Támogassuk gyermekünk önállósodását, de hogyan? (I. rész)

Támogassuk gyermekünk önállósodását, de hogyan? (I. rész)

Megoszlanak a vélemények, nevelési módszerek a szülők között arról, miként támogassák gyermekük önállósodását. A legegészségesebb hozzáállás, ha minden szeretetünket, tapasztalatunkat és tudásunkat gyermekünknek adjuk, merjük elengedni és hagyjuk gyakorlatot szerezni, hogy egy napon legyen majd ereje és önbizalma elhagyni minket. Vajon ezt az ideálisnak tűnő elképzelést mennyire könnyű a hétköznapokban megvalósítani? Mi támogatja vagy akadályozza gyermekünk önállóságát, függetlenségét és kompetenciaérzésének kialakulását? Kétrészes írásunkban igyekszünk támpontokat adni ahhoz, milyen gyakorlatias eszközökkel erősíthetjük meg a felsorolt területeket?

Miért fontos már kisgyermekkorban támogatni az önállósági kezdeményezéseket?

Az egészséges fejlődés jele, ha az életkor előrehaladtával gyermekünk egyre több mindenre képes egyedül. Ha már egészen kicsi kortól támogatjuk és bátorítjuk próbálkozásait – segítve őt abban, hogy ezek reális és megfelelő választások legyenek –, akkor a gyermekben kialakul a kezdeményezőkészség. Ugyanakkor, ha a felnőttek a gyermek kezdeményezéseit negatívan értékelik, minősítik vagy elutasítják, akkor bűntudatot fog érezni szükségletei és vágyai miatt, kevésbé lesz önálló, bizonytalanná válik a döntéshelyzetekben. Az önállósághoz hozzá tartozik a döntésképesség, a problémamegoldás és a cselekvés. Életünk tele van kihívásokkal, megoldandó feladatokkal, döntéseket igénylő helyzetekkel, így sokkal nehezebb dolga lesz annak a kamasznak vagy felnőttnek, aki a döntéseket, a problémamegoldást nem gyakorolhatta gyermekkorában.

Milyen nehézségekkel találkozhatunk?

Sokszor akkor szembesülünk először gyermekünknél az önállóság hiányosságaival, amikor óvodába kerül, és azt látjuk, hogy másokhoz képest mennyire nem önellátó: nem tud egyedül öltözni, sok mindenben segítségre szorul. Ez gyakran a túlzott kiszolgálásunk következménye. Az önállóságra nevelés magába foglalja egyrészt azt, hogy elengedjük magunktól a gyermeket (nem fogjuk vissza önállósodási törekvéseit), másrészt hagyjuk kísérletezni, hibázni. Az önállóság támogatása azért nehéz, mert hiába tudjuk, milyen fontos, hogy gyermekünk függetlenedjen tőlünk, számos szempont ez ellen dolgozhat. Mint az, hogy mindenáron szeretnénk megóvni őt a csalódásoktól, vagy túl kevés az időnk, sietnénk és egyszerűbb megcsinálni helyette a dolgokat (pl.: nincs türelmünk megvárni, amíg maga köti be a cipőfűzűjét), vagy éppen megmondani azt, hogy mit tegyen.

Önmegtartoztatást igényel az is, hogy ne akarjunk tanácsokat osztogatni, hanem kérdésekkel próbáljuk rávezetni a gyermeket a problémamegoldó gondolkodásra, még akkor is, amikor mi tudjuk a választ és biztosak vagyunk a helyességében. Előfordulhat, hogy az – a nem tudatos – törekvés áll gyermekünk túlzott kiszolgálása mögött, hogy szeretnénk, legyen még sokáig ránk szüksége. Nem akarjuk túl hamar elengedni, féltjük őt és egy kicsit magunkat is.

Mit tehetünk?

Nehéz és gyakorlást igénylő feladat annak elsajátítása, hogy minden megnyilvánulásunkkal gyermekünk függetlenségét támogassuk és azt, hogy egy önálló és kompetens személynek érezze magát. Sokat tehetünk érte azzal, ha biztatjuk, bátorítjuk és bevonjuk az őt érintő dolgokba (pl.: közösen tervezzük meg a hétvégi programot). Legyünk türelmesek és adjunk neki korának megfelelő feladatokat! Tegyük fel magunknak a kérdést: Mit mondhatnék vagy tehetnék, most ebben a helyzetben, hogy gyermekem önállóságát támogassam? Fontos, hogy lehetőséget adjunk önállóságát gyakorolni, például hagyjuk kísérletezni a játszótéren. Ha fára vagy egy mászókára szeretne felmászni, akkor tiltás helyett inkább menjünk oda hozzá, és magyarázzuk el, mit tegyen, hogy biztonságosan fel- és lejusson.

Az önállóságra nevelés egy folyamat, ami gyermekünk etetésénél elkezdődik már, ha hagyjuk, hogy kicsit belenyúlkáljon az ételbe. Azzal segítjük az önálló evés megtanulását, hogy gyakorolhat és kísérletezhet. Bár ez sokszor azzal jár, hogy maszatol az étellel, vagy összekeni vele magát. Miután tapasztalatot és gyakorlatot szerzett, meg fogja tanulni, hogyan kell tisztán és evőeszközökkel enni. Olyan apróságokkal is segíthetjük az önállóságát, ha hagyjuk próbálkozni az egyedül öltözéssel. Fontos, hogy ilyenkor dicsérjük meg, még akkor is, ha nem tökéletes a végeredmény. Lényeges, hogy apródonként, korának megfelelően tapasztalja meg, milyen a „saját lábán állni”, például az óvodában, amikor nem vagyunk mellette. Nagyon fontos az is, hogy mindig beszéljük meg vele, hogy mi várható, mi fog történni. Például bölcsődébe, óvodába szoktatáskor meséljünk arról, mit fog ott csinálni, és mire felébred, érte megyünk. Biztonságérzetet ad a számára, ha tudja a napirendet. Sose időpontot mondjunk (pl.: „Apa ma este ér haza.”), hanem cselekvésekhez kössük az eseményeket, például: „Ha lerajzoltad az autót, utána megfürdesz, aztán vacsorázunk, mire lefekszel, apa itthon lesz és ő fogja mondani neked az esti mesét.”

Legyünk rugalmasak!

Gyermekünk önállóságának a támogatásához ne végletesen álljunk hozzá! Fontos, hogy el tudjuk dönteni, hogy mikor hagyjuk önállóan cselekedni, és mikor van olyan lelki vagy fizikai állapotban, amikor igényli a segítséget (pl.: mi húzzuk fel a zokniját, vagy gomboljuk be a kabátját, mi adjuk a kezébe az evőeszközt vagy igazítsuk meg a ruháját stb.)ahhoz, amire már maga is képes lenne. Lehet, hogy fáradt vagy éppen több figyelemre, gyengéd törődésre, intimitásra vagy kiszolgálásra van éppen akkor szüksége. Habár a hangsúly az önállóság és kompetenciaérzés kialakulásán van, mégis belefér, ha olykor a gyermekünk szükségleteihez alkalmazkodva elvégezzük helyette a feladatot. Ne utasítsuk tehát el rögtön azzal, hogy „te is meg tudod csinálni”. Fontos tudnunk azt is, hogy a gyermek környezetében bekövetkező változások (pl.: válás, kistestvér születése, betegség, haláleset, költözés stb.) miatt megszaporodhatnak a kiszolgálást, fokozott törődést igénylő kérések. Ilyenkor érzékenyebbé, bújosabbá, gyámoltalanabbá válhat, vagy megjelenhetnek a korábbi életszakaszokra jellemző viselkedési minták, például nem akar egyedül aludni, újból bepisil éjszakánként. Az önkiszolgáló cselekvésekben is lehetnek visszaesések, például nem hajlandó egyedül öltözni. Ilyenkor kiemelten fontos az érzelmi támasz nyújtása, a segítségadás és a megértés.

(Bajor Anita)