amikor a gyermek kitartóan foglalkozik egy-egy feladattal csupán a tevékenység öröméért. Az iskoláskorba lépve bizonyos mértékig már képes a monotóniatűrésre, az unalom elviselésére, azaz olyan dolgokra is kellő figyelmet tud fordítani, amelyek számára nem érdekesek. Nagyobb fokú alkalmazkodás jellemzi a gyermeket, türelmesebbé válik és megjelenik a kötelességtudat.
Erős indíttatása van arra, hogy jó legyen, hogy megfeleljen a környezetének, engedelmeskedjen a felnőtteknek. Ekkor még teljes mértékben nem épültek be a szülők, felnőttek normái, szabályai, értékei – mert még az internalizáció elején jár –, de a szabálytudata kialakult, tudatosan törekszik arra, hogy betartsa azokat. Már tudja, hogy a szabályok akkor is érvényesek, ha a szülő nincs jelen, ha megszegi őket, akkor szorongást érez.
A feladattudat és a teljesítményigény kialakulása már az iskolai életre készíti elő a gyermeket. A teljesítmény öröme elválik a játék örömétől. Képes magában elválasztani, hogy játszik vagy feladatot teljesít. Már nemcsak magáért a tevékenységért csinál valamit, hanem arra törekszik, hogy az alkotását befejezze. Tevékenysége során egyre nagyobb nehézségeket képes leküzdeni a feladatteljesítés öröméért.
Fontos, hogy ne nehezítsük meg a gyermek iskolába lépését azzal, hogy a tanulás nehézségeit, a tanulással járó terheket hangsúlyozzuk. A gyermek iskolai előmenetelére kifejezetten jótékonyan hat, ha a családban a tanulás érték, a szülők szerettek vagy szeretnek tanulni. A gyermeket megzavarhatja, ha a szülő elvárja a jó teljesítményt tőle, miközben arról beszél, hogy ő mennyire nem szerette az iskolát.
Az iskolai kudarcok csökkentik a gyermek erőfeszítését, önértékelési zavarokhoz, és kisebbrendűségi érzésekhez vezetnek. Támogassuk a gyermeket, adjunk neki teret és lehetőséget, hogy próbálkozzon, és ha szükséges, segítsünk neki. A legfontosabb, hogy hozzuk meg a tanulási kedvét, amit csak szeretetteljes, türelmes, oldott, bátorító légkörben tudunk megteremteni.
Bajor Anita
