Ez az elvárásrendszer igen nagy terhet ró a kényszerűségből munkát vállaló édesanyákra, nem is beszélve azokról, akik saját választásuk alapján fontosnak tartják – a gyermeknevelés mellett – munkahelyi karrierjüket is. Az utóbbi években megjelent az apa részvételének hangsúlyozása a család mindennapjaiban, és mind a nők, mind a férfiak körében egyre elfogadottabbá válik az a nézet, hogy a család és a karrier összeegyeztethető egymással.
Amikor a család úgy dönt, hogy az édesanya újra munkába áll, akkor egy meglehetősen nehéz időszak kezdő lépésére szánja rá magát, hiszen egész addigi életüket újra kell szervezniük.
Elsősorban a három év alatti gyermekek esetében fordul elő, hogy az anyák kényszerűségből mennek vissza dolgozni. Ennek egyrészt anyagi okai vannak, másrészt a munkahely nyomásgyakorlása is a döntés hátterében állhat. Ilyenkor nagyon nehéz elhatározás súlya nehezedik az anyára, igen sok kérdést kell fontolóra vennie: „Mi a legjobb megoldás a gyermekem számára?” „Mi a legkedvezőbb lépés saját karrierem szempontjából?” „Megengedhetem-e magamnak, hogy mégis otthon maradjak?” „Ki gondoskodik a gyermekemről, ha visszamegyek dolgozni?” A munka és a család közötti helyes egyensúly megteremtése akkor lesz a legkönnyebb, ha a partnerétől, valamint a szűkebb és tágabb környezetétől is teljes támogatást kap.
Az anyák többsége ugyan lelkesen néz elébe a munkába állásnak, de általában ellentétes érzései vannak. Egyrészt örül, mert végre újra felnőttek között lehet, másrészt új kihívásokkal kell megküzdenie. A munkahelyén is helyt kell állnia, az otthoni feladatokat továbbra is el kell végeznie, és a gyermekével is foglalkoznia kell. Úgy tűnik, hogy – még akkor is, ha kap segítséget – ez elsősorban őrá ró nagyobb terheket.
Ettől kezdve általában nagyobb szerep hárul az édesapákra, nemcsak a háztartási munkákban, hanem a gyermek(ek) körüli teendők ellátásában is. Lehet, hogy most már neki kell a kicsit hazavinni a bölcsődéből vagy az óvodából, lehet, hogy ő lesz az, aki bevásárol. Akik eddig is megosztották a háztartási teendőket, valamivel könnyebben koordinálják és fogadják el a változásokat.
A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy azokban az esetekben, amikor a szülők valamilyen külső nyomás hatására döntenek az intézményes ellátás mellett, vagy ha az édesanya nincs felkészülve a gyermek elengedésére, akkor általában problémás beszoktatásra számíthatnak. Sokat segíthet, ha elegendő idő áll rendelkezésre. Szerencsére egyre több helyen már megvalósul a gyermek és az anya igényeit egyaránt figyelembe vevő intézményi beszoktatás.
További fontos problémát jelenthet, hogy a közösségbe járó gyermek gyakrabban betegszik meg, s ha nincs nagyszülői segítség (ami a jelen generáció esetén gyakori, hiszen sokszor még ők maguk is dolgoznak), az édesanya időnként kimarad a munkahelyéről, amit a munkatársak és a főnökök is egyaránt nehezen tolerálnak. A dolgozó anyák, főként, ha nincs segítségük, sokkal gyakrabban viszik betegen a gyermeküket bölcsődébe, óvodába. Ez természetesen sem a gyermeknek, sem a közösségnek nem jó, így ez gyakori konfliktusforrássá válik a kisgyermeknevelők, az óvodapedagógusok és a szülők között. Mindezek miatt állandósulhatnak a szerepkonfliktusok, és úgy érezheti az anya, hogy sehol nem tud igazán megfelelni.
Általánosságban elmondható, hogy az édesanya munkába állása az egész családnak igazi kihívást jelent, és mint minden nagyobb változás, életüknek ez a szakasza is sok konfliktussal terhelt időszak. Amennyiben egyedül nem tudnak megbirkózni ezekkel a kihívásokkal együtt járó érzelmi, kapcsolati, pszichikai terhekkel, akkor érdemes szakember, elsősorban pár- és családterapeuta segítségét kérni.
Forrás: Kereki J. – Tóth A. (szerk.) (2019): Lépések. Módszertani kézikönyv a kora gyermekkori intervencióban dolgozó szakemberek számára. EFOP 1.9.5 A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése projekt. Budapest, Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.
Szabóné Harangozó Andrea
