Férfiként és nőként eltérő biológiai alapokkal születünk, és hormonálisan másképp formálódunk. Az idegrendszer fejlődésében a nőknél van egy jobb agyféltekei, érzelmi hangsúly. Így bizonyos tulajdonságok inkább nőket vagy épp férfiakat jellemeznek.
Kisgyermekkorban az azonos nemű szülő követendő példává válik, így utánzás útján tanulhatók el a nemi szerepek. A szülői mintákkal azonosulnak a gyermekek és már a korai években elsajátítják a férfi/női viselkedés alapjait (a látott minta beépül a viselkedési repertoárba). Ezek a tapasztalatok határozzák meg, hogy felnőtt korunkban hogyan viszonyulunk a másik nemhez. Emellett a külső megerősítéseknek is erőteljes személyiségformáló hatásuk van, például a lányok babát kapnak, a fiúk autókat. Ha egy kislány sír, akkor babusgatják, egy kisfiú viszont sokszor hallhatja azt, hogy „katonadolog”. Ezek a tényezők befolyásolják a későbbi férfi és női szerepeket.
Általánosságban a férfi szerepeket technikai jellegű feladatok, a végrehajtó és ítélkező, döntő funkciók betöltése, a munka- és célorientáltság jellemzik. A női szerepeket pedig az érzelmek valamint a családi összetartozást segítő, feszültségoldó feladatok határozzák meg. Hangsúlyosan érvényes volt ez azokban a régi, az autoriter apafigurát előnyben részesítő időkben, amikor a nőknek nem voltak jogaik. Az apának tiszteletteljes engedelmességgel tartoztak a gyermekek és az anya is. Az apa volt a családfenntartó, az erőskezű szülő, aki gyakran durva fegyelmezési eszközöket használt.
A nők jogi egyenlőségének megvalósulása után is hosszú ideig jellemző maradt az egykeresős családminta, amelyben az apa a családfenntartó, az anya felelőssége pedig a gyermekgondozás volt. Napjainkban sem tűnt el teljesen ez a típusú családmodell, még a kétkeresős családokban is többnyire a férjé a jobban fizetett munka, a nő meg a családi feladatok (háztartás, gyermeknevelés) és a munka kettős, hatalmas terhével küzd. Ebben a modellben az apák dolga megteremteni az anyagi feltételeket és biztosítani a család védelmét. Ez még mindig nem nevezhető egyenlőségnek, hiszen akad bőven olyan családi feladatkör, amibe besegíthetne az apa is.
A családra, szerepekre vonatkozó általános felfogás nagy átalakuláson megy keresztül. A hangsúly eltolódik a családtagok közötti egyenlőség, a partnerség és az erős érzelmi kötelék fontosságának az irányába.
Ilyen jelentős változás például az, hogy az apának már nemcsak a családfenntartás a legfőbb feladata. Egy bensőségesebb, játékosabb viszonyt alakít ki a gyermekeivel és nagyobb részt vállal a nevelési feladatokból. Megosztja az anyával a teendőket, a háztartási munkát vagy a szülés utáni időszakban, éjszaka ő is felkel a síró kisbabához. Manapság már nem lepődünk meg azon, ha az édesapa gondozza a beteg gyermekét, vagy feladja a munkáját és ő marad otthon a kisbabával.
Hasonló változásoknak lehetünk tanúi a női, anyai szerepeket illetően is. A mai modern nőnek és anyának már nemcsak a gyermeknevelés és a háztartás tartozik a szerepkörébe. Karriert épít, dolgozik, sportol, hobbija van, igyekszik társadalmilag helytállni, az anyagi feltételek megteremtésében aktívan részt vesz, szellemi és intellektuális társa a férfinak. Ezzel együtt kialakult és beépült a nők életébe a szinte elkerülhetetlen család és hivatás közti szerepkonfliktus, amiben sokan őrlődnek.
Felgyorsult világunk hatalmas kihívások elé állít mindenkit: helyt kell állni az egyre bővülő szerepeinkben. De ez valójában bravúros erőfeszítést igényel tőlünk, ami csak úgy lehetséges, ha teljesítünk itt is, ott is, de nem egyenlő mértékben. Meg kell tanulnunk választani, mérlegelni, fontossági sorrendet felállítani a feladataink között, melyik időszakban/időben mi/mik a legfontosabb/ak. Ha egy szerep (pl.: munka, gyermeknevelés, tanulás) ideiglenesen kisajátít bennünket, a többiben később pótolni kell a kiesést. Azzal viszont mindenképpen fontos tisztában lennünk, hogy vannak-e olyan szerepeink, amelyek nem passzolnak hozzánk, mert ezek hosszútávon kiégést, megbetegedést okozhatnak.
Egy jól működő család mindennapjaiban a határok, a viszonyok átláthatóak, tiszták, a családtagok hagyják egymás szerepeit kibontakozni. Így megtanulhatja a gyermek a helyes szülői magatartást, a szerepek harmonikus megélését.
A korábbi alárendelő, egyenlőtlen hierarchia férfi és nő között módosult. A mai társadalomban érzékelhető tendencia: a hagyományos női és férfi szerepek határa fellazult. Ráadásul egyre többször szembesülünk egy újfajta nemi szerepviselkedéssel, amelyben a férfias és nőies tulajdonságok egy személyben jelennek meg.
A férfiak hagyományosan a nőkre jellemző viselkedési formákat mutatnak, például gondoskodók, érzelmeiket felvállalják és nem félnek kimutatni. De előfordul az is, hogy nem képesek felelősséget vállalni, elköteleződni, erős férfinak lenni. Eközben a nők „férfiasodnak”, határozottak, felvállalják a döntések felelősségét, és céltudatos viselkedést, vezetésre való képességeket fejlesztenek ki magukban. Akadnak közöttük olyanok, akik nem tudnak lágyak, nőiesek lenni.
Mindez arra utalhat, hogy az egyenlőséget összekeverjük az egyformasággal. Attól, hogy egy férfi és egy nő egyenlő jogokkal rendelkezik, férfiként és nőként még nem egyforma. Nehezen találunk egy igazán jól működő mintát. A mai nők joggal menekülnek a „mártír és cseléd anya” szerepből: keményen dolgoznak, otthon is mindent megcsinálnak, közben szenvednek és tűrnek, míg mellettük a férfi szabadon éli az életét. Fontos lenne, hogy nőként se cselédek, se „férfiak” ne legyünk, hanem maradjunk valódi nők. Hiába tudunk sok mindent megcsinálni, mégse tegyük. Ehelyett tanuljunk meg megfelelő módon kérni a férfitól. Hiszen hogyan is érezheti férfinak magát a másik nem képviselője egy túlságosan férfias szerepet viselő nő mellett?
Kereki J. – Tóth A. (szerk.) (2019): Lépések. Módszertani kézikönyv a kora gyermekkori intervencióban dolgozó szakemberek számára. EFOP 1.9.5 A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése projekt. Budapest, Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.
Bajor Anita
