Szocializációnak azt a folyamatot nevezzük, mely során a gyermek lépésről lépésre találkozik a nagyvilággal és bevezetődik, beilleszkedik a társadalomba. Ennek során megismeri a környezetét és önmagát, kialakítja személyes identitását („ki vagyok én”). Normákat, értékeket, szerepeket, viselkedésmódokat sajátít el, valamint megtanulja az együttélés szabályait. Az ezekhez szükséges alapkészleteket és mintákat elsősorban a család (az anya, az apa, a testvér, a nagyszülők) nyújtja, ami a szocializáció elsődleges színtere. Majd a gyermek növekedésével egyre nagyobb szerepe lesz a tágabb környezetnek, a kortársaknak és végső soron az egész társadalomnak, kultúrának.
Már az újszülött sem passzívan van jelen a környezetében, hanem a veleszületett reflexeivel kapcsolatot tart a külvilággal. Néhány hetes korában megjelenik a felélénkülési reakció (mosolyog, amikor meglátja az édesanyját vagy a cumisüveget). Ebben az időszakban az anyai gondozás és közelség a legfontosabb, a vele való kapcsolatnak kitüntetett jelentősége van. Ez a szeretetkapcsolat, megalapozza a gyermek későbbi érzelmi, értelmi és társas fejlődését. A csecsemő számára az édesanyja jelenti a nagyvilágot, ő a közvetítő. Az édesanya feladata, hogy apránként bevezesse gyermekét a külvilágba.
Az első életévben fokozatos megjelennek a családtagok körülötte (nagyszülők, unokatestvérek, nagybácsik, nagynénik), és kíváncsian figyeli a hozzá közelítő embereket. 6-12 hetes kor körül már tudatosan mosolyog, így veszi fel a kapcsolatot másokkal. Féléves kor környékén azonban elkezd különbséget tenni a körülötte lévők, az őt gondozók és az idegenek között. Sírni kezd, ha meglát egy ismeretlen személyt. Ennek ellenére nagyon fontos, hogy egy számára biztonságot nyújtó személy jelenlétében, minél többet találkozzon felnőttekkel és gyermekekkel egyaránt, mert így hozzászokhat az emberekhez.
A hathónapos és hároméves kor közötti időszak egy nagyon érzékeny periódus a gyermek életében. Ekkor alakul ki a szeparációs szorongás, ami azt jelenti, hogy nehezen viseli az édesanya távollétét (pl.: ha más vigyáz rá). Ebben a korszakban egy napnál hosszabb időre még olyan személyre sem szerencsés ráhagyni a gyermeket, akit rendszeresen lát (pl.: nagyszülő). Fokozatosan kell hozzászoktatni az anya távollétéhez. Ez azt jelenti, hogy kezdetben az édesanyja jelenlétében megismeri, megszokja azt a személyt, aki vigyázni fog rá. Majd először néhány percre kimegy az anya a szobából, utána apródonként lehet növelni az időt (pl.: az édesanya leszalad a sarki boltba). A gyermek viselkedése (pl.: mennyi ideig sír az anya után, mennyire lehet megnyugtatni) alapján lehet lassanként növelni a távollét idejét. Az új helyzetekhez való sikeres alkalmazkodás feltétele az anya és a gyermek közötti biztonságos kötődés, de alkati sajátosságok is szerepet játszanak az ismeretlen helyzetekre adott reakciókban.
Amikor a gyermek elkezd járni, fontossá válik a környezetének felfedezése. Már egyre több személy jelenik meg az életében, találkozik más gyermekekkel, a család barátaival, ismerőseivel. A társas készségek kibontakozása és gyakorlása érdekében lényeges, hogy a gyermek minél többet találkozzon kortársakkal is. Ehhez remek lehetőséget adnak a játszóterek, játszóházak.
A gyermekek hároméves korukig csak egymás mellett játszanak, az együttjátszás még nem jellemző. Azonban utánzás révén az egymás melletti játszásból nagyon sokat tanulnak. Megtanulják a másokkal való együttműködés és a társas helyzetek kezelésének alapjait. Ezekben a szituációkban lényeges a szülő jelenléte, aki segít a gyermeknek abban, hogy például hogyan adjon oda vagy kérjen el egy játékot, ha az megtetszett neki, és hogyan kell azt megköszönni. Ezt a kisgyermek egyedül még nem tudja megcsinálni, és nem elég szóban elmondani neki vagy rászólni, hogy „ezt nem szabad”, hanem cselekvésesen meg kell neki mutatni, hogyan csinálja.
Érdemes megtalálni az egyensúlyt a segítségadás és a háttérbe húzódás között. Nem szükséges a gyermekek minden összetűzésébe beavatkozni. Fokozatosan engedjük, a gyermekek maguk próbálják megoldani a nézeteltéréseiket, hogy ezáltal alakuljanak, fejlődjenek a társas készségek. Csak akkor szükséges közbelépni, amikor már láthatóan nem tudják kezelni a helyzetet.
A gyermek óvodába kerül. Kitágul a világ, kikerül a szűk családi körből, és egy közösség tagjává válik. A kortársak kerülnek előtérbe és rendkívül fontossá válik a velük való együttlét és játék. A közös játékokban már megjelenik az együttműködés igénye, és játék közben a gyermek lassacskán kezd megfeledkezni a szülői jelenlétről. Ez azt jelenti, hogy például a játszótéren egyre ritkábban figyeli, hogy édesanyja ott van-e még, illetve egyre kevesebb alkalommal szalad oda hozzá érzelmi töltekezésért, a biztonság átéléséért.
A gyermek életében megjelennek a baráti kapcsolatok, amit elősegít az is, hogy kezdi megérteni, hogy a másik ember gondolatai, érzései az övétől eltérők lehetnek. Az óvodába történő beszoktatás folyamatát nehezítheti, ha a gyermeknek nem voltak előzetes élményei a kortársakról, gyermekközösségről, és nem szerzett tapasztalatokat az alapvető társas helyzetek kezelését illetően.
A gyermeknevelés, a szocializáció folyamata a társadalomba való bevezetést is magába foglalja, így a családon kívüli kapcsolatok és közösségek nagyon fontos szerepet játszanak a gyermek életében. A tágabb kapcsolati hálóba beletartozhatnak a szomszédok, a rokonok, a barátok, az ismerősök vagy valamilyen közösség tagjai. A társas kapcsolatok egyrészt biztonságot, hátteret és támaszt adnak a családnak, másrészt a rokonokkal, barátokkal való rendszeres találkozás, és a közösséghez tartozás alakítja, és erősíti a gyermekben a „hová tartozom” érzését, továbbá személyes identitásának kialakulását. Mivel a szocializáció során a gyermek kezdetben az utánzás és a modellkövetés, később pedig az azonosulás útján sajátítja el a megfelelő viselkedésformákat, így a tágabb kapcsolati háló a társas szituációk és modellszemélyek sokféleségét is biztosítja a számára. Emellett lehetővé teszi a különböző szokásokkal, embertípusokkal való megismerkedést, azok elfogadását és a hozzájuk való alkalmazkodást.
(Bajor Anita)
