Ezek a kérdések a szeparációs szorongás kialakulásával, körülbelül a gyermek 8 hónapos korától válnak a családokban aktuálissá. A korábban mindenkire mosolygós kisgyermek ebben az időszakban elkezd félni az idegenektől, ami természetes jelenség. Eközben intenzív mozgásfejlődésének köszönhetően egyre inkább el tud távolodni az anyjától, ami jó, hiszen lehetővé teszi a világ felfedezését, de egyben rossz is, mert az anya által adott teljes biztonság átmeneti megszűnését, a távolodással járó stressz megélését jelenti. A kisgyermek igyekszik mindig visszatalálni a biztonság megtapasztalásához, ami azután újabb felfedezéshez ad elegendő energiát, bizalmat. Ezzel egyidejűleg megtanulja magát az anyától független személyként megélni, miközben az „egyedüllét” átélése szintén szorongással tölti el.
Minél többször tapasztalja meg gyermekünk a biztonságos visszatalálás, a „töltekezés” lehetőségét, annál nagyobb biztonságban mer egyre jobban eltávolodni, új helyzeteket megtapasztalni. A szeparációs szorongása tapasztalatai alapján csökken, de új helyzetben (bölcsődébe, óvodába kerülés, kistestvér születése, költözés) ismét felerősödik.
Az átmeneti tárgy az anyával való összeolvadást helyettesíti, pótolja az anyát annak hiányában, így a lehető legnagyobb biztonságot adja a gyermeknek. Segítségével könnyebben küzd meg az anya hiányában fellépő feszültséggel. A tárgy valamilyen jellemzője, érintése, puhasága, illata felidézi a gyermekben azt az érzést, amit az anyával kapcsolatban átélt, és ezzel fejti ki megnyugtató hatását. Mindenképpen fogadjuk el ennek a tárgynak a szükségességét és fontosságát a gyermek életében, még akkor is, ha ez egy elnyűtt, nem szalonképes pelenkadarab vagy teljesen elkoszolódott állatfigura. Ez a tárgy a gyermek önállósodásának jelképe, hiszen a teljes szimbiózis, összeolvadás helyett már egy átmeneti, köztes tárgy is elegendő a biztonság megadására. A tárgy elvételével a gyermekben indokolatlanul növekszik a feszültség, így sem véletlenül, sem büntetési céllal ne vonja el tőle a szülő!
A kisgyermek számára az egyik legnagyobb stresszel járó rendszeres élethelyzet az elalvás, az éber tudatos állapot elengedése, ilyenkor különösen fontos egy önmegnyugtatásra alkalmas eszköz jelenléte. A szülő hosszabb-rövidebb ideig tartó távolmaradása szintén könnyebben viselhető, ha ő maga ugyan nincs jelen, de a „helyettesítője” igen. A nagyszülőknél egyedül töltött alkalmak – még ha csak néhány óráról van is szó – a szülő hiányától való szenvedést is jelentik. A kórházi tartózkodás, a közösségbe kerülés, a bölcsőde, az óvoda megkezdése, mind olyan helyzetek a kicsi életében, amikor megnő a jelentősége ezeknek a biztonságot jelentő tárgyaknak.
Mint annyi minden másban, ebben sem egyformák a gyermekek. Van, akinek szinte alig van szüksége erre a biztonságra, inkább csak az esti elalváshoz vagy idegen helyzetekben használja. A másik gyermeknek pedig szinte állandó társa az adott tárgy. Az egyik gyermek 2 éves kor körül teljesen függetlenedik a biztonságot adó tárgyától, a másik gyermeknél azonban még az iskolában is meghúzódik a táskában.
A bölcsődei és óvodai beszoktatásnál a legtöbb gyermek hosszabb-rövidebb időre igényli a macija, kutyusa, „takarija” jelenlétét. Az intézményekben is fontos ennek elfogadása, különösen az első időszakban – ha a gyermek igényli, folyamatosan is –, majd később csak az alvási időszakokhoz kötődően.
Kutatások és szülői tapasztalatok is igazolják, hogy 3-6 éves korban, amikor intenzívvé válnak a gyermek külső kapcsolatai, fokozottan szüksége van ezekre a „társakra”, melyek már nem az első átmeneti tárgyai, és gyakran lehet őket váltogatni, mégis biztos kapaszkodót adnak a társas elbizonytalanodás helyzeteiben éppúgy, mint a megélt kudarcok, frusztrációk esetében. Azáltal, hogy növelik a gyermek biztonságát, csökkentik az aktuálisan megélt szorongás és stressz mértékét, valamint a gyermek kifelé megnyilvánuló agresszióját, ami sok esetben a belső feszültség csökkentését szolgálja.
Az átmeneti tárgyak változó szerepet töltenek be a gyermek életében, játszótárssá is válnak, már nemcsak ők adnak biztonságot, hanem őket lehet megvédeni, gondoskodni róluk. Segítenek a másik érzelmeinek, gondolatainak megértésében, az empátia fejlődésében, megteremtik a lehetőséget a megtapasztalt anyai minta beépítésére, a saját élmények mással való átélésére, most már a másik: a szeretetet, a biztonságot adó szerepkörben.
Forrás: Kereki J. – Tóth A. (szerk.) (2019): Lépések. Módszertani kézikönyv a kora gyermekkori intervencióban dolgozó szakemberek számára. EFOP 1.9.5 A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése projekt. Budapest, Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.
Szabó Győzőné Magdi
