A tipikus fejlődés jellemzői, az eltérő fejlődésmenet figyelemfelkeltő jelei a korai életkorban

A képzés célja, tartalma:

A kora gyermekkori intervenciós ellátórendszerben dolgozó, egészségügyi, köznevelési, valamint gyermekvédelmi, gyermekjóléti és szociális területről érkező szakemberek egyik fontos feladata a gyermek testi-lelki fejlődésének nyomon követése, az eltérő, megkésett fejlődésmenet felismerése, a környezet fejlődésre gyakorolt hatásának azonosítása. Ugyanakkor információkkal kell szolgálniuk arról is, hogy az otthoni környezetben a szülő hogyan tudja támogatni és figyelni gyermekének fejlődését.

A képzés egyik fő célja, hogy a szakemberek megfelelően tudják segíteni a szülőket gyermekük fejlődésének megfigyelésében, támogatásában, az eltérések felismerésében, illetve adott esetben – ha saját kompetenciájukon belül nem tudnak adekvát támogatást nyújtani – a megfelelő szakemberhez irányítsák a gyermeket és a szülőt. Ugyanilyen kiemelt jelentőségű, hogy a korai életszakaszban a gyermek ellátásában részt vevő szakembereknek egységes, korszerű szakmai ismeretei legyenek a családokban előforduló jellegzetes viselkedési és nevelési problémákról.

Munkájuk megkívánja, hogy ismerjék a legalapvetőbb családdinamikai fogalmakat, ezeket az ismereteket jól tudják alkalmazni, az észlelt problémát idejében felismerjék, valamint képesek legyenek a szülők számára is közvetíteni ezek fontosságát, segítséget tudjanak nyújtani a tudatosításban.

Mindemellett – ha a kívánt változás nem jön létre – a szülőket a megfelelő szakemberekhez tudják irányítani, és motiválják is e segítség igénybevételére. A gyermek ellátásában részt vevő szakemberek mindegyikének szüksége van hasonló ismeretekre, természetesen az eltérő kompetenciák, feladatok miatt differenciált megközelítésben. A tréning jellegű képzés ezek elsajátításában jelent gyakorlati segítséget.

A képzés keretei:

A képzést személyes jelenlétet igénylő valamint ún. blended formában is (tantermi és e-learning módszer ötvözete) kínáljuk a résztvevőknek. A képzés 40 órás. A jelenléti képzés összesen 5 (3+2) alkalomból áll: az első képzési modult (3 egymást követő alkalom) 2-4 héttel később a második képzési modul követi (2 egymást követő alkalom). A blended képzés összesen 2 (1+1) alkalomból áll: az első kontaktnapot e-learning követi (konzulensi támogatással), majd 2-4 héttel később egy újabb kontaktalkalommal zárja.

Hány fős egy csoport?

Egy képzési csoportban 16-20 fő számára tudunk helyet biztosítani.

Kiknek ajánljuk?

A kora gyermekkori intervenciós ellátórendszerben dolgozó egészségügyi, köznevelési, valamint gyermekvédelmi, gyermekjóléti és szociális területről érkező szakembereknek.

Jelenleg nem hirdetünk képzést, kérjük látogasson vissza később.