A kutatások azt erősítik meg, hogy az örökletes tényezők és a környezet együttes hatása eredményezi a gyermekkori depresszió kialakulását. A környezeti hatások pedig nagyon összetettek lehetnek. Egy családi krízishelyzet, a szülő depressziója, elutasító nevelési stílusa, esetleg a gyermek elhanyagolása, bántalmazása. Előfordulhat, hogy egy korábbi gyász vagy veszteségélmény feldolgozása látszólag problémamentesen zajlott le, de ezt követően elhúzódó szomorúsággal és kapcsolódó viselkedéses elemekkel reagál a gyermek. A környezetben megjelenő egyéb változások is kiváltó okok lehetnek pl. a válás, lakóhely változtatás, kistestvér születése. A gyermek érzelmi, hangulati állapota leképezi a környezetében lévő fontos személyek, szülők, nagyszülők, testvérek állapotát is.
A gyermekkori depresszió nehezen diagnosztizálható, mert ugyanazon figyelemfelkeltő jelek másra is utalhatnak a gyermek életkora, a jelek intenzitása és fennállásának időtartama alapján. Ha a szomatikus kivizsgálások eredményei semmi problémát nem jeleznek (fejfájás, hasfájás panaszok esetében), mégis fennáll a depresszív állapot, az is árulkodó lehet.
Csecsemő és kisgyermekkorban tünet lehet a játék iránti érdeklődés hiánya, a nyugtalanság, vagy épp a visszahúzódás, a kicsi önmaga vagy kifelé megnyilvánuló agressziója, a testi fejlődés ok nélküli mérséklődése és az alvási, étkezési zavarok.
Óvodáskorban meghatározó a szomorúság, a gyakori, ok nélküli sírás, kedvtelenség, a visszahúzódás. Dicsérő szavakra, a játékban elért sikerekre a gyermek örömtelen, közömbös válaszokat ad. Továbbra is jellemzőek az étkezési és alvási problémák, de megjelenhetnek újdonságként szorongásos tünetek, valamint szomatikus fájdalmak is (fejfájás, hasfájás). A depressziós gyermek mozgása és egyéb aktivitásai lelassulnak, energiátlan, mintha mindig fáradt lenne és meghatározó lesz az intenzív bűntudat megjelenése, önmaga okolása is.
Szülőként a legfontosabb a stabil, érzelmileg kiegyensúlyozott, biztonságos, szeretetteljes légkör és kapcsolat biztosítása. Hozzá kell segíteni a gyermeket a pszichés jóllét állapotához, az önmagáról kialakítandó pozitív énkép felépítéséhez. Ennek érdekében adjunk minél több visszajelzést a gyermekünk próbálkozásaira, kezdeményezéseire, aktivitására. Ha bizonytalan lenne abban, hogy az adott életkorban mi várható el egy csecsemőtől vagy kisgyermektől, kérdezzen a védőnőtől, vagy a kisgyermeknevelőtől, a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat munkatársától. Ha a kisgyermek a szülő ismereteinek hiányából, vagy túlzott elvárásai miatt sok negatív visszajelzést kap, ez nemcsak a depressziónak, hanem egyéb pszichológiai zavarok kialakulásának is kedvez. Ha azt látja, hogy gyermeke nehezen vigasztalható, nehezen létesít társas kapcsolatot, támogassa szociális készségeinek fejlődését, kortárs csoportokban, baráti, rokoni gyermektársaságokban.
Fontos az érzelmi reguláció megtanítása a gyermeknek, amit ezt megelőzően a szülőknek is használni kell tudniuk. Ez egy tanult viselkedéses minta, saját érzelmi hangulati állapotunk szabályozásának a képessége. E technikára az óvodás korú gyermek már megtanítható, s képessé válhat saját rossz hangulatának játékkal, barátkozással, mozgással való megszüntetésre. Ennek az önkontroll fejlesztésében segítő módszernek a későbbiekben a személyiségfejlődés más területein is nagy hasznát veszi a gyermek.
Forrás: Kereki J. – Tóth A. (szerk.) (2019): Lépések. Módszertani kézikönyv a kora gyermekkori intervencióban dolgozó szakemberek számára. EFOP 1.9.5 A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése projekt. Budapest, Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.
Szabó Győzőné Magdi
