Kik a veszélyeztetettebbek? Miért kerülnek egyes gyermekek áldozati szerepbe? Mi az oka annak, hogy ők gyakrabban szenvedik el társaik agresszív megnyilvánulásait (pl.: csúfolódások, piszkálódás, kiközösítés, lökdösődés, játékok elvétele stb.)? Hogyan segíthetünk nekik? Ezekre a kérdésekre igyekszünk választ adni ebben a cikkben, és körbejárjuk az áldozattá válás rizikófaktorait, az áldozati szerep jellemzőit és a figyelemfelhívó jeleit.
Általában az átlagostól eltérő sajátosságok felkeltik a kortársak figyelmét. Akik valamilyen külső testi jegy (pl.: szemüveges, túlsúlyos) vagy tulajdonság alapján kitűnnek a csoportból, azokra felfigyelnek a többiek, és gyakrabban választják ki célpontként. Viselkedészavarokkal, mentális és pszichés problémákkal küzdő gyermekek is könnyebben kerülhetnek áldozati szerepbe, mert magatartásuk sokszor zavaró, érthetetlen és nehezen tolerálható társaik számára.
Személyiségjegyek
Az áldozattá válás okait feltáró vizsgálatok szerint bizonyos tényezők gyakrabban megfigyelhetők, ilyen például az alacsony önértékelés, a gyengébb társas készségek, az ügyetlenebb mozgás, valamint a barátok hiánya és a csoporton belüli népszerűtlenség. Ezek olyan jelek, amelyekre a gyermek környezetében lévő felnőtteknek (szülők, nagyszülők, óvodapedagógus) mindenképpen érdemes odafigyelniük.
Az áldozatok általában szorongóbbak, elővigyázatosabbak és érzékenyebbek, mint a többiek. Az alacsony önértékelés, a szorongás vagy a magány sérülékennyé és kiszolgáltatottá teszi őket. Jellemző rájuk a túlzott megfelelni akarás és hajlamosak önmagukat vádolni a helyzetük miatt. Vágynak arra, hogy elfogadják őket, de gyenge szociális készségeik következményeként nem tudják, hogyan közeledjenek a többiekhez, vagy éppen a kortársak kapcsolódására, kezdeményezésére reagálnak kissé ügyetlenebbül. Gyakran kommunikációs zavarokkal küzdenek. A csökkent én-hatékonyság érzés (az a hit, hogy viselkedésével képes elérni a kitűzött célját) és a magabiztos fellépés hiánya miatt nem tudják megvédeni magukat. Népszerűtlenségük és alacsony társas státuszuk miatt többiek általában nem állnak melléjük, nem védik meg őket, így a jellemzőik (szorongás, alacsony önértékelés, gyengébb társas készségek stb.) egymást erősítve tovább rontják a helyzetüket.
Ezen a ponton fontos megemlíteni azt is, hogy vannak gyermekek, akik bár eltérő jegyekkel rendelkeznek (pl.: más kultúrából érkezők, eltérő bőrszínűek vagy gyengébbek egy-egy területen stb.), mégsem kerülnek áldozati szerepbe, sőt kifejezetten népszerűek a csoportban. Ennek oka az, hogy társas kompetenciáik nagyon jó színvonalúak, aminek segítségével ellensúlyozni tudják a többiektől eltérő tulajdonságaikat, „másságukat”, és barátokat szereznek maguknak.
Készségek
Óvodáskorban a mozgás különösen fontos a játéktevékenységeknél. Az a gyermek, aki nem a korának megfelelően mozog, ügyetlen (pl.: a labdakezelésben) vagy nagyon bátortalan, folyamatos kudarcokat, sikertelenséget élhet át. Az ettől való félelem és a társak elismerésének hiánya népszerűtlenné teheti, és emiatt könnyen kerülhet áldozati szerepbe. A népszerűtlen gyermekeknek általában nincsenek barátaik, vagy csak egy-két csoporttársukhoz kötődnek (sokszor egyoldalúan) és a csoporton belül peremhelyzetben vannak.
A tartós betegséggel élő gyermekek esetében szintén nem ritka a népszerűtlenség. Az őket körülvevő fokozottabb figyelem a kivételezettség érzését keltheti a csoporttársakban, amire válaszként megjelenhet a kiközösítés. Emellett a betegséggel összefüggő gyakori hiányzás nehezítheti a csoporton belüli baráti kapcsolatok kialakulását és fenntartását, így kívül rekednek, peremhelyzetbe kerülnek.
A gyermekek lelkiállapotát erőteljesen befolyásolják azok az életesemények, amelyek jelentős változást okoznak a már megszokott közegében, kapcsolatrendszerében. A válás, az újraházasodás, a halál, a gyász, a költözés, kistestvér születése, tartós betegség a családban stb., olyan krízishelyzetek, amelyek alapvetően megingatják a gyermek biztonságérzetét. Különösen akkor, ha nem társul mellé szeretetteljes családi légkör, támogatás, és nem kap a gyermek a korának megfelelő információkat a szüleitől. Ezek az élethelyzetek a viselkedését – átmenetileg vagy tartósabban – megváltoztathatják. Komoly stresszforrást jelentenek számára, amit kezelnie kell, ez pedig erőteljesen igénybe veszi az alkalmazkodási kapacitását, szorongások és félelmek jelenhetnek meg a viselkedésében.
A gyermekek nem egyformán reagálnak ezekre a megterhelő helyzetekre. Van, akinél hangulati ingadozás alakul ki, esetleg kedvtelenebb és visszahúzódóbb lesz. Mindezek védtelenebbé teszik őt a csoportban, ami „támadási felület”-et ad az áldozattá váláshoz. Másoknál viselkedésproblémák, dühkitörések jelentkeznek, feszültebbek, ingerlékenyebbek lesznek. A gyermek többször kerülhet áldozatszerepbe, de agresszívvá is válhat, sőt ez a két szerep váltakozva is megjelenhet.
Ha szülő nem vagy csak nagyon nehezen engedi a gyermekét önállósodni, és minden probléma, akadály leküzdésében helyette cselekszik, akkor a gyermek társas kompetenciái, megküzdési stratégiái nem tudnak fejlődni. A szülő távollétében ezeknek a készséghiányoknak a következtében társas közegben, kortárscsoportban számos kudarchelyzetet élhet át. Ha a gyermek nem rendelkezik korának megfelelő eszköztárral az agresszív szituációk vagy kihívást jelentő helyzetek kezeléséhez, az szintén hajlamosító tényező lehet az áldozati szerep betöltésére.
Azokra a gyermekekre, akik valamilyen oknál fogva rendszeresen áldozattá válnak, illetve nem képesek magukat megvédeni, különösen oda kell figyelni, mert ennek hátterében súlyosabb okok is meghúzódhatnak (pszichés vagy mentális problémák, traumatikus események stb.). Azonban bármi is a kiváltó ok, az ilyen gyermekeknek segítségre van szükségük. Ha az áldozatszerep állandósul és rögzül, az pszichoszomatikus tünetek kialakulásához vezethet és problémát okozhat a személyiségfejlődésben, a későbbi társas kapcsolatokban vagy az iskolai sikerekben egyaránt. Egy ilyen helyzetben szükség van a szülők és az óvodapedagógus vagy egyéb szakemberek együttműködésére.
A legfontosabb cél, hogy a gyermek csoporton belüli helyzete változni tudjon. A kiközösített gyermeknek sokat segíthet, ha valamilyen pozitív szerepben jelenhet meg a csoport előtt, ami a népszerűségét és az önbecsülését is növelheti. Fontos a társas készségek erősítése, fejlesztése (pl.: az érzelmek felismerése és kifejezése, a másik helyzetébe való beleélés, különböző viselkedési alternatíva megismerése, konfliktushelyzetek kezelése, önérvényesítés). Érdemes olyan óvodán kívüli szabadidős programokra elvinni, ahol sikerélményeket szerezhet, és lehetősége nyílik más szerepbe kerülni, töltekezni. Ezeket a pozitív tapasztalatokat aztán magával tudja vinni a konfliktushelyzetekbe. Legvégső esetben szükség lehet óvodaváltásra. Sokszor azonban egészen kevés támogatás is elegendő ahhoz, hogy a nehéz élethelyzetekben lévő vagy krónikus betegséggel élő, esetleg gyengébb társas készségekkel rendelkező gyermekek is hatékonyan és kreatívan tudjanak megküzdeni a problémáikkal.
Természetesen az agresszív gyermekekkel is foglalkozni kell, mert nekik is támogatásra van szükségük. Ennek egyik módja lehet az érzelmi intelligencia fejlesztése és az érzékenyítés, ami a „másság”, az átlagostól való eltérés (pl.: tehetség, bőrszín, fogyatékosság, kisebbségi kultúra, eltérő hagyományok, hátrányos helyzet stb.) elfogadásának a hangsúlyozását jelenti. Meg kell tanítani a gyermekeknek, hogy sokan vagyunk sokfélék. A világ színes és pont attól szép, hogy mindenkiben van valami, ami egyedi, és mindenki értékes, amit meg kell látni. Ennek a látásmódnak a gyökerei a szülők példamutatása alapján, a családban alapozódnak meg, de megszilárdulásában az óvodának is rendkívüli jelentősége van.
Ezek a gyermekkori sérelmek felnőttkori életvezetésünkre is hatással lehetnek (pl.: bántottak, kiközösítettek, megaláztak, kétségbe vonták a képességeinket stb.). Sokszor nem is vagyunk tudatában annak, hogy ezek erőteljes befolyást gyakorolnak a lelkiállapotunkra, döntéseinkre, szemléletmódunkra. Gondolataink tudatos megfigyelésével tudjuk tetten érni ezeket az áldozati sémákat, például: „Nekem semmi sem sikerül; Szinte semmi sincs, amit ne tudnék elviselni, ha szeretek valakit; Sosincs szerencsém; Nekem ez nem jár; Nem én tehetek róla, hogy így alakultak a dolgok; Fel kell áldoznom magam a családomért; Mindegy milyen sokat adok, az sosem elég”. Ha a kisgyermekkori sérelmeinkkel nem tudtunk kihez fordulni, és nem sikerült feloldani ezeket magunkban, akkor kérjük pszichológus segítségét, hogy megszüntessük a mélyen rögzült áldozatszerepünket.
Bajor Anita
