A lelki egészséggondozás jelentőségére az elmúlt évtizedekben tért hódító pozitív pszichológia mutat rá. Ez a tudományterület nagy figyelmet fordít a mentális egészség előmozdítására, a boldogság, az autonómia, az önszabályozás, az optimizmus és a remény egészséget befolyásoló szerepére, valamint a tehetség és a kreativitás vizsgálatára. A pozitív pszichológia a betegségmodell-lel szemben a jóllétre koncentrál. Többek között olyan kérdéseket tesz fel és vizsgál, mint például: Miként tehetjük teljesebbé mindennapjainkat, hogyan élhetünk kiegyensúlyozott, elégedett életet? Hogyan tudjuk növelni mentális egészségünket, boldogságunkat és jóllétünket? Hogyan kezeljük a stresszt? Milyen erősségeinkre támaszkodhatunk a kibillent, megváltozott körülmények (pl.: betegség, krízis stb.) között? A pozitív pszichológiának számos területe és hatalmas szakirodalma van, ha szeretnénk ebben jobban elmélyedni, rengeteg könyv áll a rendelkezésünkre.
Tudunk-e igazán megpihenni, töltekezni, elengedni gondjaink terhét, megbékélni a megváltoztathatatlan dolgokkal, beletörődés helyett elfogadni azt, ami felett nincs hatalmunk, belátni korlátainkat, és a belső forrásokhoz folyamodva önmagunkat megerősíteni az élet küzdelmeire? Legtöbbünk válasza erre kérdésre az, hogy nem, mert nincs erre se időnk, se motivációnk. A mindennapok rohanásában elfelejtünk önmagunkra figyelni, nem értjük belvilágunk nyelvét, testünk jelzéseit hallgatásra intjük.
Testi, lelki bajainkért hajlamosak vagyunk a külvilágot, a körülményeket vagy másokat okolni. Azonban a békét először mindig magunkban kell megteremteni és nem kívülről várni. A külvilágunkban lázasan keressük a boldogító élményeket, a megnyugvást, másoktól várjuk a megoldásokat, pedig mindezek forrása bennünk van. Önmagunkkal törődnünk kell, mert ha mindig csak másokkal és a külvilággal foglalkozunk, akkor állandóan „készenléti üzemmódban” működünk, és így feléljük saját erőforrásainkat, energiáinkat, lelkileg és mentálisan kimerülünk, elsorvadunk. Ez nem önzőség! Az önmagunkkal való foglalkozás, a lelki higiénia busásan megtérül életünk minden területén.
Azzal tisztában kell lennünk, hogy csak azt tudjuk adni gyermekünknek és mindenki másnak, ami bennünk is megvan, amit erősítünk és ápolunk önmagunkban. Naponta néhány perc (akár felkeléskor vagy este elalvás előtt) céltudatos találkozás önmagunkkal már elegendő ahhoz, hogy lelki egészségünket karban tartsuk.
A két agyféltekénk eltérő funkciókat tölt be. A bal féltekéhez köthető a beszéd, a világról való tudás, ez a félteke a részletekre figyel, analizál, tervez, racionális, logikus, a külvilággal intenzív kapcsolatot tart, figyel az időre. A jobb féltekét érzelmi agynak is nevezzük, neki nincs időérzéke (de úgy is felfoghatjuk, hogy a jobb félteke az állandó jelenben él). Hozzá köthető a szimbolikus és holisztikus gondolkodás, a kreativitás, a művészetek, az intuíció, az érzelemvilág, a testtel való kapcsolat. A régen tudattalannak nevezett lélekrészünkről ma már tudjuk, hogy az nagyrészt a jobb agyféltekei mélyebb, zsigeri agyi működésekhez köthető. Nem véletlen van két agyféltekénk és a kettő között egy híd (kérgestest: Corpus callosum). Általában a mindennapjaink során a racionális, tudatos bal féltekénket használjuk, miközben a jobb féltekénk a kelleténél jobban háttérbe szorul. Pedig amit nem gondozunk, az elsorvad.
Az érzelmi agy nem tud beszélni, hanem képekben és konkrét, érzékletes, szemléletes képzetekben gondolkodik. A dolga pedig az, hogy a belvilággal intenzív kapcsolatot tartson, a szerveinkkel, az automatizmusokkal, a vegetatív idegrendszerrel, amelyeket csakis egyedül kezel. Az érzelmi aggyal is fontos foglalkozni és fejleszteni kell, mert így jön létre az egyensúly. Ahhoz, hogy a jobb féltekénket „megszólítsuk”, meg kell tanulnunk a nyelvét, melynek működési feltétele az, hogy csak rá figyeljünk. Ez pedig gyakorlatilag a befelé figyelést kívánja meg. Amikor belső utakon közlekedünk, akkor a jobb féltekénkkel kerülünk kapcsolatba. A jobb féltekés kapcsolattal az életünk minőségében, egészségi állapotunkban tudunk jelentős változásokat elérni. Ha ehhez a féltekéhez akarunk szólni, akkor képekhez, hasonlatokhoz folyamodunk; és a relaxációhoz, meditációhoz, imaginációhoz, vizualizációhoz nyúlunk. Ezek azok a belső utak, amelyeken keresztül eljuthatunk önmagunk vezérlő központjához, gyógyulhatunk, válaszokat kaphatunk, mozgósíthatjuk belső erőforrásainkat.
A stressz, a pszichoszomatikus tünetek és a betegségek kezelésének a relaxáció a legtermészetesebb orvossága. A relaxáció azoknak a módszereknek a gyűjtőfogalma, amelyek segítik a feszültségek testi-lelki elengedését, az idegrendszer egyensúlyának helyreállítását és rávezetnek arra, hogyan szabaduljunk meg a rossz kötöttségeinktől, hogy kivezessenek a beszorultság állapotából.
Meditációban – mely a mentális tréningek gyűjtőfogalma – a relaxáció is benne van, azonban más az „úti cél”. A nyolcvanas évek tudományos kutatásainak eredményei óta a meditáció egyértelműen elszakadt a vallási gyökerektől és tartalomtól. A mentális tréninggel kapcsolatban van a legtöbb félreértés. A hívők különösen érzékenyek, mert idegen hitek becsempészésétől tartanak. Azonban minden embernek joga van meditálni. A tudománynak (idegtudományok, pszicho-neuro-immunológia, sejtbiológia) köszönettel tartozunk azért, hogy az ember egészségének szolgálatában kidolgozta a tudományos, tiszta meditációs módszertant.
A meditációt a relaxációtól a figyelem tudatosabb irányításában, illetve egy mentális, lelki cél elérésére való törekvésben különböztethetjük meg. Létezik irányított és nem irányított meditáció. Közös kívánalom mindkettőben a szétszórt és sokfelé irányuló figyelem fókuszba helyezése.
A meditáció hatására:
Cikksorozatunk következő részében olyan tudományosan vizsgált és elismert módszerekkel ismerkedhetünk meg, amelyek segítségével magabiztosan közlekedhetünk belső útjainkon.
A témához kapcsolódó irodalom: Bagdy Emőke: Pszichofitness; Martin Seligman: Flourish – élj boldogan!; O. Carl Simonton, Stephanie Matthews-Simonton, James L. Creighton: A gyógyító képzelet
Bajor Anita
