A várandósság kilenc hónapja testi és lélektani szempontból is három szakaszra tagolódik. Az édesanya az első három hónapban még próbálja felfogni és befogadni a tényt, hogy gyermek fogant a testében, majd az idő előre haladtával fokozatosan jut el érzelmileg is a gyermekvárás állapotába. Ekkor már nemcsak tudja, hanem érzi is megváltozott helyzetét.
A második harmadban a kismama figyelmének fókusza önmagáról a magzata felé irányul. Hogyan fog kinézni? Egészséges lesz? Kire fog hasonlítani? Milyen lesz a természete, inkább nyugodt vagy aktív? – ilyen, ezekhez hasonló kérdések foglalkoztatják. A magzat pedig már minden kétséget kizáróan jelt ad magáról, mozgolódása azt üzeni: „Itt vagyok, figyelj rám!”
Az utolsó három hónap lelki témája a szülésre való felkészülés, a másállapottól való búcsúzás, valamint a baba elengedése a várandósság testi szorosságából. Ez a fészekrakás, a gyermek fizikai helyteremtésének időszaka is.
Míg régebben a szakemberek azt gondolták, a kilenc hónap alatt lefut egy genetikai program, és megtörténik a test kialakulása, ma már úgy látjuk, hogy a fejlődésben nagy szerepet játszanak a magzatot ért környezeti hatások is, amelyeket az anya közvetít számukra. Ide nem pusztán a táplálkozás, esetleg a károsító tényezők (dohányzás, drog) tartoznak, hanem az anya hangulati állapota, érzelmei, életritmusa is.
A tudományos kutatások nyomán elmondhatjuk, hogy a magzatok érzékszervei már a várandósság felénél működnek. Egész testükkel érzékelik a magzatvíz áramlását és a méhlepény, köldökzsinór tapintását, hallják a külső hangokat, valamint az anya testének belső hangjait is (a véráramlás zúgását, az emésztés hangjait). Ismerkednek az ízekkel (szeretik az édes ízt, a keserűt viszont kerülik), és nézelődnek is az anyaméh derengő félhomályában. Az ultrahangos felvételeken láthatjuk, ahogy a magzatok mosolyognak és sírnak, a vizsgálatok szerint érzékelik a fájdalmat. Sok mindent megtanulnak (például az anyanyelv hangzásvilágát), gyűlnek az emlékeik, sőt álmodnak is.
Egy ember élete tehát nem a születéssel, hanem a fogantatással kezdődik. Magunkkal hozzuk az anyaméhben szerzett tapasztalatainkat, és ezek mind-mind hozzájárulnak testünk, személyiségünk, kapcsolódásaink formálódásához.
A várandósság időszaka alatt lelki egészségünk megőrzése érdekében sokkal nagyobb szükségünk lehet segítségre, mint más, kevésbé érzékeny életszakaszban.
Erős megtartó erővel bír, ha kismamaként támaszkodhatunk közvetlen családtagjainkra, valamint a barátainkra, akikkel megoszthatjuk nem csak az örömeinket, hanem az esetleg felmerülő nehézségeinket is. Rendkívül fontos, hogy ne maradjunk magunkra a várandósság idején! Amennyiben a környezetünkben nem találjuk meg az érzelmi támaszt, akkor kereshetünk egy közösséget (vallási csoport, várandósklub) vagy segítő szakembert (védőnő, mentálhigiénés szakember, pszichológus), aki támogatást jelenthet számunkra.
A stresszkezelés szintén kulcsfontosságú ebben az időszakban, hiszen a krónikus stressz számos komplikáció, például koraszülés forrásává válhat. Valamilyen relaxációs technika megtanulása kiváló eszköz a szorongás csökkentésére. A szakembertől elsajátítható autogén tréning a legalaposabban kidolgozott relaxációs módszer. Más, egyszerűbb ellazulást segítő technikák is megtanulhatók könyvből vagy hanganyag felhasználásával. A belső feszültség szabályozásához még a nem túl megterhelő sport, továbbá a jóga is hozzájárulhat.
A naplóírás egy már-már feledésbe merülő, ám kiváló lélektani eszköz az érzelmi folyamatok rögzítésére és a feszültség „kiírására”, elengedésére, sőt a várandósság leírt története értékes lehet a későbbiekben is.
Forrás: Kereki J. – Tóth A. (szerk.) (2019): Lépések. Módszertani kézikönyv a kora gyermekkori intervencióban dolgozó szakemberek számára. EFOP 1.9.5 A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése projekt. Budapest, Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.
Szabóné Harangozó Andrea
