A szeparációs szorongás lecsengése a memória fejlődéséhez köthető: kétéves korban a kicsi már tudja, hogy a szülő úgyis visszatér, hiszen az elválás-újratalálkozás eseménye már sokszor ismétlődött az életében. Nagyobb változások alkalmával (például költözés, testvér születése, óvodai beszoktatás) ez a fajta szorongás a későbbiekben is felerősödhet. Az elbizonytalanodásban a biztonságot jelentő személy közelségét keresni teljesen természetes jelenség.
A szeparációs félelem minden olyan helyzetben megjelenhet, amely során a kisgyermek a szülőktől való elválást, a távolodást, a hiányt éli meg. Tipikus példája ennek a bölcsődei, óvodai beszoktatás időszaka. Ilyenkor mindenképpen kellő időt kell hagyni arra, hogy a kicsi és az új gondozó megismerkedjen, összebarátkozzon egymással. Eleinte a szülők is legyenek jelen a közös együttlét során, majd növelve a távolságot egy másik szobában tartózkodjanak! Így a csecsemő vagy kisgyermek nem láthatja őket, viszont szükség esetén mégis elérhetők maradnak. Ha a csöppség már tökéletes biztonságban érzi magát a gondozójával, s a szülők távozására sem sírással, sem tiltakozással nem reagál, csak akkor bízzák őt teljes mértékben a szülőt helyettesítő új személyre!
A szülőket sokszor megviseli, időnként még terhesnek is érzik az elköszönés során kialakuló „hisztit”. Természetesen szó sincs hisztiről vagy manipulációról: a gyermekek zaklatottsága valódi hiányérzetből és fájdalomból ered. Ilyenkor felmerülhet az ötlet, hogy a szülők észrevétlenül osonjanak el, így kerülve el a búcsúzás hosszas rituáléját. Bármennyire is erős a kísértés, ne tegyék ezt! Soha ne menjenek el köszönés nélkül! Ez a megoldás rombolja a gyermek bizalmát a szülő és a világ kiszámíthatósága iránt. Az a tapasztalat, miszerint a szülő bármelyik pillanatban eltűnhet, erős szorongást alakít ki a gyermekben, aki egy idő után úgy érzi, hogy nem távolodhat el tőlük, folyamatosan figyelni kell őket, nehogy elmenjenek. Bármennyire is fárasztó vagy megterhelő, mindig el kell búcsúzni tőle!
A „matricagyerek” – ahogy a szeparációs szorongás időszakában lévő, szüleihez nagyon ragaszkodó csecsemőt a köznyelvben nevezik – rendkívüli módon igénybe veszi a szülőt, elsősorban az édesanya figyelmét, türelmét. A kimerülést elkerülendő az anyáknak fontos önmaguk feltöltődésére is ügyelni. Legyen az édesanyának saját ideje, pihenjen, foglalkozzon számára kedves tevékenységekkel! Szükséges kiegészítője ez annak, hogy hosszú távon is örömet és megelégedést találjon anyai szerepében.
Rendkívül fontos tehát figyelembe venni, hogy egy kisgyermek mennyi időt képes eltölteni a szüleitől távol. A döntésnél a gyermek érettségét és teherbírását is szükséges mérlegelni.
A túl korai vagy túlságosan hosszú ideig tartó távollét oly mértékben aktiválhatja a gyermek stresszrendszerét, ami már tartós idegrendszeri változásokat eredményezhet. A későbbiekben ez mentális problémák és pszichiátriai megbetegedések forrásává válhat.
Súlyosabb, elhúzódó problémák esetén gyermek klinikai szakpszichológus segíthet, akihez a következő esetekben érdemes fordulni:
• A gyermek 2-3 éves kor után is a szeparációs szorongás erőteljes jegyeit mutatja, a szülőtől még rövidebb ideig sem képes eltávolodni.
• Önmagát és szüleit is félti a balesetektől és a betegségektől.
• Rövidebb, néhány órás szülői távollét esetén testi panaszok jelentkeznek, annak ellenére is, hogy az őt ismerő és szerető személlyel volt együtt.
• Otthon is fél egyedül maradni egy szobában.
• Nagyon fél az egyedül alvástól.
Forrás: Kereki J. – Tóth A. (szerk.) (2019): Lépések. Módszertani kézikönyv a kora gyermekkori intervencióban dolgozó szakemberek számára. EFOP 1.9.5 A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése projekt. Budapest, Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.
Szabóné Harangozó Andrea
