Ebben az időszakban gyermekük a legtöbb időt kúszással vagy mászással tölti, mellyel bárhová könnyedén eljut a lakásban. Emellett bútorokba kapaszkodva feltérdel, azután feláll. A felállás olyan helyen sikerül először, ahol jól meg tud kapaszkodni, például a járóka, vagy kiságy rácsában. Később a bútorok mentén kapaszkodva, oldalazva lépeget. A legtöbb kisgyermek 12-15 hónapos kor között kezd el önállóan járni. Általában két közeli bútor vagy két felnőtt között teszi meg első önálló lépéseit.
Abban leli örömét, hogy a tárgyakat kipakolja a kosárból, a dobozból, néha megpróbálja bele is rakni a kisebbet a nagyobba, vagy fordítva. Finoman, pontosan nyúl a játékokért, azokat egymásra helyezi. Ujjhegyeivel meg tud fogni apró tárgyakat is (kenyérfalat, kekszdarab, mazsola, madzag). Szívesen megkaparintja már a ceruzát, krétát, és próbál nyomot hagyni a papíron, táblán, aszfalton. Nagy lendülettel firkál.
Ha valamit szeretne megkapni, amit nem ér el, akkor a mutatóujjával rámutat a tárgyra. Fejrázással vagy a „nem” szóval jelzi, ha nem szeretne, és egyértelmű gesztussal vagy igennel jelzi, ha szeretne valamit. Több mint tíz egyszerű tárgyat vagy gyakori cselekvést kifejező szót megért. Sokat halandzsázik. Saját és közeli hozzátartozói nevét felismeri, például felfigyel rá, illetve rátekint. Utánozza a látott mozdulatokat (például tapsolás, ’pá-pá’). Érdemes olyan gyermekdalokat, mondókákat mondani a gyermeknek, amiket különféle mozdulatokkal lehet kísérni (például „Csip-csip csóka…”, „Fújja a szél a fákat…”, „Lóg a lába lóga…”, „Borsót főztem…”). Kérésre ismerős tárgyra mutat. Képeskönyvet nézeget.
Ebben az életkorban egyszer csak megjelennek az első kimondott szavak, melyek leggyakrabban a már igen változatos gagyogásból bukkannak elő. Ha szülőként ezeket megerősítjük, akkor a gyermek előbb-utóbb elkezdi használni. Ezek lehetnek valódi szavak (papa, baba, mama), de lehetnek hangutánzó szavak (vau, múúú, bee), vagy csak szótöredékek (ápa=lámpa, dadda=labda).
Az étkezés során megkísérli a kanalazást, esetleg kézzel nyúl a tányérba, az ételt a szájához viszi. Tulajdonképpen mindegy, hogyan próbálkozik, ebben a korban még nem kell az evőeszközhöz ragaszkodni. A bátrabbak akár már a felnőttekéhez hasonló állagút kóstolgatnak, a visszahúzódóbbak még maradhatnak az egyszerűbben elfogyasztható vagy puhább ételekkel való próbálkozásnál. Fontos, hogy türelemmel segítsenek gyermeküknek, és egy-egy hárítás után is igyekezzenek megkínálni új ízű, állagú falattal. A pohárból történő ivás gyakorlására is célszerű időt szánni, mert a cumisüveg használata hátráltatja a nyelv és a száj összetettebb mozgásainak begyakorlását.
Ebben az életkorban a kicsik nem mindig tudnak nyugodtan végigülni egy étkezést az etetőszékben, előfordul, hogy ott is szeretnének felállni, elindulni. Gyakori, hogy a szülők ilyenkor elektronikus eszközöket (tévé, tablet, telefon) használnak az „örökmozgó” viselkedés csökkentésére, de valójában ezek éppen az önállósodási folyamat gátjává válnak. Helyettük a gyermek figyelmét a tevékenységhez kapcsolódó tárgyak (pl. evőeszközök, falatok) kézbe adásával, vagy beszélgetéssel tartsák fenn.
Gyermekük az öltöztetésnél már segít Önöknek, amikor a kezét a ruha ujjába illesztik, igyekszik átdugni, fölemeli a lábát a cipő, zokni vagy a nadrágszár fölhúzásához. Tisztálkodásnál fogja a szivacsot, a fésűt, a fogkefét, és a megfelelő testrészhez viszi.
A gyermek fejlődése szempontjából kiemelt jelentőségű, hogy minél korábbi életkorban elkezdődjön a fejlesztése, ezért ha szülőként felmerül Önökben a probléma gyanúja, akkor mindenképpen forduljanak szakemberhez.
Az első életévekben elsősorban az egészségügy (védőnő, házi gyermekorvos) feladatai közé tartozik a fejlődés nyomon követése és a megkésetten, vagy eltérően fejlődő gyermekek minél korábbi felismerése. Mivel az előzőekben felsorolt tüneteknek lehetnek szervi okai, ezért első lépésben a védőnőt és/vagy a házi gyermekorvost keressék fel, aki szükség szerint különböző szakrendelésekre küldheti a gyermeket. Amennyiben a kivizsgálás semmilyen szervi okot nem igazolt, akkor a pedagógiai szakszolgálathoz, vagy a korai fejlesztő centrumhoz fordulhatnak, ahol a gyógypedagógusból, mozgásfejlesztő szakemberből (gyógytornász, szomatopedagógus, konduktor) és pszichológusból álló szakmai team tud segítséget nyújtani a gyermek további fejlődésének érdekében.
A terápiák sokasága nagy választási lehetőséget nyújt a családok számára. Mégis érdemes megfogadni azt a mondást, hogy a „kevesebb, néha több”. A szakemberek az első találkozás után segítenek kiválasztani azokat a terápiákat, amelyek a gyermek pszichomotoros fejlődése szempontjából a legfontosabbak. A sérülés specifikus terápiákról bővebben a „Terápiák” címszó alatt olvashatnak. Fontos továbbá, hogy ha bármilyen problémájuk adódik, bizalommal forduljanak a gyermeküket kezelő szakemberek felé, hiszen csak akkor tudnak Önöknek segíteni, esetleg más szakembertől további segítséget kérni.
Forrás: Kereki J. – Tóth A. (szerk.) (2019): Lépések. Módszertani kézikönyv a kora gyermekkori intervencióban dolgozó szakemberek számára. EFOP 1.9.5 A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése projekt. Budapest, Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.
Szabóné Harangozó Andrea
