Az új élethelyzet olyan elvárásokat támaszt a családtagokkal szemben, amelyekkel az addig bevált viselkedési keretek között nem lehet megbirkózni; új megküzdési stratégiákra van szükség. A problémák jellegét elsősorban az új család összetétele és a családtagok korábbi élettörténete határozza meg. Más lehet a konfliktusok forrása, ha gyermekes párok költöznek össze, és más, ha egyiküknek még nincs gyermeke, és megint más, ha van gyermeke, de nem hozza őket az új kapcsolatba.
A mozaikcsalád tagjai általában komoly veszteséget éltek meg korábban, ami – attól függően, hogy hogyan és milyen mértékben dolgozták ezt fel – lényegesen befolyásolhatja aktuális érzéseiket és önértékelésüket. A gyermekeknek van egy máshol élő, vagy egy elhunyt vérszerinti szülője, aki távollétében is fontos tényező marad a család rendszerében. A gyermekekben konfliktus alakulhat ki a távol lévő és a nevelőszülő között, amely különböző pszichés tünetekben mutatkozhat meg.
A pótszülő megjelenésével a gyermekek kapcsolata a különélő szülővel bizonytalanabbá válhat, és félelmeket válthat ki. Mivel a kisebb gyermekek még nehezen fejezik ki az érzelmeiket, gyakran szorongással, alvási nehézségekkel, esetleg agresszióval reagálnak a feszültséggel teli helyzetekre. Minél inkább elismeri, megbecsüli a pótszülő a különélő szülőt, a gyermekek annál könnyebben fognak alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. Ehhez azonban arra van szükség, hogy tudjanak örülni annak, ha a gyermekek jól érzik magukat a vérszerinti szüleiknél, és ne rivalizáljanak egymással például ajándékokban, programokban. A kisebb gyermekek a különélő szülőt is a családhoz tartozónak érzik. Ha ezt a felnőttek nem ismerik el, a gyerekek különböző taktikákkal lavírozni kezdenek a két szülő között, ami azonban szintén belső feszültségek forrása lehet.
Előfordulhat, hogy a gyermek elköteleződik ugyan az egyik szülő mellett, de mindezt csak azért teszi, hogy csökkentse a szülei közötti feszültséget. Az új családdá válást megelőzően a gyermekek hosszabb-rövidebb ideig egyedül élnek az egyik szülőjükkel, így az új családtagnak tulajdonképpen egy már létező, állandó kapcsolati mintákkal és szabályokkal rendelkező alrendszerben kell megtalálnia a helyét.
A családnak újra kell szerveződnie, ami általában a krízishelyzetekhez hasonló feszültségekkel jár. A pótapa- és a pótanyaszerep folyamatos kölcsönhatások révén alakul ki, ami minden családtagtól türelmet és toleranciát kíván. Általánosságban ez egy hosszú folyamat eredménye. Azok a szülők, akik „azonnali szeretetet” követelnek maguknak, gyakran frusztráltnak és elutasítottnak érzik magukat. A pótszülő jogilag nem gyakorolhat szülői felügyeleti jogokat partnere gyermekeivel, ugyanakkor a szülői alrendszerhez tartozik. A nem saját gyermekekkel szemben nehéz lehet a szülői szerep gyakorlása, a gyermekek között féltékenység és versengés alakulhat ki. Fontos, hogy adjanak időt maguknak és a gyermekeknek is a kapcsolat alakulására.
A család formálódásával párhuzamosan történik a párkapcsolat alakulása is, ami tovább nehezíti a családtagok helyzetét. Mivel legalább az egyiküknek már van(nak) gyermeke(i), kimarad az életükből a gyermek nélküli összehangolódási időszak, ami egyébként is konfliktusokkal terhelt a párok életében. A pótszülőnek, már kezdettől fogva, minden felkészülés nélkül egy egész családdal van dolga. Amennyiben nincs saját gyermeke, kevés tapasztalattal rendelkezik a gyermeknevelés terén, mégis megkívánhatják tőle a gyermek(ek)kel való megfelelő bánásmódot. Gyakori elvárás, elsősorban a pótapákkal szemben, hogy segítsenek az édesanyának a határok felállításában, a fegyelmezésben. Ha vannak gyermekei, az eddig megszokottaktól teljesen eltérő értékeket, szabályokat és együttélési szokásokat közvetíthet az új család számára. A gyakorlati tapasztalatok alapján a mozaikcsaládból származó gyerekek gyakran nagyobb érzelmi intelligenciával rendelkeznek, és készek arra, hogy ésszerű kompromisszumokat kössenek.
Amennyiben a mozaikcsaládban közös gyermek születik, egy újabb fontos családi alrendszer jön létre, ami bizonyos tekintetben egy nukleáris családnak tekinthető a mozaikcsaládon belül. A közös gyermek gyakran azt a szerepet tölti be, hogy valamilyen egységet hozzon létre a két családrész között, ennek minden terhével együtt. További nehézséget jelenthet a nagyobb gyermekek részéről megjelenő testvérféltékenység, ami ebben a helyzetben fokozottabb lehet.
Ha a felnőttek kapcsolata stabil és harmonikus, illetve a családtagok megpróbálják megérteni egymást, akkor esély van arra, hogy mozaikcsaládként is kiegyensúlyozott családi életet éljenek.
Amennyiben ez nem sikerül és állandósulnak a konfliktusok a családtagok között, vagy bármilyen pszichés probléma merül fel, érdemes szakember, elsősorban pár- és családterapeuta segítségét kérni.
Forrás: Kereki J. – Tóth A. (szerk.) (2019): Lépések. Módszertani kézikönyv a kora gyermekkori intervencióban dolgozó szakemberek számára. EFOP 1.9.5 A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése projekt. Budapest, Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.
Szabóné Harangozó Andrea
