A szexuális abúzus visszaélés a gyermek testi, lelki éretlenségéből, kiszolgáltatottságából adódó helyzetével. Magába foglalja az erotikus töltetű simogatást, a magamutogatást, a valós szexuális tevékenység vagy annak pornográf megjelenítésének nézését.
Teszik fel a szülők ezt a kérdést szinte minden olyan esetben, amikor a történteket követően – sokszor évekkel később – kiderül számukra gyermekük áldozattá válása. Egyértelmű válaszok nincsenek, de a kik kérdésre a válasz sokkal nagyobb valószínűséggel a közvetlen családtagok vagy ismerősök irányába, mint idegenek felé mutat: apa, mostoha apa, testvér, mostohatestvér, nagybácsi, rokon, családi barát azok, akik jellemzően szexuálisan bántalmazzák a gyerekeket. A háttérben a felnőtt, érett szexualitás zavara áll, amely kiegészülhet a személyiségfejlődés egyéb zavaraival.
Számos felderített esetből tudjuk, hogy általában otthon, vagy ismerős helyszínen történik az abúzus. Ami a történtek megosztását, a bántalmazás nyilvánosságra hozatalát nehezíti, az a gyermek életkora, a bántalmazó kapcsolata az áldozattal és azok a rejtetten vagy direkt módon elhangzottak, amelyek megfélemlítik az áldozatot, megfenyegetve őt arra az esetre nézve, ha bárkinek is beszél a történtekről.
Nem szabad elhallgatni azt a több esetben tapasztalt tényt sem, hogy többször évekig fennálló, tartós bántalmazásról van szó, amikor egy vagy több felnőtt az adott családi rendszeren belül tudja vagy sejti a bántalmazás tényét. A felelősség egyik oldalon büntetőjogi, másik oldalon pedig erkölcsi, hiszen az áldozat sérülése nehezen vagy alig korrigálható.
A testiséget, a szexualitást, a gyermek életkorának megfelelő módon, természetesen kezeljük. Lehessen róla nyíltan beszélni, ne a titok, a rejtegetés légköre vegye körül a témát.
Legyünk nyitottak minden apró jelre, ne csak a gyermekünket, hanem a vele kapcsolatban lévő felnőtteket is figyeljük, ha gyanúsnak tartjuk a viselkedésüket! Ugyanakkor legyünk nagyon óvatosak a gyanújelekkel. Ha megváltozik a gyermek viselkedése, megretten az érintéstől vagy éppen nagyon is engedékennyé válik, vagy szokatlan félelem jelenik meg bizonyos típusú emberektől, esetleg kapcsolatteremtési nehézséget észlelünk, amely korábban nem volt rá jellemző, akkor érdemes gyanakodnunk. Gyakran az áldozatok az erős szorongás jeleit mutatják, vizelet- vagy széklet visszatartási nehézségeik jelennek meg, pszichoszomatikus tüneteket produkálnak. Ilyen esetekben forduljunk az óvodapszichológushoz, vagy a pedagógiai szakszolgálat pszichológusához és gyermekpszichiátriai ellátást is felkereshetünk. Vegyük komolyan, ha a gyermek alhasi fájdalomra panaszkodik, és olyan szavakat használ, ami szexuális tartalomra utal!
Az Európai Tanács által kidolgozott módszer a megelőzés hatékony segítője lehet. A következőkben ismerjük meg ezeket!
1. A tested csak a tiéd! Tanítsuk meg gyermekeinknek a „saját teste felett csak ő rendelkezik” Legyen szabad visszautasítani a puszit, az érintést, a családtagoktól, rokonoktól is, ha az a gyermeknek kellemetlen! Tanítsuk meg visszautasítani az ilyen helyzetet, az ilyen felnőttet! Szülőként vegyük észre azokat a helyzeteket, amelyben gyermekünk kellemetlenül érzi magát!
2. A kisgyermekeknek azt is meg kell tanítani, mi a jó érintés, mi a rossz érintés. A fehérneművel fedett területek jelölik ki a nem érinthető területek határát!
3. A jó titok és a rossz titok. A gyermek fantáziavilágában a titoknak különös jelentősége van, mágikus hatással bír. A szexuális erőszakot elkövetők leginkább ezzel tudják magukat biztosítani „legyen ez, a mi titkunk”. Ez a titok a gyermeket szorongással, félelemmel tölti el, éppúgy, mint annak a feltárása, azaz a titok kifecsegése. Meg kell tanítsuk gyermekünknek ez rossz titok, szemben a jó titokkal, amikor titokban készülünk valakinek a szülinapjára, vagy a karácsonyi meglepetéseket készítjük.
4. A felnőtt felelőssége. A bizalmi légkör megteremtése mellett meg kell tanítanunk a gyermekeknek, hogy a titok elmondható. A gyermek vegyes érzelmeket él át, szégyent, bűntudatot, félelmet, amely megnehezíti a molesztálás, bántalmazás, a nem jó érzéseket kiváltó történetek megosztását. Semmiképp ne hibáztassuk a gyereket, ne szégyenítsük meg, az a fontos, hogy értse-érezze, vele vagyunk, annak, ami vele történt, nem az ő hibája, és igazából soha nem lett volna szabad megtörténnie, ezért pedig csak és kizárólag az elkövető felnőtt a felelős.
Ha szülőként felmerül bennünk a gyanú, tekintsük ezt elegendő oknak, hogy segítséget kérjünk a Család- és Gyermekjóléti Szolgálattól gyanúnk megosztásában, a tapasztalatok értelmezésében. Ha úgy érezzük, a gyermekünkkel kellene szót érteni, szavak nélkül, akkor a gyermekpszichológus tud mese, báb, világjáték vagy más módszerekkel a probléma feltárásában segítségünkre lenni.
Forrás: Kereki J. – Tóth A. (szerk.) (2019): Lépések. Módszertani kézikönyv a kora gyermekkori intervencióban dolgozó szakemberek számára. EFOP 1.9.5 A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése projekt. Budapest, Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.
Szabó Győzőné Magdi
