A gyermek személyiségfejlődésében, énképének alakulásában az Önök által adott visszajelzéseknek döntő szerepük van. A szülők, és legtöbbször a gyermeket gondozó anya alakítja ki azt az érzelmi környezetet, amely biztosíthatja, hogy a gyermek megfelelő szintű önbizalma és önértékelése kialakuljon.
A túlóvó szülők igyekeznek gyermeküket minél szorosabb közelségben tartani, folyton körülötte vannak, hogy megóvják minden veszélytől, ártalomtól. Ezek a szülők hajlamosak mindenért aggódni, és még azoktól a veszélyektől is próbálják megvédeni gyermeküket, amelyek csupán az ő képzeletükben jelennek meg. Egy olyan világ képét közvetítik felé, ami tele van fenyegetéssel. Valójában nem bíznak saját gyermekük azon képességében, hogy vigyázni tudnak magukra; úgy gondolják, nekik kell állandóan készenlétben állniuk. A túlvédő anyák nehezen engedik el gyermeküket, és nehezen követik a növekedéséből adódó változásokat.
A túlgondoskodás érzelmi téren is megjelenik. Ha a gyermekben bármilyen feszültség, negatív érzelem keletkezik, a szülők igyekeznek azonnal beavatkozni. Nem hagynak időt, lehetőséget arra, hogy a gyermek maga „oldja meg”, hanem azonnal közbelépnek, elárasztják szeretetükkel, törődésükkel. A folyamatos törődés és féltés miatt fennmarad a szimbiotikus kapcsolat, ami odavezet, hogy az így nevelt gyermekek nem ismerik fel saját vágyaikat és késztetéseiket, passzívak lesznek, a szüleiktől függenek, és tőlük várják, hogy kitalálják számukra a világot. A szülők túlóvó attitűdje miatt kimarad náluk a gyakorlás, ezért törvényszerű, hogy az életük tele lesz kudarcokkal.
Vannak olyan szülők, akik kevés empátiával rendelkeznek, és kevés pozitív érzelmet mutatnak saját gyermekük iránt, alig adnak elismerést, dicséretet. A túlzottan autoriter, önkényeskedő szülő elutasítja gyermeke kötődési igényét, nem ismeri igazán a fejlettségi szintjének jellemzőit, ezért gyakran olyan dolgokat vár el tőle, amire az életkorából adódóan még nem képes. Mindemellett erősen korlátozza a viselkedését, a „nem szabad!” túl sűrűn hangzik el. A szülő a saját maga által kialakított szabályokat igen mereven alkalmazza, nem alkalmazkodik rugalmasan a gyermek igényeihez, kapcsolatukból hiányzik a kompromisszum készség. Ez a nevelés azt eredményezi, hogy a gyermek önértékelése, önbizalma alacsony lesz. Ha érdeklődésére, kíváncsiságára, vágyaira elutasítás, esetleg büntetés a válasz, akkor az így keletkező feszültség miatt visszahúzódó lesz, vagy agresszióval reagál – amit a kontrolláló szülő ismét csak büntet. A gyermek érzelmi igényei kielégítetlenül maradnak, csak korlátokkal találkozik, s ha az agressziója kifelé nem tud megnyilvánulni, ez akár testi problémákhoz is vezethet, a többi ember iránt pedig bizalmatlanságot alakít ki.
Vannak túlságosan egocentrikus, érzelmileg elhanyagoló szülők. Kevés érdeklődést és kevés szeretet mutatnak gyermekük iránt, akinek a születése után alig várják, hogy visszatérjenek korábbi életükbe. Gyakran bízzák a kicsit másokra, de ha együtt vannak, akkor sem szívesen játszanak, foglalkoznak vele, nem szívesen veszik fel. Vagyis a gyermek kötődési igényét ők is elutasítják, de őt magát nem korlátozzák, a viselkedését sem szabályozzák. Ennek eredményeként a gyermekbe mélyen beivódik az elutasítottság, az értéktelenség érzése, továbbá a szorongás. Az érzelmileg elutasított gyermek nem tud azonosulni a szülővel, elutasítja annak értékrendjét, viselkedésében könnyen megjelenik az agresszió.
A nárcisztikus szülők nem úgy tekintenek a gyermekeikre, mint önálló, autonóm lényre, hanem mint saját személyiségük kiterjesztésére, gyakran azt várják el a tőlük, hogy mindazt, amit maguk nem voltak képesek elérni, azt majd a gyerekeik érjék el. Emiatt nagyon kicsi terük és lehetőségük van arra, hogy felfedezzék saját érdeklődésüket és lehetőségeiket. Amikor egy szülő azt erőlteti, hogy a gyermeke balett-táncos, szépségkirálynő, korcsolyázó vagy focista legyen, akkor ezt a törekvést legtöbbször úgy tünteti fel, mintha igazából a gyermek igényelné ezt, és el is várja, hogy ezt ő is így élje meg.
A következő kérdések megválaszolása segítheti Önöket abban, hogy felismerjék, ha esetleg egy nem megfelelő szülői viselkedést követnek:
Változásra akkor van esély, ha képesek megérteni szülői működésük hatását, és elkezdenek gondolkodni arról, hogy mi az akadálya a meleg, elfogadó szülői viselkedésüknek. Ebben a folyamatban gyermekpszichológus, és/vagy pár- és családterapeuta tud Önöknek segítséget nyújtani.
Forrás: Kereki J. – Tóth A. (szerk.) (2019): Lépések. Módszertani kézikönyv a kora gyermekkori intervencióban dolgozó szakemberek számára. EFOP 1.9.5 A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése projekt. Budapest, Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.
Szabóné Harangozó Andrea
