A sírás tehát hatékony segítséget nyújt a lelki egészség helyreállításában, amennyiben egy felnőtt a jelenlétével és az odafigyelésével támaszt nyújt. Ennek elmaradásával viszont a sírás romboló következményeit kockáztatja. Még ma is találkozni olyan nevelési tanácsokkal, amelyek arra bátorítják a szülőt, hogy hagyják magára a síró csecsemőt, mondván: „így tanulhat meg egyedül elaludni”, sőt még azzal is, hogy a „hisztiző”, zokogó gyermeket küldjék be az üres szobába, hadd gondolkodjék el a tetteiről.
Rendszeresen előforduló, elhúzódó sírás esetén rengeteg stressz hormon termelődik a szervezetben, ami vigasztalás és megnyugtatás híján akár napokon keresztül ezen a magas szinten marad. Ennek következtében a stresszre egyfajta túlzott érzékenység alakul ki. Túlérzékenységében a világ történéseit indokolatlanul gyakran fogja fenyegetőnek érzékelni, számos helyzetben reagál szorongással még akkor is, ha minden tökéletesen biztonságos körülötte. Síró gyermeket tehát semmiképp nem szabad magára hagyni, mindenképpen támaszt kell neki nyújtani nehéz pillanataiban!
Síró embert látva szinte automatikusan elhangzik a „Ne sírj!” felszólítás, természetesen a vigasztalás szándékával. A gyermekek igyekeznek megfelelni a felnőttek elvárásainak, s egy ilyen felszólításra időnként abba is hagyják a sírást, de az belül hangtalanul tovább folytatódik, s ezáltal, a feszültség bennük reked. A „Ne sírj!” helyett, inkább a „Szabad és lehet sírni” legyen a vigasztalás jelmondata, ezzel is segítve őt a megnyugvásban.
A csecsemők sírásmennyiségének megállapítása igencsak szubjektív dolog, és nagyban függ a szülők egyéni teherbírásától, valamint az elképzeléseiktől, hogy mikor tartják/érzik azt terhesnek, zavarónak. A huzamosabb ideig fennálló fokozott sírósság elbizonytalanítja a szülőt saját szülői kompetenciájában, a „nem vagyok jó anya, mert nem tudom megnyugtatni a babámat” érzésével küzdhet. Amennyiben ilyen és hasonló lelki folyamatokat él át, érdemes szakemberhez fordulni, hiszen ezek az érzések megakadályozzák, hogy saját ösztöneire tudjon támaszkodni a gyermek gondozásában és nevelésében.
Mivel a túl sok sírás hátterében organikus okok is állhatnak, ezért először ezeknek a problémáknak a kizárására van szükség. További szakorvosi vizsgálatra a házi gyermekorvostól kaphatnak beutalót. Más esetekben gyermekpszichológus, szülő-csecsemő és kisgyermek konzulens, vagy perinatális szaktanácsadó segítségét érdemes igénybe venni.
Forrás: Kereki J. – Tóth A. (szerk.) (2019): Lépések. Módszertani kézikönyv a kora gyermekkori intervencióban dolgozó szakemberek számára. EFOP 1.9.5 A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése projekt. Budapest, Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.
Szabóné Harangozó Andrea
